• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


KÖZHÍRRÉ TÉTETIK


 18 Jan 2018   Írta admin  0 Hozzászólás


Helyi jelentőségű utat épít a város
Évek óta vita tárgyát képezi a Temesvárt Újmosnicával, az ismert főúttól északra húzódó, a Drumul Boilor nevű községi út, mintegy másfél kilométernyi városi szakaszának megépítése. Miután az újmosnicai önkormányzat a ráeső, nagyjából négy kilométernyi szakaszt felújította és járhatóvá tette, a temesvári útépítési terv megvalósulását eddig a nyomvonalon levő telkek tulajdonosai akadályozták meg, akik közül többen megtagadták a szóban forgó területek átadását. Néhány napja jelentette be Nicolae Robu temesvári polgármester, hogy idén végre sor kerülhet a jelzett útszakasz megépítésére, ugyanis sikerült jobb belátásra bírni a telektulajdonosokat. Az Újmosnica irányába vezető jelenlegi megyei úton naponta tapasztalható zsúfoltságot oldani hivatott községi úttal együtt, kerékpárutat és gyalogosjárdákat is építenek a városi szakaszon.

Buszsávokat alakítanak ki
Többszöri nekifutásra ugyan, de úgy tűnik, hogy hamarosan külön sá­von fognak közlekedni a Michelangelo híd – Megyei Kórház útszakaszon a közszállítási vállalat járművei.
Nicolae Robu polgármester ismer­tette, hogy a közszállítási járművek köz­lekedésének megkönnyítése érde­ké­ben, viszonylag csekély értékű be­ru­házással, gyakorlatilag egy nem egé­- szen száz méteres útszakasz kiszé­lesí­té­sével kialakítható a buszsáv, amelyet akár el is választhatnak a több köz­lekedési sávtól.

Újabb akadály hárult el az aluljáró megépítése elől
Amint ismeretes, a temesvári vá­ros­vezetésnek feltett szándéka egy újabb közlekedési aluljáró megépítése az egykori Solventul gyár övezetében. Utóbbi sajtótájékoztatóján Nicolae Robu polgármester ismertette, hogy újabb akadály hárult el a projekt el­kez­dése elől, nevezetesen a kiszemelt te­lek tulajdonosai tavaly év végén ki­fi- ­zették az állam felé felgyűlt adós­- ságaikat, ezért az adóhatóság teher­mentesítette a területet, amelynek tulajdonosai – előzetes ígéretükhöz híven – készek azt átadni a városnak. A polgármester meggyőződését fejezte ki aziránt, hogy még idén elkezdődnek a nagyszabású munkálatok, amelyek 2020-ra el is készülhetnek.

Költözhet a Tanfelügyelőség
Szerdán hagyta jóvá a kormány a Temes Megyei Tanfelügyelőség elköl­töz­tetését az Aradi úti egykori Mező­gazdasági szakközépiskola épületeibe. A több mint négyezer négyzetméteres hasznosterületű épületekbe a Tanfelügyelőség irodái mellett, más tanügyi intézmények is helyet kapnak. Az idei esztendő folyamán kerülhet sor a Tanfelügyelőség új székhelyének felújítá­sá­ra, majd valószínűleg jövő tavasszal költözik ki az intézmény a jelenlegi Nagykörúti (C.D. Loga) székhelyéről.

Drágul a matrica
A személygépkocsik esetében idén is marad az eddigi szinten – 7 napra – 3, 30 napra – 7, 90 napra – 13, egy évre – 28 eurónak megfelelő lej – a köz­úthasz­ná­lati díj, viszont jelentősen, akár 85%-kal is drágul a terherszállítók számára a matrica. A 3,5–7,5 tonna kapacitású teherszállító jármű­vek ese­tében az egy napra szóló matrica ára 4 euróról 12 euróra, a hét­napos 16-ról, 30-ra, a 30 napra érvé­nyes 32-ről 60 euróra, a hazai közutak egy esztendőre való használatára feljogosító matrica ára pedig 320 euróról 600 euróra emel­kedik. A közút­hasz­nálati adót az eddig megszokott – postahivatalok, üzem­anyagtöltő állomá­sok, és más – helyeken lehet kifizetni.

Új utcák a városközpontban
A temesvári városvezetés még 2014-ben eltervezte két új utca kiala­kí­tását a Katonai Hadbíróság (Popa Sapca)-Ferdinand (Oituz)-Aradi út ál­tal határolt központi övezetben. Az egyik új utca közvetlen kapcsolatot te­remtene a vasúti pálya innenső részén az Aradi úttal közvetlenül a bünte­tés­végrehajtó egység mellett haladva a Doinei utca irányába. A másik új utca páhuzamosan haladva a Katonai Hadbíróság (Popa Sapca) úttal, a Ferdinand (Oituz) utcába torkolna a Képző­művészeti Egyetem szomszédságában. Az utcák kialakítása és korsze­rűsítése során teljeskörű felújításra kerül az infrastruktúra is. A munkálatok befejezésének határideje hat hónap.

Emelt szintű adó a hanyag ingatlantulajdonosknak
Néhány éve szinte folyamatosan figyelmeztet a városvezetés az ingatlanok karbantartásának kötele­zett­sé­gére, ám amint azt naponta ta­pasz­- talhatjuk, Temesvár műemléképületei közül a legtöbbre ráférne a tatarozás. Tavaly fogalmazta meg a városve­ze­tés a hanyag ingatlantulajdonosok megbüntetésére vonatkozó javaslatát, minekutána idén harmincöt, zömében központi fekvésű ingatlan tulajdo­no­sát ötszörös ingatlanadó megfize­té­sére kötelezik. Nicolae Robu polgár­mester ismét figyelmeztet: hamarosan további tulajdonosok fogják kézhez kapni az emelt szintű büntetőadó kifizetésére való felszólítást és óvatos becslés szerint, jövőre akár ötszáz ingatlantulajdonos büntethető a fenti módon – ismertette a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a város­ve­ze­tés kidolgozott egy startégiát a mű­emléképületek tulajdonosainak meg­segítésére. A projekt értelmében tíz évre szóló kamatmentes kölcsönt biztosítanak a tatarozási munkálatok költségeinek fedezésére úgy, hogy a tulajdonos(ok) a költség felét kamatmentesen tíz év alatt fizetheti vissza a városnak. A tavalyi évben, a fenti célra elkülönített egymillió eurós ösz­szegből, egyetlen fillért sem használtak el, annak elllenére, hogy több mint félszáz elhanyagolt állapotban levő ingatlan tulajdonosa érdeklődött a lehetőség iránt. A polgármester sze­rint tavaszra legalább húsz ingatlan felújítása kezdődhet el a fenti forrás felhasználásával, és várhatóan fel­gyor­sulhat a pályáztatási és kivi­te­lezési folyamat.

Megszépül a Megyeháza
Megyeházi illetékesek szerint néhány napon belül elkezdődik az ingatlan külső felújítása. Calin Dobra megyei tanácselnök ismertette, hogy a saját for­rásból biztosított több mint kilencmillió lej értékű felújítás nyomán, a most szürke színű, mogorva épület vidámabb köntöst, díszkivilágítást kap, és több megrongálódott díszítőelemet is kicserélnek. A tervek szerint két évig tartanak a munkálatok.


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó