Pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten, miután Izrael egy precíziós rakétatámadással likvidálta a libanoni Hezbollah egyik magasrangú katonai vezetőjét, Fuad Sukrot, valamint Teheránban egy pokolgépes merénylettel végzett a palesztin Hamász politikai vezetőjével, Iszmail Hanijével (utóbbit Izrael hivatalosan nem ismerte el). Azóta Irán Szijjártó Péter magyar külügyminiszteren keresztül üzent Izraelnek, hogy ezek a cselekedetek nem maradnak válasz nélkül, ezzel pedig az amúgy is rendkívül bonyolult közel-keleti helyzet egy újabb fejezethez érkezett.
De vajon mi lesz a következő lépés, és valóban küszöbön áll-e egy reguláris háború Izrael és Irán között? Erre a kérdésre keresi a választ jelenleg számtalan tisztviselő és politikai szakértő világszerte, de talán a pillanatnyi helyzetet Matthew Levitt amerikai politológus, Hamász-szakértő foglalta össze a legjobban kedden, mondván, hogy aki azt állítja, hogy a következő napok pontos forgatókönyvével tisztában van, az hazudik, ugyanis biztosra vehető a válaszlépés Irán és a Hezbollah részéről, de hogy ez milyen formában valósul meg, azzal valószínű, hogy még maguk az érintettek sincsenek teljesen tisztában. Egy dolog biztos, hogy hatalmas méretű diplomáciai erőfeszítések folynak napok óta annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet eszkalációja, ami egy térségbeli háború esetében beláthatatlan következményekkel járhat.
Az Amerikai Egyesült Államok minden eshetőségre felkészülve a hét elején megemelte a térségben állomásozó egységeinek számát, több hadihajót és vadászgépet irányítva a Közel-Keletre, ugyanakkor Joe Biden elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter kedden felhívást intézett a szembenálló felekhez, amelyben arra kérte az illetékeseket, hogy óvakodjanak a helyzet további eszkalációjától, mert szerinte ez senkinek nem áll érdekében, és csak további értelmetlen pusztításhoz vezetne.
Blinken reagált arra a friss információra is, miszerint az Izrael által likvidált Iszmail Hanije helyére a Hamász Jahja Szinvart nevezte ki legfelsőbb vezetőnek, aki eddig a palesztin szervezet egyik legfontosabb katonai parancsnoka volt, és mint ilyen, előkelő helyen szerepel az Izrael által körözött terroristák listáján. A külügyminiszter kifejtette, hogy ettől kezdve Szinvar felel azért, hogy a Hamász és Izrael közötti béketárgyalások elvezessenek egy tűzszüneti megállapodáshoz, hozzátéve, hogy valójában ez a konfliktus kitörése óta így volt. Jahja Szinvar személyével viszont van egy probléma, ahogyan az a New York Times által megszólaltatott szakértők elmondásából is kiderül, miszerint Szinvar volt a tavaly október 7-i támadások egyik fő kitervelője, mivel kedd óta a Hamász legfőbb vezetői tisztségét (is) betöltő gázai vezető egy keményvonalas háborúpárti, aki a dzsihádista hadviselésben látja megvalósíthatónak Izrael elpusztítását.
Egyébként sok elemző stratégiai hibaként értékeli Iszmail Hanije kiiktatását, mivel szerintük ő egy sokkal pragmatikusabb politikai vezető volt, ezért valamivel nagyobb esély lett volna egy valamiféle tűzszüneti megállapodás tető alá hozatalára. Másrészt, ahogyan ez már az eddigi gyakorlatból is kiderült, Izrael kvázi-hiábavalóan likvidálja a Hamász és a Hezbollah magasrangú vezetőit, mert ezeknek a dzsihádista terrorszervezeteknek a struktúrájukból adódóan minden esetben sikerül gyorsan újra szerveződni, a megölt parancsnokok helyébe pedig új személyek lépnek.
Felmerül a kérdés, hogy akkor Izrael ezekkel a lépésekkel miért kockáztatja a nyílt konfrontációt Iránnal, amelyről köztudott, hogy nyíltan támogatja a térségbeli síita mozgalmakat? A válasz erre is igencsak bonyolult, de annyi biztos, hogy jelen kontextusban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek is igencsak korlátozott a mozgástere, a jelek szerint pedig már legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok sem tudja megakadályozni, hogy folytassa az egyes szakértők által veszélyes hazárdjátékként aposztrofált közel-keleti „sakkjátszmáját”. Ennek elsődleges oka az izraeli belpolitikai helyzetben keresendő, amely a maga során szintén rendkívül bonyolult.
Netanjahu ugyanis jelenleg egy szélsőjobboldali koalíció élén kormányoz, és a belpolitikai feszültségek ellenére a mérsékeltebb politikai aktorok, akárcsak a közvélemény jelentős része egy dologban azonos platformon áll: a Hamász és a Hezbollah megszüntetése létkérdés. Ezzel szemben Amerika érdeke lenne a mielőbbi tűzszünet, majd a palesztin önrendelkezés politikai eszközökkel való rendezése, ez azonban a jelenlegi helyzetben megvalósíthatatlan célnak tűnik.
Egyelőre a fő kérdés továbbra is az, hogy Irán és a Hezbollah milyen konkrét válaszlépéseket foganatosít. Bár a helyzet korántsem derűs, biztató jelek azért akadnak, figyelembe véve a hétfői Teheránból érkező nyilatkozatokat, miszerint Iránnak sem érdeke a nyílt háború. Ennek fényében több illetékes is annak a véleményének adott hangot, hogy a válaszcsapás hasonló lesz majd ahhoz az áprilisi akcióhoz, amikor Irán több száz drónnal és rakétával indított légicsapást Izraelre, de ezek többségét amerikai, brit, izraeli, szaúdi és jordániai vadászgépekből álló kötelékek megsemmisítették, így jelentős kárt sem tudtak okozni.
Létezik ugyanakkor egy pesszimistább forgatókönyv is, miszerint ezúttal sokkal komplexebb iráni támadásra lehet számítani, ebben az esetben majd elválik, hogy milyen mértékű válaszlépések foganatosítására lesz kénytelen Izrael. A közel-keleti helyzet megnyugtató rendezése egyelőre délibábnak tűnik, de remélhetőleg a jelenleg is zajló diplomáciai erőfeszítések elérik céljukat, és sikerül megakadályozni egy nyílt háborút a szembenálló felek között. (Kinizsi Zoltán, Maszol.ro)