Nem fog fázni és nem marad villanyáram nélkül a lakosság
Nem fog fázni és nem marad villanyáram nélkül a télen a romániai lakosság – jelentette ki kedden New Yorkban Klaus Iohannis államfő, aki szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzetben helyénvaló és egyben a szolidaritás jele a takarékosság. „Úgy hiszem, nyilvánvaló, hogy válságos időkben takarékoskodni kell. (…) A dolgok elég egyszerűek, el kell kerülnünk az energiapazarlást” – fogalmazott a román államfő a News.ro hírügynökség szerint. Az államfő kifejtette azt is, hogy Romániában nem lesz szükség az energiafelhasználás állami korlátozására. „Az ésszerű életvitelnek semmi köze energiafelhasználás korlátozásához vagy az élelmiszeradagok bevezetéséhez. Nem pazarolunk. Ez a helyes megoldás. Ez a közintézményekre is vonatkozik. Egy közintézményben nagyon könnyű lekapcsolni az összes lámpát éjszakára, amikor senki sem dolgozik. Mint ahogy az is lehetséges, hogy télen az irodákban ne 27 fok legyen, hanem 21 vagy 22 fok” – emelte ki Iohannis. A román államfő beszélt ugyanakkor arról is, hogy szerinte nem lesz élelmiszerválság Romániában, de egyes élelmiszerek drágulása sajnos lehetséges. Az ENSZ közgyűlésén résztvevő államfő újságírói kérdésre elmondta, a kormánynak nagyon keményen kell dolgoznia azon, hogy a romániai polgárok számára megfizethető szinten tartsa az árakat. (Krónika)
Marad az árkompenzáció
Marad az 50 banis árkompenzáció a benzinre és a gázolajra egyaránt. Az előzetes értesüléseknek megfelelően a liberálisok (PNL) ugyan azt szorgalmazták, csak a gázolaj esetében maradjon meg a kompenzáció, végül az a döntés született, hogy mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében december 31-éig meghosszabbítják az 50 banis árkedvezményt. Marcel Ciolacu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden megerősítette, hogy a 0,50 lejes árkompenzáció érvényességét kitolják az év végéig.
Árplafon a tűzifára
A kormány növeli a tűzifa piacra dobott mennyiségét és árplafont vezet be a tűzifára – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter az RMDSZ e heti videós kormányzati tájékoztatójában. „A tél közeledtével sokunkat foglalkoztat, hogy lesz-e mivel fűteni, és milyen áron. Mi az RMDSZ-ben azt valljuk, hogy aki fával fűt, az nem lehet másodrangú állampolgár, neki ugyanúgy támogatásban kell részesülnie, mint annak, aki gázzal fűt. Ezért növeljük a tűzifa piacra dobott mennyiségét, a héten pedig arról is döntöttünk a koalícióban, hogy árplafont vezetünk be a fűtéshez használt faanyagokra, és ideiglenesen korlátozzuk annak exportját is” – fogalmaz az RMDSZ-es tárcavezető.
117 millió euró a fiatalok támogatására
Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma három pályázati kiírást indított el, ami a munkaerőpiac megerősítését és a szakképesítések támogatását, a fiatalok, munkanélküliek és aktív munkaszerződéssel nem rendelkezők integrálását a munkaerőpiacra célozza meg – jelentette be Hegedüs Csilla. Továbbá azok a munkáltatók, akik olyan hátrányos helyzetű személyeket alkalmaznak, akiknek kevesebb lehetőségük van az elhelyezkedésre és minimum 18 hónapig fenntartják a munkaviszonyt, havi 2.250 lejes támogatást kapnak.
