Állami támogatásból rendezhető a telekkönyvezés
Állami támogatásból és egyszerűsített eljárásban telekelhetik a kül- és belterületeket az érintettek, azt követően, hogy az RMDSZ által kezdeményezett törvényt kihirdette az Államelnöki Hivatal. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője rámutatott arra, hogy a törvénymódosítás kidolgozásakor két szempontot vettek figyelembe: állami költségvetésből támogatni a telekkönyvezés folyamatát, valamint véglegesíteni a mezőgazdasági zsebszerződésekkel tulajdont váltott területek elismerését, amelyek bejegyzése az elmúlt évek során számtalan nehézséget okozott. “Azt követően, hogy az illető birtokos a dokumentumok felmutatásával bebizonyítja, hogy rendelkezik az adott telekkel, akkor egy 3 éves időtartam lejárta után birtokosból tulajdonos lesz” – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Hozzátette, hogy a telekkönyvezésre állami támogatásból kerül sor, amennyiben az önkormányzat lehívja az erre a célra kiírt összegeket, így az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) telekkönyvekként 84 lej + áfa értékkel támogathatja a területbejegyzést. A jogszabály értelmében egyszerűsített eljárással rendezhető lesz a vidéki birtokok tulajdonjoga, ezúttal belterületen is, és a használati jog telekkönyvi tulajdonná alakítható.
Egyszerűsítik a közúti büntetések kifizetését
“A hétfőn jóváhagyott törvénytervezet jelentős előnyt teremtve a gépjárművezetők és önkormányzatok számára egyaránt. A törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy a büntetéseket ezentúl egy külön, erre a célra létrehozott bankszámlaszámra fizethesse be a gépjárművezető, így már nem lesz szükséges elküldeni a kifizetési bizonylatot a rendőrség számára, és az önkormányzatok is mentesülnek a büntetések behajtásának feladata alól” – mutatott rá Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese a plénumi szavazást követően. A megszavazott törvénytervezettel sikerült egyszerűsíteni a büntetések kifizetését.
A tűzifa áfája december elsejétől 19 százalékról 5 százalékra csökken
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, az áfacsökkentés összhangban van az Európai Unió vonatkozó irányelvével, így nemcsak a háztartások, hanem a vállalkozások, iskolák, kórházak és orvosi rendelők is olcsóbban szerezhetik be a tűzifát. Csoma Botond az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: „Romániában a tűzifát fűtésként használó háztartások száma meghaladja a 3,5 milliót, ami az országosan nyilvántartott háztartások számának több mint 45 százaléka. Vidéken a háztartások több mint 85 százaléka használja a fát fűtőanyagként. Az elmúlt időszakban országosan megkétszereződött a tűzifa ára, így az áfacsökkentés jelentős kedvezményt jelent”.
Visszatérnek az utcákra a rendőrök
Rendőrök irányítják a forgalmat Temesvár nyolc nagyon zsúfolt kereszteződésében munkanapokon 7,15-8,15 óra között. A jelzett időszakban sok helyen szinte lebénul a város, ugyanis rengetegen igyekeznek iskolába vagy a munkahelyekre. További változtatásokra is sor kerülhet a zsúfoltség csökkentése érdekében, például kitolják az iskolákban az oktatási folyamat elkezdésének idejét.
Tervezőt keres a város
A réges-régen bezárt szabadfalui mozi épületének átalakítására, jobb közösségi hasznosítására, egy kulturális és oktatási központ létrehozására hirdetett meg versenytárgyalást a városvezetés.
