Egy-két héttel megelőzve a disznóvágási idényt, Pusztakeresztúron immár sokadik alkalommal szervezték meg a kolbászgyúró versenyt, amelyen tizenegy csapat vett részt. Tóth Ede, a Pusztakeresztúri Gazdakör elnöke a versennyel kapcsolatban nem a megmérettetést, hanem a hagyományok ápolását tartja elsősorban fontosnak, hiszen manapság még a falvakban is egyre kevesebben nevelnek állatokat, és lassan az egykor mindenki által ismert és előszeretettel gyakorolt feldolgozási mód feledésbe merül. A barátokkal, ismerősökkel való találkozás mellett, a sertésfeldolgozáshoz kapcsolódó tudás átmentését, bemutatását, népszerűsítését szolgálja a pusztakeresztúri rendezvény mondta az elnök, és magunk is meggyőződtünk, (és olvasóinkkal is megosztjuk), hogy mindig van mit eltanulni egymástól. Idén nagyon örvendünk annak, hogy lényegében szomszédaink, az Óbéb Nagyszentmiklós közötti valamennyi településről részt vesznek csapatok, és a végvári, ötvösdi, óteleki és vajdasági barátaink egészítik ki a sort – ismertette Tóth Ede.

– Lehet újat kitalálni a kolbászkészítés során? kérdeztük meg a pusztakeresztúri gazdakör elnökét.
– Bárki készíthet kolbászt felhasználva az ismert alapanyagokat, fűszereket. A mennyiségek határozzák meg a termék milyenségét. Egyesek kevesebb, mások több fokhagymát, vagy csípősebb paprikaörleményt használnak, a sertéshúst szalonnával keverik, sokan köményt is belekevernek az alapanyagba. Egyszóval, ahány ház, annyiféle kolbász készül. A lényeg, hogy mindenki szereti a hagyományos, házi ízeket. Mi itt, Pusztakeresztúron ezeket népszerűsítjük a rendezvényünkkel.

– A faluba érve látható, hogy a főutcán munkálatok folynak. Mit dolgoznak?
– Egy pályázat megvalósulásaként elkezdődött a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítése, ami a lakosság életkörülményeinek javítását szolgálja. Ezzel párhuzamosan a főutca mindkét oldalán kerékpárút is épül. Első lépésként a falu területén, majd Porgány felé épül kerékpárút biztonságosabbá téve a lakosság közlekedését.

– Látható, hogy meddig a szem ellát, a környéken máris javában sarjadnak az őszi vetések. A májusi szép reményeket beteljesítette-e az idei esztendő?
– Csak részben. Idén is bebizonyosodott az az alapigazság, mely szerint a mezőgazdaságban csak a befektetett anyagi forrás a biztos, azaz, ha a gazdálkodó mindent, ami tőle függ teljesít, akkor sem biztos, hogy megtérül a befektetés. Az idei rendkívül aszályos év miatt, például a napraforgó esetében a megszokott mennyiségnek jó esetben, talán a felét takarítottuk be, kukoricából pedig alig hektáronként néhány száz kilót… A kukorica idén egyértelműen veszteséges volt, még az önköltséget sem fedezi a betakarított, silány minőségű termés. Ezért is folymatosan csökkentettük a kukoricával bevetett terület nagyságát, odajutottunk, hogy szinte kizárólag annyit vetünk, amennyit feltételnül szükségesnek gondolunk saját felhasználásra és amennyit az általunk használt területek tulajdonosainak biztosítanunk kell. Jövőre például, mindössze hét hektár kukoricát tervezünk elvetni. A búza és az árpa hozamát is nagyjából 1015%-kal csökkentette a csapadékmentes időjárás, de elfogadható volt a terméshozam.

– A vajdsági vendégek is panaszkodtak az időjárásra, náluk is hasonló a helyzet. Sőt az alacsony felvásárlási árak is fokozzák gondjaikat. Ideát mi a helyzet?
– Nálunk is szinte ugyanazok a gondok, nagyjából egy évtizede nem változtak lényegesen a felvásárlási árak. Az üzemanyag és a termelésben felhasznált növényvédőszerek, műtrágyák és más anyagok ára minimum megduplázódott, ami azt jelenti, hogy a gazdálkodók haszna egyre jobban csökken, egyre kevésbé üti a széle a hosszát…

