Tervezhetik a MultipleXity Művészeti, Technológiai és Kísérleti Központot
A város által kiírt versenytárgyalást nagyjából 600.000 eurós ajánlattal egy kolozsvári építészeti tervezéssel foglalkozó cég nyerte meg. A kiírásra huszonnyolc érdeklődő jelentkezett, és a kolozsváriak látványtervét fogadta el az építészekből álló bíráló bizottság. A tervezők őszig vállalták a műszaki dokumentáció és a részletes tervek elkészítését.
A MultipleXity Művészeti, Technológiai és Kísérleti Központ a Temesvári Közszállítási Társaság Gyárváros (T. Ionescu) utcai egykori telephelyén fog megépülni, és szerves részét képezi a Corneliu Miklósi Múzeum is.
Aqua-park Nagyszentmiklóson
Miután tavaly elkészült a beruházás megvalósíthatóság tanulmánya, belátható időn belül elkészül a technikai dokumentáció is – ismertette Danut Groza polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a városvezetés máris felszabadította a városközpontban levő területet és esély mutatkozik uniós forrás lehívására is a beruházás költségeinek fedezésére. A városvezető ismertette, hogy idén elkezdődhet a külsőleg felújított Nákó-kastély belső felújítása is, illetve a kastély környékének a korszerűsítése is.
Terv szerint épül a körgyűrű déli szakasza
A március 25-én elkezdődött kivitelezési munkálatok a tervek szerinti ütemben haladnak – ismertették az Út- és Hídépítő Igazgatóság illetékesei – a 25,69 kilométeres szakaszon eddig sikerült Ötvény (Utvin) térségéig eltávolítani a nyomvonalról a felső talajréteget, két helyen ideiglenes hidakat építettek az öntözőcsatornák felett, Újmosnica térségében elkezdték a megyei úton átvezető híd alapjainak, illetve Győröd térségében elkezdték a Béga-csatorna felett épülő két híd alapjainak az építését. A nyomvonal mentén levő nyolc régészeti lelőhelyen is hamarosan befejeződik a munka, és folytatódhat az építkezés.
Jelentős értékű többletkiadás
Tavaly októberben kellett volna befejeződjön a józsefvárosi Bem híd (Podul Eroilor) felújítása és bővítése, viszont az eredeti tervezés során kimaradt részletek ki- vitelezése – például a kerékpársáv és gyalogos járda, illetve a gázvezeték elvezetése a híd alá – meg a járvány alatt bevezetett korlátozások miatt máig nem fejeződtek be a munkálatok. Az említett beruházások mintegy félmillió eurónyi többletkiadást jelentenek a városkasszának.
Megvilágítják a Dóm téri épületeket
A városvezetés szándéka szerint a város költségén, díszvilágítást kap a Dóm tér minden felújított épülete, ezzel még vonzóbbá kívánják tenni Temesvár barokk terét. A tatarozási munkálatok befejeztével az építészeti remekművekként számontartott főtéri épületeket is megvilágítják – ígérte Nicolae Robu polgármester, aki elismerését fejezte ki a felújított vagy felújítás alatt álló műemléképületek tulajdonosainak.
Felújítják a közvilágítást
A Helyi Tanács jóváhagyását követően, mintegy tízmillió lejes beruházással, egyelőre Temesvár 25 utcájában újítaná fel a városvezetés a közvilágítást. A terv szerint, a Gyár- város, Józsefváros és Erzsébetváros sugárutain cserélnék ki a közvilágítási rendszer elavult elemeit új és energiahatékony világítótestekre. Összesen 2248 új világítóeszköz kihelyezését tervezik. A beruházásnak köszönhetően az áramfogyasztás jelentős mértékű csökkenését várja a városvezetés.
Vízmúzeum Temesváron
A Medvesi úton levő, Székely László tervei alapján épített, és 1914-ben átadott, ma ipari műemlékként nyilvántartott vízüzemet Vízmúzeummá kívánja átalakítani az Aquatim regonális vízszolgáltató. Mintegy 1,6 millió euró értékű beruházással a meglévő, ma már ipari látványosságnak tekinthető vízügyi infrastruktúra felújításával, új pavilonok építésével kívánják a látogatók előtt feltárni a vízgazdálkodás folyamatát.
Sertéspestis Nagykövéresen
A község határában talált három vaddisznó tetemből vett minták vizsgálatát követően, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szakemberei megállapították, hogy a vadállatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. A megyei szakhatóság rendelete szerint nyolc kilométeres biztonsági körzetben a környező településeken kizárólag állatorvosi jóváhagyással engedélyezett az állatok mozgása, illetve ezen felül öt kilometeres körzetben figyelik a vadállomány mozgását. A házi tartásban nevelt sertésállományban eddig nem jelezték a kór megjelenését.
Ingajáratok Olaszországba
Május 26-án indította újra a Tarom román légitársaság a Bukarestből Rómába és Milánóba vezető ingajáratokat. A jegy árában az utasok 10 kg súlyú kézipoggyásszal szállhatnak fel a gépekre, és további maximum 30 kilogrammnyi csomagot helyezhetnek el a gép rakterében. Olaszországból Romániáyba kizárólag hazatérő román állampolgárok utazhatnak, Romániából Olaszországba kizárólag olasz állampolgárok, vagy érvényes munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók utazhatnak.
A részletekről a légitársaság www.tarom.ro/masuri-de-calatorie honlapon érdeklődhetnek.


28 May 2020
Írta admin
0 Hozzászólás