TANULJ, TINÓ!
Nem kell annyit magolnia a romániai nebulónak. Miután mi­nisz­­terelnökünk, a doktor úr rájött arra, hogy elég, ha másolni tud az ember ahhoz, hogy megszerezzen egy doktorátust, most megengedte az egyetemre való beiratkozást is érettségi vizsga nélkül.
Erről egy régi temesvári tör­ténet jut az eszembe. Ha jól em­lékszem, Fătunak hívták a Bánság Múzeuma igazgatóját, aki erede­ti­leg szekus verőlegényként vitte fel az ezredesi rangig. A szekuritá­té­ban is időnként nagytakarítást vé­gez­tek, és egy periódus után, a­melyben az analfabéták voltak a megbízhatók, eljött a félanalfa­bé­ták ideje. Ilyenkor a régi szeme­te­ket új szemetekkel kellett felvál­tani, és Fătu elvtárs már nem felelt meg valamilyen okból, de mivel a párt és kormány iránti hűségét meg kellett jutalmazni, megtették a múzeum igazgatójának. Ahhoz, hogy az állását betölthesse, egye­te­mi diploma kellett. Namármost. A jó elvtársaknak nem kellett érettségizniük, elég volt, ha be­irat­koztak a pártegytemre, ott a jó elvtársak olyan diplomát sze­rezhettek röpke két esztendő alatt, amilyet csak hűséges kommunista szivük akart. Így lett az ezredes elvtársból diplomás történész, ami már elég volt ahhoz, hogy egy mú­zeumnak a vezetője legyen. (Kisebb beosztásba nem helyez­het­ték, mert a kisebb beosztások be­töltéséhez komoly szaktudás szükségeltetett. Nos, az ezredes elvtárs, amint megszerezte a törté­nészi képsítést a párt egyetemén, megünnepelte a nagy eseményt, mármint azt, hogy most már pa­pír­ja is van arról, hogy ő értelmiségi, és meghívta egy kis eszem-iszom­ra pártelvtársait, a többi értel­mi­ségit. Ott sorra köszöntötték a kol­légák, Fătu elvtárs is poharat ra­gadott, és egy pohárköszöntőben, miután háláját fejezte ki a pártnak, ünnepélyesen megígérte a pártnak és a jelenlevő elvtársaknak, hogy most, miután megszerezte a törté­nészi diplomát, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az érett­ségi diplomát is megszerezze.
1989 után abban reményked­tem, hogy hasonló dolgok többé nem fognak történni. Mint annyi­szor az életemben, ez a remény is hiúnak bizonyult.
Nem tudom miért, de sokszor az az érzésem, hogy az Európai Unióban is egy csomó elvtárs buz­gólkodik, no nem azért, mert egy­kori elnökünk, a hidroenergéto-dák szíve csücske most európai komisszár lett. Nekem a komisszár névről az egykori kommunista komisszárok jutnak az eszembe. Nem csak az elnevezésük miatt. De ezek az európai komisszárok is gyakran pont olyan okosaknak bizonyulnak, mint a komcsi ko­misszárok, és pont olyan primitív döntéseket hoznak, amelyek köte­leztő érvényűek az uniós tagor­szá­gok polgárai számára, akárcsak a szocializmusban. Az az érzésem, hogy egy új internacionálé van ki­bontakozóban. Emlékeztetem az igen tisztelt Olvasót azokra az épületes intézkedésekre, amelyek­kel pl. meghatározták azt, milyen hossza kell lennie az uborkának, vagy arra, hogy tilos – legalábbis euro-képviselők körében kis­asszony­nak, Fräuleinnak vagy ma­demoisellenek nevezni a kis­asszonyokat, Fräuleinokat és ma­demoiselleket, de arra is, amit azért ott Strassburgban és Brüsz­szel­ben mégsem vezettek be, azt ugyanis, hogy a férfiak is kötelező módon ülve végezzék el a kis­dolgukat. Most a porszívókkal, kenyérpirítókkal, vízforralókkal, hajszárítókkal gyűlt meg a bajuk. Környezetvédelmi és ener­gia­ta­karékossági megfontolásokból. Szerintem nagyobb haszonnal járna, pénzt és energiát spórol­ná­nak meg azzal, hogy szélnek eresztik az ilyen nagyokosakat.
Persze, ezek a nagyokosok mind érettségizett, diplomás em­berek. Úgyhogy kezdek kételkedni a tudományos képzés hasznában. Tudományos képzettséggel is le­hetnek képzetlenek politikusok, tudományosan képzetlenek, akár az Európai Unióban is.