Aki putriban született, annak nem lehetett gyerekszobája. Putri­ban egymás hegyén-hátán laknak a purdék. Aztán később, mikor fel­nőnek, már hiába költöznek palo­tába, a gyerekszoba hiánya meg­látszik rajtuk.
Ez az egyik nagy átka a politi­kusoknak. Hiába költöztetik be őket egykori királyi székhelyekre, miniszterelnöki palotába, egyéb úri helyre, úrnak születni kell. Mi­vel urak nem lehetnek, elmennek szocialistának, azok közt az ilyen származás előnynek számít, sőt egyenesen kötelező volt egy idő­ben. A mostani szocialisták teli torokból fújják az Internacio­nálé­ból, hogy „a múltat végképp eltörölni”, de ahogy abbahagyják a kornyikálást, és megszólalnak, rögtön kibújik a szög a zsákból. Olyankor aztán legyen szó az or­szág elnökéről vagy a miniszterek elnökéről, mind egykutya. Szedik le egymásról a keresztvizet, pedig ortodoxéknál kereszteléskor az egész csecsemőt megmerítik a ke­resztvízben. Igaz, utána tetőtől tal­pig letörülik a keresztvizet.
Persze, nemcsak a mai szocik és liberálisok nem születtek palo­tában. Dorin Florea, Marosvásár­hely polgármestere se születhetett valami úri környezetben, hiába hogy mérnök. Nemrég azt mond­ta, hogy azok a gyerekek, akik nem tanulnak románul az is­ko­lában, fogyatékosak lesznek. Mert csak magyarul tudnak. Akik csak románul tudnak, azok nem fogya­tékosak, ugye? Szép a multikul­tu­ralitás, meg ajánlott is. De a ma­gyaroknak.
Eddig nem nyert bizonyítást, hogy a multikulturalitás által oko­sabbak lennénk, mert ha igen, ak­kor nem forszíroznák annyira, hogy multikulturális legyen a ma­gyar.
Ma már kötelező nálunk, hogy egy miniszter, pláne a miniszterek vagy az ország elnöke, bizonyos fokon multikulturális legyen, vagyis legalább egy idegen nyel­vet tudjon, persze nem a magyart, az túl idegen nekik. Mi­nisz­terelnökünk, a doktor úr és elnök urunk, a tengerész is tud idegenül. Beszélni, nem viselkedni. Ettől a fajta multikulturalitástól nem let­tek kulturáltabbak. Azok se, akik feltehetően az ógörögöt is ismerik, mint miniszterelnökünk apósa, ez a kiugrott pópa, a szocdem sze­nátorok vezetője, aki az ógörögöt még a teológián tanulta, és aki most egyenesen lehülyézte elnök urunkat. Ezt nem otthon, de még a teológián se tanulhatta. Mint egy­kori pópának, még ha pópaként a szekut szolgálta is, tudnia kellene, hogy nagyböjtben nem csak arra kell vigyázni, ami bemegy a szá­ján az embernek, hanem arra is, ami onnan kijön. Nem elég órás­lag hányni a keresztet, vagy egy­folytában járni a szentek ereklyéi­hez. Bűnbánatot kellene tartani, be kellene vallani a múltat, és csak azután eltörölni, de a jelek szerint ezekben a körökben a bűnbánat ismeretlen.
A múlt az nálunk a legdina­mi­kusabban fejlődő szakágazat, egy­folytában alakulgat. Szüntelenül át­írogatják a tegnap történelmét. Akadt egy újságíró, aki ezt fel is rótta. A kolléga nem vette észre, hogy nemcsak a tegnap törté­nel­mét írják át, hanem a holnap törté­nelmét is alakítgatják.
Közeleg a 89 decemberi sza­badtéri játékok évfordulója. Ré­gebbi temesváriak, akik felnőtt fej­jel megérték, emlékezhetnek, hogy míg mi, egyszerű halandók csak kapkodtuk a fejünket a go­lyózáporban, amikor civilbe öltö­zött katonák meg katonának öltö­zött civilek is szorgalmasan ürí­tet­ték a tárakat, a civilbe öltözöttek egy része azt ordította, „fara vio­lenta” (vagyis erőszak nélkül – ezt az unikulturális fogyatékkal élő ma­gyarok számára fordítottam le).
A múlt letagadására, ha mu­száj, akár bíróságot is alakítanak. Nemrég egy bíróság, amely becsü­letesnek nevezi magát, megvonta Tőkés Lászlótól a Románia Csil­laga Éremrendet, amelyet „ohne zsenir” hord például a nemzet ideg­bajosa, akiről nem is tudom hogy elnöke-e még nagyrománia pártjának, vagy sem, mert kitették a szűrét onnan.
Egy biztos, Vadim nélkül az a párt olyan, mint egy idegszana­tórium páciensek nélkül.