A kormányfő hétfő esti bejelentése
Május 16-tól kezdődően biztosan feloldják a kijárási tilalmat a településeken belül, azonban a települések közötti közlekedést továbbra is bizonyos fokú megszorítások fogják korlátozni – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő. A kormányfő szerint, idén akár még nyaralhatunk is, szabályok betartásával, bizonyos feltételek mellett május 15-től lehetséges lesz a belföldi utazás. (Agerpres)
A koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések betartására kérte a lakosságot Raed Arafat, aki ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy ha visszaesik vagy romlik a járványügyi helyzet, elhalaszthatják a korlátozások május 15-vel kezdődő enyhítését. „Ha a helyzet romlik, elképzelhető, hogy a szigorúságon nem május 15-től, hanem később enyhítünk majd” – mondta.
Az éttermek és a plázák egy ideig továbbra is zárva tartanak majd, köztereken továbbra sem gyülekezhet háromnál több személy egy csoportban (hacsak nem egy háztartásban élnek), az üzletekben, hivatalokban és tömegközlekedési eszközökön pedig kötelezik a szájmaszk viselését. (Maszol.ro)
Hazatértek a román egészségügyi dolgozók
Olaszországi kollégáik megsegítésére indult el két héttel ezelőtt egy tizenöt fős orvosokból és asszisztensek- ből álló csoport. A román egészségügyi dolgozók az olaszországi járvány legnehezebb, április 7–24. közötti szakaszában vettek részt az olaszországi betegek ellátásában, és egyikük sem fertőződött meg. Három temesvári orvos is részt vett a kiküldetésben.
Országos járványhelyzet
Keddi lapzártánkkor a stratégiai kommunikációs csoport tájékoztatói alapján a mintavételek alapján 11339-re emelkedett a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig elérte az 650-et, a gyógyultak száma 3141.
Hárommillió fölé emelkedett az igazolt koronavírusos esetek száma
Világszerte 3.041.517-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 211.159, a gyógyultaké pedig 894.062 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint kedd reggel.
A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen. A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésnek az Egyesült Államokban van, ahol 988.451 volt az igazolt fertőzöttek, 56.245 a halottak és 111.509 a gyógyultak száma. Spanyolországban, ahol a járvány továbbra is lassul, 229.422 fertőzöttről, 23.521 halálos áldozatról és 120.832 gyógyult betegről tudni. Olaszországban 199.414 a koronavírus fertőzöttjeinek, 26.977 a halálos áldozatainak száma, és 66.624-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Franciaországban 165.964 fertőzöttről, 23.327 halálos áldozatról és 46.299 gyógyultról tudni. Németországban 158.758 a fertőzöttek, 6.126 a halálos ál- dozatok és 114.500 a gyógyultak száma. (MTI)
Fertőtlenítették a józsefvárosi piacot
Egy öttvényi (Utvin) piaci árus esetében derült ki, hogy koronavírussal fertőzött, ezért szombaton a reggeli órákban lezárták a piacot és csak a parkolóban engedélyezték az árusítást. A háromszintes épületet naponta többször teljesen fertőtlenítették, majd hétfő reggeltől ismét megnyitották. Viszont szigorú szabályozást vezettek be: kizárólag a fertőtlenítő beléptetőn szabad belépni az épületbe, az árusok asztalait egymástól a lehető legtávolabb helyezték el, szájmaszk viselése mindenkinek kötelező és egy időben csak legtöbb húsz vásárló tartózkodhat az épületben. A szabályok betartását a Helyi Rendőrség munkatársai felügyelik.
Két újabb fertőzött személy Lugoson
A Lugosi Polgármesteri Hivatal által fenntartott idősotthon szakácsnője és egy kolléganője bizonyítottan vírus- hordozó. Mindketten tizennégy napos kényszerszabadságon, otthon tartózkodtak, nem kerültek kapcsolatba az otthon lakóival, sem további munkatársakkal, ezért nem adták át a vírust az intézményben. Annak ellenére, hogy tünetmentesek voltak, mindkét alkalmazottat tesztelték, mielőtt ismét munkába álltak volna, de tesztjük pozitívnak bizonyult, ezért a temesvári Járványkórházba szállították őket. Családtagjaik számára otthoni vesztegzárat rendelt el a hatóság.
Városi segítség a járvány elleni küzdelemben
A Temesvári Városi Tanács hétfői online ülésén hárommillió lejes keretet ha- gyott jóvá több kórház támogatására. A Louis Turcanu Gyermekkórház számára a betegek tesztelésére kifejlesztett berendezést, hasonló technikával látják el a Járvány- kórházat, illetve Helyi Rendőrség és a Szociális Igazgatóság munkatársai számára védőfelszereléseket vásárolnak. Fél millió lejjel támogatja a város a CFR stadionban kialakított tábori kórházat is. Városházi források szerint, a városi önkormányzat eddig a kórházaknak átutalt több mint 25 millió lejjel járult hozzá a betegek ellátásához, és a járvány terjedésének megakadályozásához.
Hat egészségügyi dolgozó fertőződött meg
A Temes Megyei Kórház Idegsebészeti részlegén végzett tesztek kimutatták, hogy a kisegítő személyzet három tagja és három nővér fertőződött meg az új koronavírussal. A betegek és az orvosok mindegyikének tesztje negatív volt. A tünetmentes hat fertőzött személyt a Járávnykórházban kezelik, a részleget fertőtlenítették, és szabályos időközönként tesztelik a munkaközös- ség minden tagját.
Tesztelik a megyebeli idősotthonok dolgozóit
A Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság felügyeletével eddig mintegy ötszáz alkalmazottat teszteltek és három személy esetében mutatták ki a vírusfertőzést. A fertőzött alkalmazottak tizennégy napos házi vesztegzárat követően álltak volna munkába, de újabb tizennégy napos otthoni karatnént rendeltek el számunkra. További több mint félezer személyt fognak tesztelni a következő napokban.
Különvonatokon szállítják a romániai idősgondozókat Ausztriába
Az osztrák idősgondozásban dolgozó román vendégmunkások kiutazását és hazatérését lehetővé tevő vasúti összeköttetés megteremtéséről egyeztetett hétfőn Caroline Edtstadler osztrák tárca nélküli és Lucian Bode közlekedési miniszter. Az Európai ügyekért felelős osztrák tárca nélküli miniszter már a múlt héten eldöntött tényként számolt be arról, hogy május másodikától kezdődően – Magyarországon keresztül megállás nélkül közlekedő – különvonatok segítségével fogják enyhíteni az osztrák idősgondozásban jelentkező munkaerő-hiányt. Osztrák hírforrások szerint az első hálókocsi-szerelvényt szombaton akarják indítani a temesvári Északi Pályaudvarról, ezt követően pedig hetente egyszer, később pedig akár hetente háromszor indulna különvonat innen az ausztriai idősgondozásra jelentkező romániai munkavállalókkal. (MTI/Maszol)