TÖRTÉNELEM
Ráduly Róbert Csíkszereda választott polgármesetere. Mint ilyen, szinte természetes, hogy a SRI figyelmének középpontjában áll. Mert a román hírszerző szolgálat szerint úgy tűnik, minden magyar gyanús, aki él. (A halott magyar is gyanús, ha Nyírő Józsefnek hívják.) A titkos szolgálat egyáltalán nem csinál titkot abból, hogy figyeli és minden lépését követi a csíkszeredai polgármesternek. Olyan nyíltan, ahogyan az egy titkos szolgálat részéről egyenesen zsenáns. Volt is már nézeteltérés a tiszt úr és a polgármester között, amely nézeteltérés szemmel látható nyomokat hagyott a tiszt úr szeme alatt. Persze, az sem kevésbé zsenáns, ha egy ügynök baját egy polgármester csak úgy el tudja látni.
Most a Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából szervezett konferencia megnyitóján is ott ült a tiszt úr a hallgatóság soraiban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében, és az eseményen a polgármester nyilvánosan is üdvözölte a titkosszolgálat jelenlevő tisztjét. A tiszt úr jelenlétére három magyarázat is lehetséges: vagy nincs elegendő spion a csíkszeredai helyőrségben, vagy meleg az illető spion és belehullott a megfigyelés tárgyába, vagy elment megfigyelni, hogyan lopják a székelyek a román történelmet.
A külügyminiszter szerint például elfogadhatatlan, hogy bárki át akarja írni a történelmet. Azt nem mondta, hogy mi van akkor, ha az átírás régebben történt. Minden temesvári tanúja lehetett annak, hogy a történelmet már a megszületése pillanatában, s kifogásait a trianoni évforduló alkalmával mondotta, Trianont pedig – sajnos – senki sem akarja átírni.
Van bennünk, magyarokban, jó adag mazochizmus. Nemzeti Öszszetartozásunk Napját egy olyan dátumra tettük, amely éppenséggel nemzeti-össze-nem-tartozásunkat szentesítette. Ezen a napon, mivel semmit nem tehetünk, csak a szánk jár. Okos dolgokat mondunk az oktalan diktátumról. Szász Jenő, Székelyudvarhely egykori pogármestere példaul ez alkalomból azt mondotta, hogy “Isten a Földet az emberekre, a Kárpát-medencét a magyarokra hagyta”. Ha már ilyen jó viszonyban van Szász úr az Úristennel, megkérdezhette volna, egy sör mellett, hogy ha ránk hagyta a Kárpát-medencét, miért feledkezett neg rólunk? Ugyancsak Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A Kárpát-medencéből való ki-küldetés.
A újságírás sem jeleskedik, ami a történelmi ismereteket illeti. Az egyik újságíró arról ír, hogy a hazai sajtó lelkendezve fogadja a Charles herceg látogatásait és az országot dicsérő szavait, ám megfeledkezik arról, hogy Károly herceg “soha nem Románia egészéről, hanem csak Erdélyről áradozik”. Azt is felrója, hogy a brit trónörököst “egy magyar gróf hozta Romániába hisz egy magyar gróf ajánlásai alapján vásárolta erdélyi birtokait, hogy olyan székelyföldi falvakban vásárolt birtokot, ahol román szót nem hallani”.
Azt viszont nagy bölcsen elhallgatja, hogy a már nem éppen fiatal angol trónörököst rokon szálak fűzik Erdélyhez. Az 1812-ben Sepsiszentgyörgyön született kisrédei Rhédey Klaudia Zsuzsanna édesanyjának, II. Erzsébet királynőnek ükanyja. Rhédey Klaudia grófkisasszony egy farsangi bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel (1804-1885), tizennyolc éves korában I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Klaudia első látásra egymásba szeretett. A bál után a herceg kérőként jelentkezett Rhédey Lászlónál, aki azonban elutasította azzal az indokkal, hogy nem tud magyarul. A leánykérést – korabeli szokások szerint – családi viták hosszú sora követte, de ötévi várakozás után (megtanult magyarul), 1835. május 2-án mégis egybekeltek, és Klaudia megkapta az előkelő Hohenstein grófnéja címet.
Mindezt a Wikipédiából idézem. Kolléga is idézhette volna, de román kolléga jól tudja, nem kell mindig meghamisítani a történelmet, elég ha elhallgatnak bizonyos dolgokat.
Károly se állhat valami jól a történelmi ösmeretekkel. Ha igaz az, hogy állítása szerint, Vlad Tepesnek is rokona.
Persze, lehet, hogy a vérszopó vámpír valamikor megharapta az egyik Rhédey-lányt.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
16 February 2025EUR4.9771 RONHUF1.2382 RONUSD4.755 RONXAU448.7474 RONIdőjárás