Időközben elkezdődött és fokozott iramban folyik a kolbászgyúrás és -töltés a pusztakeresztúri kultúrház nagytermében. Nagyszentmiklósról a Kékibolya néptánccsoport és a helyi RMDSZ közös csapatban gyúrják, töltik a kolbászt. Bartók Béla elnök irányítja a töltést, Lepus Enikő a tűvel buzgólkodik, Matea Júlia nagy figyelemmel kezeli a kolbásztöltő berendezést, mi meg örömmel kóstoljuk meg a Keresturi Mária által készített csemegét, az ízzel töltött, remek hájastésztát. A nagyszentmiklósi csapat titka az, hogy „kicsi Kékibolyát” is belekevertek a késztermékbe – állítják. A kolbásztöltés mellett a helybéli Búzavirág néptánccsoporttal együtt, a nagyszentmiklósi táncosok a színpadon is bizonyították, hogy komolyan veszik a hagyományápolást.
Az ötvösdi Varga Vencel és csapata állandó résztvevője a pusztakeresztúri és a végvári „kolbászos napoknak”. Az ötvösdi standon rengeteg saját készítésű házi terméket, szárazkolbászt, vastagkolbászt, sonkát, oldalast, hurkafélét, disznófősajtot, füstölt tarját mutatnak be, mintegy kiállíva a hagyományos sertésfeldolgozás valamennyi finom termékét. Varga Vencel örömmel osztja meg a füstöléssel kapcsolatos tapasztalatait is. Kiderül, hogy egyáltalán nem mindegy mely terméket, hogyan füstölünk. ”A hamar elfogyasztásra kerülő termékeket tartósítom meleg, gyorsfüstöléssel. Ahogy a helyzet megkívánja, hoszszabb vagy rövidebb ideig tartom a füst felett a termékeket. A hidegfüstölést, – amikor néhány méterre keletkezik a füst, és már lehűlve vezetem el a füstölésre szánt termékekhez – akkor alkalmazom, amikor hosszabb ideig, fél évig vagy akár másfél évig szándékozom tartósítani valamely terméket. A sonkafélék, oldalasok mindig hideg füstre kerülnek. Az itt látható sonka éppen másfél évvel ezelőtt készült, a házunk padlásán tárolom, és akár negyven fokos melegben sincs semmi baja. Nagyon fontos a sózás, ugyanis a só tartósítja a termékeket. Sonka esetében a tíz kilónál kevesebb súlyú darabokat legalább hat hétig szoktam sóban tartani, de volt olyan közel harminc kilós sonkám, amelyet tíz hétig tartottam sóban. Én a tartósításra szánt termékeket kizárólag sózom, időnként megforgatom, újrasózom, nem készítek páclevet. Az itt látható termékek kizárólag a saját gazdaságunkban nevelt állatoktól származnak, és saját felhasználásra készültek.” – mondja sz ötvösdi gazdálkodó.
Az óteleki Kuti Sándor és csapata éppen befejezte a kölbásztöltést, igazolva a régi mondást, mely szerint sok kéz, hamar kész. Mezei Árpád, Lőrincz Attila és Jenő, illetve Kuti Lehel alkotják a csapatot, amely állításuk szerint, igazi óteleki kolbászt készített. De mitől óteleki, hiszen mint bármely hasonló termékbe só, bors, fokhagyma, paprikaőrlemény és hús került bele? Attól óteleki, mert a birtokunkban levő, hagyományos helyi recept szerint készült – ismertette Kuti Sándor – például Óteleken legtöbben paprikát nagyon keveset keverünk a kolbászba, ezért nálunk fakóbb a kolbász, mint másutt. Sajnos odahaza évről évre kevesebb sertést vágnak, sokan a bolti termékeket választják. Mi azért, amíg lehet, kitartunk a hagyományos módi mellett.

Végvárról is népes csapat érkezett Pusztakeresztúrra, az asztalon díszeleg az ínycsiklandó kolbász, amely ránézésre nem különbözik semmiben a többitől. Kiss János meggyőzően sorolja, hogy csak só, bors, fokhagyma, erős- és édes paprikaőrlemény meg a sertéshús keverékéből állt össze a végtermék. Fontosnak tartja kiemelni, hogy a fokhagyma saját kertből való, és a paprikaőrlemény is saját készítmény, amelyet nem is lehet egy napon emlegetni a boltival! Szabó Szabolcs, Borok Imre, Palicsák Zoltán, Pataki Elemér, Pataki Árpád és Kiss János, azaz a Végvári Magyar Gazdák csapata, valamit nagyon jól tudhat, mert a végvári kolbászt első díjjal jutalmazta a zsűri.
János elmondja, hogy odahaza a tél egyik kiemelkedő eseménye a disznóölés, és büszkén mutatja a régi kolbásztöltőt. Azt, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt komoly fizikai erőfeszítéssel lehetett használni, kivált, amikor kihűlt a massza… A töltő most már évek óta a végvári gazdák standjának egyik dísze.
Gáncsov Zoltán és családja, illetve barátja, Hergan Dorel képviselik a versenyen Keglevichházát. Látható, hogy darabosabbra őrölték meg a húst. Elmondása szerint a darabosabb állagú kolbász füstölésre alkalmasabb. Legalábbis saját tapasztalata szerint. És mértékkel bántak a fűszerekkel is, mert mindenben a megfelelő mérték számít – mondja a keglevichházi gazdálkodó, aki elmondja, hogy náluk is minden évben vágnak legalább egy disznót, és nem szándékoznak a továbbiakban sem lemondani erről a hagyományról.
Porgányi Betyárok néven vett részt a versenyen a ma már alig félszáz lakost számláló kis falut képviselő csapat. A Dankó Danut (betyár)vezér, Balázs József, Alupei Vasile és Trif Andrei által elkészített csemegét az Elnöki különdíjjal jutalmazták. Elmondásuk szerint elsősorban lélekkel készítették, de azért a biztonság kedvéért összegyúrását követően legalább fél órát pihenni hagyták a masszát annak érdekébnen, hogy az ízek összeérjenek. Danut elmondja, hogy odahaza általában baráti, rokoni körben történik a disznóvágás, és amint ez természetes volt minden családban, szüleitől, nagyszüleitől tanulta meg a feldolgozás minden fortélyát.

