Amennyiben holnap lennének a választások, Romániában is győzne Angéla asszony. A kérdés csak az, hogy holnapután mihez kezdene velünk.
A hasonlóság Románia és Németország között nagy. Például nagyon sok román állampolgár német kocsikban feszít, miközben már sok német állampolgár olcsó román kocsikban utazik. Sok német sör fogy Romániában is, miközben sok német pénztárcát fogyasztanak honfitársaink. A román utakon is ugyanazon sebességgel közlekednek, mint az Autobahnokon a leálló sávon. Folytathatnánk.
Beszélni is egyre többen beszélnek németül, a minap roma szomszédom gyerekei gutentaggal köszöntek, mert köszönni már megtanultak Németországban. Veszekedni egymás között azért még románul veszekszenek, mert még nem minden roma beszéli a németet.
Nagyon kíváncsi lennék, hogyan kezelné Angéla asszony a kóborkutyák helyzetét, egyelőre a Németországban kóborló román állampolgárok okoznak neki gondot, és arra nem lehet alkalmazni a náci receptet, mint ahogy most nálunk a kutyákra azt alkalmazni akarják. Azt mondják, csak a gazdátlan kutyákra. Ez nagyon aggasztó perspektíva számunkra, akiket úgy kezelnek, mint a kutyákat.
Temesvár polgármestere például kerek perec a kutyák kiírtása mellett foglal állást. Arra – mondja – nincs pénze, hogy a sok kutya számára menhelyeket építsen. Pénze csak arra van, hogy pálmákat telepítsen, amelynek a tövében a kutyák a dolgukat végezzék, meg arra, hogy visszahozza a sírból, a temetőből azt az emlékművet, amelyet Ferenc Jóska finanszírozott a magyar szabadságharc ellen és az abszolutizmus mellett hőseiesen megküzdött alattvalói dicsőségére. Egy ilyen költöztetés költségeiből futná egy csomó kutyamenhelyre, de hát ember, kutya, itt egykutya.
Nem tudom, mi lesz a kutyák sorsa, amint nem tudom azt se , mi lesz azon kutyák sorsa, akik emberek ezreit kínozták és írtották a nagy decemberi tűzijáték előtt. Nincs annyi humorérzék a világon, amely nevetésre bírná az embert azon hír hallatán, hogy több, mint két évtized után, most felelősségre akarják vonni azokat a vén trottyokat, akik a hóhéraink voltak. Felelősségre azokat kellene vonni, akik az utóbbi két évtizedben lehetővé tették, hogy nyugodtan – nagyon nyugodtan óriási nyugdíjakkal – éljenek mindmáig. Elsősorban az egykori elnököt, akinek egyedül az volt a nagy törrténelmi feldata, hogy átmentse őket. Most derült ki, hogy nemcsak 3-5 ezer lejes nyugdíjban részesültek, de évente zenés-táncos találkozókat is szerveztek nekik, hálából, amiért amikor még aktívak voltak, sokezer embert, rácsok mögé küldtek, bányákba és munkaktáborokba, ahol jól megtáncoltattak. A halálba táncoltattak.
Uraim, van maguknak pofájuk?
A dolog úgy néz ki, hogy szeretnénk már normális életet élni. A normális élet akkor néz ki jól, ha eszünk-iszunk, mulatunk.
Most éppen Buziásfürdőn mulathattunk. A Paprikás és a bor ünnepének nevezett nagy népi összeröffenésen. Magyar paprikással és román tánccal-muzsikával.
Persze, a paprikásnak nincs nemzetisége. A marhának se, amelyből készül. Maximum a szakácsnak. No meg a fogyasztónak.
A baj az, hogy a kutyák nem azokat harapják meg, akiket kellene. Azok autón közlekednek és fullajtárjaik elhessegetik előlük a kutyákat. Mint például az Alkotmánybíróság elnökét, akit amikor megkérdezték, harapta-e meg kutya, azt válaszolta, hogy őt egy juh harapta meg. Bizonyára akkor, amikor még együtt bégetett a nyájjal.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
20 April 2025EUR4.9773 RONHUF1.2211 RONUSD4.3756 RONXAU467.2986 RONIdőjárás