Év végéig meglesz a Zöldház program új kiírása
Miközben az előző kiírás még mindig nem zárult le, a romániai lakosság a Zöldház program új kiírására vár. Az energiaválság miatt, hatványozott az érdeklődés a Zöldház program iránt, sokan reménykednek, hogy a támogatott napelemrendszerek felszerelésével tudják számottevően csökkenteni a kiadásaikat. Az áramfejlesztő napelemek szerelésére, legtöbb 20 ezer lejes állami támogatásra a legutóbb az elmúlt év végén volt kiírás, a benyújtott pályázatok ellenőrzése még nem zárult le. Pénz van, kapacitás kevésbé „A programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap nem egy jól működő intézmény, ezt nem titkolta soha senki, ebben a krízishelyzetben még nagyobb nyomásnak van kitéve, hiszen hatványozott az érdeklődés a napelemrendszerek iránt. A Környezetvédelmi Alapnak van pénze arra, hogy ezeket az igényeket kielégítse, ám sajnos nagyon alacsony szinten van az adminisztratív kapacitás, hogy a kéréseket feldolgozza” – jelentette ki érdeklődésére Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Hozzátette: “a következő napokban sürgősségi kormányrendelettel további száz ember alkalmazását hagyják jóvá az intézménynél, ugyanakkor külső erőforrásokat is mozgósítottak, kiszervezték a pályázatok kiértékelését. A tárcavezető abban bízik, hogy ilyen módon a 45 ezer igénylésből szeptember végéig több mint húszezret kiértékelnek. Szeretném, ha november végére befejeznék a benyújtott 45 ezer igénylés feldolgozását, és akkor párhuzamosan el lehet indítani a következő kiírást”.
Már lehet jelentkezni a Szülőföldön magyarul programra
Már lehet jelentkezni a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Szülőföldön magyarul program új felhívására, amelynek célja a magyar nyelvű oktatás támogatása és a magyar iskolaválasztás ösztönzése az anyaországgal szomszédos országokban. A nemzetpolitikai államtitkárság keddi közleményében tudatta: a program keretében – az előző évekhez hasonlóan – nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra, illetve hallgatói támogatásra pályázhatnak azok a külhoni gyerekek és fiatalok, akik tanulmányaikat szülőföldjükön magyar nyelven végzik. A juttatás tanévenként egy alkalommal igényelhető, fejenkénti keretösszege 22.400 forint (280 lej).
Budapesti kitüntetés a Kolozsvári Magyar Operának
Egyike a hét díjazottnak a Kolozsvári Magyar Opera. A 102. Magyar Örökség Díjátadó ünnepségére Budapesten kerül sor, szeptember 24-én, szombaton a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A kitüntetést Szép Gyula operaigazgató fogja átvenni. A Kolozsvári Magyar Operát Selmeczi György, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, operarendező laudálja. A neves rendezvényen az intézmény magánénekesei, Pataki Adorján és Sándor Csaba is fellépnek. (Krónika)
Kolozsvárra várja az erdélyi magyar középiskolásokat a BBTE
Tizedik alkalommal szervez egyetemi nyílt napokat az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel szeptember 22. és 24. között. A magyar tagozat tájékoztatása szerint a rendezvényre idén ismét személyes részvétellel kerül sor. A program célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. A szervezők ismeretterjesztő előadásokra, illetve közösségápoló, személyiségfejlesztő, interaktív programokra várják a résztvevőket. A rendezvény mottója: „Fedezd fel Kolozsvárt! A térképet mi adjuk hozzá!”. Ennek jegyében a szervezők olyan jellegzetes helyszíneket, érdekességeket mutatnak meg a középiskolásoknak, ahol Kolozsvár élete összefonódik az egyetemi élettel, hiszen ezek a helyek életük szerves részét fogják képezni egyetemi éveik során. (Krónika)
Jogszabálytervezet az engedély nélküli legeltetés megbírságolására
Első házként szavazott a szenátus arról az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetről, melynek célja az illegális legeltetés visszaszorítása. A jogszabálytervezet értelmében megbírságolják azokat, akik engedély nélkül, más személy tulajdonában lévő legelőn vagy mezőgazdasági területen felügyelet nélkül legeltetik az állatokat… Ennek értelmében, a legeltetés idejének és feltételeinek meghatározásához a helyi önkormányzatoknak jóvá kell hagyniuk a legeltetésről szóló rendeletet…Amennyiben illegális legeltetés gyanúja merül fel, bárki értesítheti a helyi hatóságokat.


22 Sep 2022
Írta admin
0 Hozzászólás