Sokadik alkalommal vesznek részt a bánsági rendezvényeken a Délvidék legjava csapat tagjai. Világos Tibor, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnökségi tagja elmondja, hogy a vajdasági falugazdászok csapatát képviselik. Torontáltordáról, Magyarcsernyéről, Moholról, Zentáról érkeztek a csapat tagjai. ”Valóban igyekszünk térégünk legjavát /az általuk készített kolbászt második díjjal jutalmazta a zsűri!/ elhozni egy-egy rendevényre: késztermékeket, helyi süteményeket, italféleségeket is bemutatunk. A mostani versenyen is a hazai ízeket kívántuk megosztani a többiekkel, mi például előszeretettek ízesítjük a kolbászt köménnyel is. Nagyon jó a kapcsolatunk a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével, személyesen dr. Benkő Zsolt elnökkel, a puszatkeresztúri, végvári és más gazdaegyesülettel is. Rendszeresen találkozunk és megosztjuk tapasztalatainkat.” – ismertette a vajdásági vendég, aki a helyiekhez hasonló módon a meglehetősen szélsőséges időjárásra panaszkodik: a Délvidéken is az átlagosnál jóval szárazabb esztendőt tudhatnak maguk mögött, ami az elért terméshozamban tükröződik. Sajnos Szerbia még nem úniós tag, ami a megtermelt gabonafélék értékesítését behatárolja, illetve az úniót szó szerint ellepő ukrán gabona az árakra gyakorolt negatív hatását sokszorosan megérzik Délvidéken – sorolja a bajokat Világos Tibor. Több tízezer család foglalkozik mezőgazdasági termeléssel térségünkben folytatja a tisztségviselő – csak a szövetségünknek több mint tizenkétezer magántermelő ügyfele van, azaz a több mint húsz falugazdász ezeknek az ügyfeleknek

adminisztrációs ügyeinek intézésében nyújtanak segítséget napi szinten legalább ötven településen. Ők azok, akik támaszt nyújtanak abban, hogy a gazdálkodók elboldoguljanak a közigazgatási ügyekkel, például az intézmények által igényelt papírok, számadások, igénylések elkészítésében nyújtanak segítséget. Ez a gazdálkodóknak valós segítséget nyújtó rendszer az anyaországi mezőgazdasági tárca támogatásával működik és fejti ki értékes tevékenységét. Amit nem lehet eléggé megköszönni – mondja a vajdasági vendég.
Nem is olyan régen, éppen egy évvel ezelőtt beszéltünk a pusztakeresztúri kultúrházban Molnár András megyei RMDSZ elnökkel, aki ismét ellátogatott a kis magyar faluba. „Számunkra nagyon fontos, hogy élő kapcsolatot tartsunk fenn minden közösséggel – mondta az elnök. Örömmel veszek részt most a kolbászgyúró rendezvényen, de ezt megelőzően már a szüreti bálra is eljöttem. Ezek a hagyományos rendezvények megerősítik bennem a meggyőződést, hogy a pusztakeresztúri magyar közösség erős és összetartó közösség. Közösségösszetartó jellege mellett, ez a rendezvény összehozza a megye több magyar közösségének képviselőit, sőt felülírja az országhatárokat is, mert vajdasági és magyarosrszági vendégeket si köszönthettünk Pusztakeresztúron! Ezen a rendezvényen együtt dolgoznak és együtt szórakoznak a résztvevők, és ezért csak elismeréssel lehet szólni a helyi szervezőkről! Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Temes megyében van és működik néhány erős közösség, de sok helyen komoly erőfeszítésbe kerül a helybélieknek egy-egy közösségösszetartó rendezvény megszervezése. Ezért fontos nekünk minden rendezvény. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy lehetőséget biztosítsunk a közösségek tagjai számára magyarságuk megélésére. Ez egyáltalán nem egyszerű nekünk, ebben a jóval több mint hatszázötvenezres megyében, de minden lehetőséget és eszközt ki kell használnunk annak érdekében, hogy ezt a célt megvalósíthassuk. A puszutakeresztúrihoz hasonló minden ilyen rendezvény erőt kell adjon nekünk a fentebb meghatározott célkitűzés teljesítésére, a magyar közösség összetartására. Ez nem kizárólag az RMDSZ, hanem minden magyar intézmény, civil szervezet, egyházi közösség célja” – fejtette ki az RMDSZ Temes megyei elnöke.

