Háromezer kilométernyi kerékpárút
247,5 millió eurós támogatást biztosít a fejlesztési minisztérium 3.000 km turisztikai bicikliúthálózat megépí- tésére – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es miniszter.
A szaktárca a helyreállítási alapból finanszírozott utolsó pályázati kiírását indítja hétfőn, december 5-én. A minisztérium online pályázati felülete már ma elérhető gyakorlatozás céljából azok számára, akik pályázhatnak bicikliútépítésre. A pályázati útmutató hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A turisztikai látványosságokat, településeket összekötő bicikliutakat töltésekre és csökkentett forgalmú autós utakkal párhuzamosan építik, az önkormányzatok és központi hatóságok olyan útszakaszok megépítésére pályázhatnak, amelyek legalább 150 kilométer hosszúak, legalább három megyét átszelnek, és kisebb bicikliutakat is becsatlakoztatnak. A gátakon, töltéseken épülő bicikliutak legalább két települést összekötnek, és legalább 10 kilométer hosszúak lesznek.
A bicikliúthálózat csatlakozik az EuroVelo európai bicikliúthoz, és a kerékpáros, egészségesebb és környezetbarát kirándulásra bátorít – mutatott rá Cseke Attila fejlesztési miniszter. A pályázás december 11-én zárul.
Bíróság előtt a temesvári járványkórház főorvosa
Hivatali visszaélésre való felbujtás miatt vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári járványkórház osztályvezető orvosa, Virgil Musta ellen egy Covid-tesztekkel kapcsolatos ügyben.
A DNA bíróság elé állítja a temesvári járványkórház orvos igazgatóját, Diana Luminiţa Manolescut és a járványügyi ambulancia egészségügyi asszisztensét, Maria Diana Albut hivatali visszaélés, továbbá hivatali visszaélésre való felbujtás miatt Dana Mihaela Paicát, annak a magánklinikának az orvosát, amelynél Virgil Musta is részvényes.
Az ügyészek szerint 2020. július 21-e és november 9-e között Virgil Musta a temesvári járványkórháznál betöltött osztályvezető orvosi tisztségével visszaélve közvetlenül vagy Dana Mihaela Paica közvetítésével arra utasított az intézménynél dolgozó három asszisztensnőt, hogy munkaidejükben vérmintát vegyenek és Covid-teszteket végezzenek a magánklinika számára. Bár az egészségügyi asszisztensek naponta 7 és 10 óra között a magánklinikának dolgoztak, a kórháztól maradéktalanul megkapták a fizetésüket erre az időszakra – közölte a vádhatóság. Az ügyészek szerint a temesvári járványkórház 12.173 lejes kárt szenvedett, míg a magánklinika 172.508 lejes jogtalan haszonra tett szert. A büntetőpert a Temes megyei törvényszék tárgyalja. (maszol)
Négyszázmillió lej értékű program
Négyszázmillió lejt szán a kormány az izzók roncsprogramjára, az erről szóló határozatot kedden fogadta el a kabinet – jelentette be az ülés elején Nicolae Ciucă.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szeptemberben jelentette be, hogy az AFM kidolgozta az izzókra vonatkozó roncsprogram útmutatóját. A tárcavezető akkor azt mondta, a LED-es izzók vásárlása a háztartási gépek roncsprogramjában megszokott módon zajlik majd. A régi izzóért járó utalvánnyal a programhoz csatlakozott üzletekhez kell fordulni, és az értékjeggyel új, kizárólag LED-es izzókat lehet vásárolni, amelyek jelentősen csökkentik a háztartások fogyasztását.
Hosszabb lesz az apáknak járó gyermeknevelési szabadság
Az eddigi egy hónap helyett, kettőig maradhat otthon az apa, amennyiben az anya volt addig gyermeknevelési szabadságon – erről sürgősségi rendeletben döntött a kormány.
A munkatörvénykönyv szerint a szülők eldönthetik, hogy melyik szülő marad a két éves gyermeknevelési szabadságon, de egyszerre csak egyikük lehet gyermeknevelésin. Eddig ugyanakkor kötelező volt legalább egy hónapot a másik szülőnek is kivennie. Ez az időszak nő meg 2023. január 1-jétől két hónapra.