A tervezett beruházásra 2,3 millió lejes támogatásra számít a város, a tervezésre valamivel több mint 55 ezer lejt fordítanak. Amint ismeretes, nyolc egykori mozi épületét szerezte vissza a város pár évvel ezelőtt és jelenleg a legtöbb épület felújítás és átalakítás alatt áll. A Studio mozi helyén Temesvár első művészmozijának kialakítása van folyamatban. A Bem utcai (Vacarescu) Arta mozi felett a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház rendelkezik, a tervek szerint egy kulturális közösségi központot hoznak létre. A Timis mozit átépítik, meghirdették a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására. A Fratelia mozi esetében leálltak a felújítási és korszerűsítési munkálatok, ugyanis az ingatlant viszszaigényelte valaki a 10/2001-es törvény alapján. Alapszinten pert nyert a város, viszont az igénylő további lépseket tett. Hamarosan befejeződik a Victoria mozi korszerűsítése. Megfelelő ütemben halad a Dacia mozi átalakítása és korszerűsítése is.
Téli előkészületek
A Regionális Híd- és Útügyi Igazgatóság Temes megyében kilenc telephely és tizenhárom ideiglenes lerakóhely üzemeltetésére készül, ahonnan terveik szerint hatékonyan biztosíthatják a hó és jég eltávolítását az utakról. A vállalat 6800 tonna sót, 44,3 tonna homokot és 42,5 kálcium-kloridot halmozott fel az idei téli időszakra. Az A1-es autópálya Temes megyei szakasza hó- és jégmentesítésére 1800 tonna sót raktároztak el. Összesen 130 gépjármű bevetésével kívánják biztosítani a folyamatos közlekedést a közutakon.
Várják az árusok jelentkezését
Amint azt megírtuk, a Falumúzeumban Karácsonyi Vásárparkot tervez idén a Temes Megyei Tanács december 4-23. között. A szervezők tíz teljesen felszerelt faházikót és tíz élelmiszerek forgalmazására alkalmas standot biztosítanak, amelyeknek bérlésére várják november 14-ig az érdekelt kereskedőket, kisiparosokat. Egy házikó bérlési díja 40 lej/nap, a standokat pedig 5 lej/négyzetméter/nap áron kínálják.
Nem áll le a fűtés
Újabb egy hétig érvényes szerződést írtak alá a város és a gázszolgáltató képviselői, amelynek értelmében további egy hétig működhet a Coloterm távfűtési vállalat – ismertette Matei Creiveanu városgazda. A Colterm előre kifizeti a fogyasztást, és amíg fizet, addig rendelkezésére áll a fűtés és meleg víz biztosításához szükséges gázmennyiség. Dominic Fritz polgármester ismertette, hogy a vállalat zavartalan működéséhez, novemberben összesen 30 millió lejre van szükség, eddig 15 millió lejt sikerült előteremteni egy, az elmúlt héten eszközölt költségvetés kiegészítéssel. A városvezetés továbbra is bukaresti támogatást vár, ugyanis 350 millió lejt igényelt a jelenlegi fűtési időszak költségeinek fedezésére. Országos szinten a temesvári távfűtési vállalatéhoz hasonló nehéz helyzetben van huszonöt municípium távfűtési vállalata, ezért amint megalalkul az új kormány, várható a helyzet országos szintű rendezése.
Átalakulhat a Kossuth tér
A Kossuth tér arculatának újratervezésére, optimalizálására kiírt versenytárgyalásra két cég jelentkezett. Gyakorlatilag a Kossuth tér és a környékén levő kisebb terek, illetve 12 utca korszerűsítésére kerülhet sor, és ennek megfelelően zöldövezeteket, parkosított részeket alakítanának ki, néhány utcát lezárnák a közúti forgalom elől, illetve kulturális rendezvények megtartására alkalmas helyszíneket meg kerékpárutakat hoznának létre.
Megszépülnek a vízibuszok
Egy temesvári civil szervezet kezdeményezésére, elsőként a vaporettók tetejét díszítették ki alkotásaikkal temesvári képzőművészek. Az első díszes járművek máris közlekednek a Béga-csatornán. Év végéig várhatóan minden vaporettó “új ruhát” kap.


10 Nov 2021
Írta admin
0 Hozzászólás