A pusztakeresztúri gaz-dák a nagyszabású rendezvény szervezésével és lebonyolításával voltak elfoglalva, ezért a helyi Nő-klub asszonyai vették át a kolbászkészítés nemes feladatát. Az asszonyok közül többen serényen dol- goztak és még többen drukkoltak – mondja Fazekas – Kalitzka Erika. A receptet Horváth Ramóna hozta – mondja a beszélgetőtársam. Odafigyeltünk arra, hogy ne legyen agyonfűszerezve, hanem a faluban mindenki által ismert ízvilágot jelenítse meg a termékünk. Azért az átlagostól vörösebb színű a kolbász, mert jó szokását betartva, Manci néni első osztályú paprikaörleményt szerzett be erre az alkalomra! De Süli Mária, Bican Edith, Méry, azaz Medgyesi Mónika, Czincziri Mária, Papp Sarolta, Kalitzka Éva, Schartner Anna és Szász Gyöngyi csapattársaim nem csak a kolbászgyúrásban, annál inkább a résztvevőknek kínált sütemények elkészítésében jeleskedtek mondja Erika asszony, aki arról is beszámol, hogy férfi munka ugyan a disznóvágás, de azért odahaza megkóstolja a készülőfélben levő finomságokat, és megmondja, mit és hogyan csináljanak a férfiak!

A varjasi csapat – a „hivatalos” nevük Varjasi Csillagok! – is rendszeres résztvevője a kolbászgyúró versenynek. Idén is tíz kilónyi kolbászt készítettek. A standjukat díszíti egy az előző rendezvényen elnyert serleg. ”Nem az esetleges díj, inkább a jó hangulatú együttlét miatt jövünk rendszersen, mert mi mindig nyerteseknek tekintjük magunkat – mondja a csapat szószólója, Remus Suca, aki Megheles Ovidiuval és Hategan Nelu nevű társával együtt készítették el a finomságot, amelyet harmadik díjjal jutalmaztak. Nem árulták el ugyan, mivel remélték megszerezni a verseny valamely díját, annyit elmondanak, hogy az esztendőnek ebben az időszakában rendszersen töltenek kisebb-nagyobb mennyiségben kolbászt. Nem csak maguknak, hanem a rokonoknak, barátoknak is. Barátságból, passzióból.
A zsűri különdíját elnyert óbesenyői bolgár csapat kolbászának az a jellegzetessége, hogy nem került bele semmilyen csípős fűszer! Évszázados hagyományt betartva a „magyar kolbásztól” eltérő módon a „bolgár kolbász” nem a csípős jelleget, hanem az ízek (édes) harmóniáját testesíti meg – mondja a csapat vezetője, Velciov Pavel művelődési referens, aki Augustinov Tóni, helyi tanácsossal és feleségeikkel együtt vesznek részt a kolbászgyúró versenyen.”Számunkra a legnagyobb kitüntetés az, hogy ennyi jó emberrel lehetünk együtt ezen a napon. Nekünk ennyi elég” – mondta Velciov Pavel.
Otthonról jött haza Pusztakeresztúrra az óbébi csapat. Hagyományos módon elkészített kolbász került a zsűri elé, a csapat tagjai mindent elkövettek a siker érdekében. Elmondásuk szerint Trif Alin, Trif Cristian, Talpos Daniel, Trif Roxana és Trif Ana nem tettek mást, csak az otthoni, megszokott módon készítették el a téli finomságot. Amelyet hamarosan odahaza is elkészítenek. Hagyományos módon, december legelső napjaiban kerül sor a disznóölésre, általában két saját nevelésű állat vágására kerül sor és mindent az elődöktől tanult módon végeznek el. És remélik, hogy a fiatalabb nemzedék is eltanulja a disznóvágás rendjét…
Mindegyik csapat tagjai egyöntetűen mondták, hogy jövőre ismét együtt, ugyanott. Úgy legyen!

Makkai zoltán