Kihelyezett múzeum-részleg Parácon
Egy határon átívelő pályázat megvalósulásaként hoznak létre Parácon egy a Banatului Múzeum hatáskörébe tartozó múzeumi részleget az országosan egyedülálló újkőkorszaki szentély bemutatására. A cél egy turisztikai látványosság létrehozása, amely növelhetné a településre látogatók számát. A 750.000 euró értékű projekt keretében egy emeletes épület földszintjén kapna helyet a szentély másolata, több az ásatások során előkerült használati vagy kultikus tárggyal együtt, az emeleten pedig rendezvény- és kiállítótermet termet alakítanak ki. A múzeumi épület szomszédságában a paráci önkormányzat jövőre tájházat fog létrehozni.
Jövőre készül el a Német Színház új terme
A gyárvárosi Cuvin utca 2. szám alatti épületében kap helyet a temesvári német társulat második előadóterme, amelyet a tervek szerint jövő év folyamán fognak felavatni. A temesvári önkormányzat negyvenkilenc évre bocsátotta a színház használatába az ingatlant, amelyben két több mint 500 négyzetméter alapterületű helyiség, illetve egy 250 négyzetméteres, kisebb helyiség (volt műhely) kerül a színház szükségleteinek megfelelő felújításra. A tervek szerint jövő őszire használható lenne az új terem, és megtekinthetők lesznek az új előadások.
Tartalékolt a távfűtési vállalat
A cég vezetése ismertette, hogy 33-35 napra elegendő szént halmozott fel a temesvári Colterm távfűtési vállalat, és hosszútávú szerződéseket kötött a fűtőanyag zavartalan biztosítása érdekében. A vállalat a folyó költségeket határidőre fizeti, viszont a régebbi adósságok törlesztésére nem rendelkezik forrással. Sajnos az elavult távfűtési rendszer miatt az átlagosnál gyakoribbak a meghibásodások – ismertette Alexandru-Cristian Amza igazgató, aki azt is elmondta, hogy idén 2899 fogyasztó vált le a távfűtési rendszerről.
Kezdődhet a tervezési munka
December 5-től indulhat el az A1-es autópálya Lugos – Déva közötti részén, Holgya és Marzsina térségében a hiányzó tizenegynéhány kilométernyi pályaszakasz tervezése – ismertette az illetékes országos igazgatóság. A nem egészen tizenegy kilométernyi autópályaszakasz építésének költsége megközelíti a 400 millió eurót, ebből 190 milliót az Nemzeti Újjáépítési és Ellenállósági Program (PNRR) biztosít.
Részleges forgalomkorlátozás
A Cetății utcában zajló munkálatok folyamatosságának biztosítása érdekében két hétig részlegesen lezárják a Cetății-Szerb (Gh. Lazar) utcai kereszteződést, ahol egy fővezeték aknájának kivitelezését kezdik el. A jelzett időszakban torlódás várható a térségben, ezért a kereszteződés elkerülését javasolják a hatóságok. A Cetății sugárút teljeskörű korszerűsítési munkálatait eddig 63%-ban sikerült elvégezni, az utóbbi napokban a Szegedi (Torontalului) úti fordulóban a villamospálya síneit, illetve a távfűtési vállalat új fővezetékének egy szakaszát helyezték el. A tervek szerint 2023 szeptemeberére kell befejeződjenek a munkálatok.
Fényárban a Botanikus Park
Miután néhány hónapig nem volt látogatható, majd a munkálatok nagyobb részének elvégzését követeőn november elején ismét megnyitotta kapuit a temesvári Botanikus Park, november 28-án bekapcsolták a vadonatúj közvilágítást is a temesváriak eme kedvelt parkjában. A Botanikus Park negyven éves fennállása alatt, soha nem volt közvilágítás. Most mintegy két és fél millió lej értékű beruházás megvalósulásaként, fényárban úszik a park.
Újabb járműveket vásárol a város
Jóváhagyták Temesvár járművásárlási kérelmét, amely lehetőséget biztosít 30 villmos meghajtású autóbusz, 17 villamosszerelvény és 8 trolibusz beszerzésének. A beruházás összértéke meghaladja a 308 milló lejt. Temesvár polgármestere elképzelhetőnek tartja, hogy beszerzési procedúra megkönnyítése érdekében a törökországi gyártótól vásá- rolják meg a járműveket.