Mezőgazdasági vásár Mercyfalván
Harmadik alkalommal rendezik meg a nyugati régió egyik legjelentősebb mezőgazdasági vásárát augusztus 27-30. között Merczyfalván (Carani). Az AgriPlant Vest vásáron helyet és bemutatkozási lehetőséget kapnak úgy a multinacionális cégek, farmerek és gazdálkodók, mint az őstermelők, lesz állatvásár illetve különféle mezőgazdasági gépek és berendezések bemutatóján tekinthetik meg ezek termelékenységét az érdeklődők. A vásár péntektől vasárnapig 10-17 óra között látogatható.
Cserebere vásár
A rendkívül népszerű rendezvényt huszonharmadik alkalommal szervezik meg, szombaton augusztus 29-én a Botanikus Parkban és lényege az, hogy nem pénzért vagy már termékkel elcserélve, hanem ingyen adják veszik a termékeket a résztvevők. A jelzett napon 10-16 óra között bárki elviheti és elajándékozhatja a számára feleslegessé vált, de még jó állapotben levő tárgyait. A szervezők várják azokat a kézműveseket is, akik ingyen mutatnák be azt általuk űzött mesterséget, és ingyen tanítanák meg az érdeklődőket arra.
Turisztikai látványosság a Szent György téren
A Kulturális Minisztérium illetékeseinek döntése értelmében, a helyükön és a felszín felett konzerválják és mutatják be a Szent György téren végzett ásatások nyomán előkerült török kori és az azt megelőző, a magyar királyság korából származó épületmaradványokat. Amint az ismeretes, a régészeti feltárások nyomán felszínre kerültek az egykori jezsuita templom, török dzsámi alapjai egy török kori temetkezési hely és a török uralom előtti időszakban épült lakóház maradványai. Radu Mihailescu, a munkálatokat irányító régész ismertette, hogy a templom maradványait különleges szigetelőanyaggal kezelik, és a helyükön maradnak, a dzsámi darabjait külön-külön kezelik, majd visszahelyezik eredeti helyükre. A turisztikai látványosságnak szánt középkori romokat szabadon megtekinthetik a Szent György téren kialakításra kerülő amfiteátrumon áthaladók. A minisztériumi döntést követően hamarosan folytatódhat a tér majd másfél évvel ezelőtt leállított korszerűsítése.
Két és fél milliós bevétel a Területi Munkaügyi Felügyelőségnél
Az esztendő első felében elvégzett több mint 3000 ellenőrzés nyomán összesen több mint 2,5 millió lej értékű bírságokat szabtak ki a munkaügyis ellenőrök. Leggyakoribb kihágás a fekete munka, amikor a munkáltatók nyilvánvaló adócsalási szándékkal, minden rendelkezést félretéve dolgoztatják a munkavállalókat. Összesen kétszázötven “feketén” dolgozó személyre derült fény az ellenőrzések nyomán. Azért is büntettek, mert a munkáltató nem tartotta be a kánikulára vonatkozó szabályozásokat és nem biztosította az alkalmazottak számára az érvényes szabályozásban leírt minőségű és mennyiségű ivóvizet. Sajnos, öt halálos munkabaleset történt a megyében és összesen 120 munkabaleset kapcsán indítottak eljárást a felügyelőség szakemberei.
Folytatódik a gazdasági növekedés
Temes megye gazdasági termelésének értéke hónapról hónapra emelkedik – állítják a gazdasági szakemberek, az előző hónaphoz viszonyítva 3,8%-kal nőtt az ipari termelés, és a tavalyi esztendő azonos időszakához képest 4,1% a növekedés. Az esztendő első felében megyénkben 5%-os volt az ipari termelés értékének a növekedése.
A fentebb jelzett mértékben növekedik a külkereskedelmi tevékenység is.
Emelkedett a munkanélküliek száma
Temes megyében hivatalosan összesen 4828 személyt tartanak munkanélküliekként nyilván a munkaügyi igazgatóságon, vagyis július végén az összlakosság 1,42%-a volt munkanélküli, ami messze alacsonyabb érték az országos átlagnál. A munkanélküli személyek közül 2398 nő, és 1778 férfi, közülük 3050 személy semmilyen juttatásban nem részesül.
Jön az egészségügyi kártya
És mégsem. A megyei egészségbiztosító pénztár illetékese szerint mindazoknak, akiknek kiállították és hazaküldték, illetve átvették az egészségügyi kártyát, szeptember elsejétől kötelező azt minden egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor használni. Akik nem kaptak kártyát, az eddigi rend szerint vehetik igénybe az említett szolgáltatásokat, ugyanis a kártyájuk kivitelezése folyamatban van, és csak idő kérdése míg kézhezkapják. Mindazok, akik rendelkeznek a kártyával a háziorvosuknál kell bejelentkezniük annak aktiválása érdekében. Temes megyében összesen 536.078 kártyát nyomtattak, ennek mintegy felét aktiválták már a háziorvosok, és legalább ötvenezer kártya található a megyei egészségügyi biztosító székhelyén. Akik valamilyen okból – például vallási meggyőződés miatt – elutasítják az egészségügyi kártya használatát, háromhavonként kötelesek az egészségbiztosítóhoz folyamodni igazoló okirat kiállítása érdekében.
Negatív mérleg az Aquatimnél
Az elmúlt hétvégén lezúduló esőmennyiség az időszakban megszokottnak tizenkétszerese volt, és igencsak próbára tette a térség legnagyobb vízgazdálkodó vállalata, az Aquatim rendszerét, amelyből a temesvári derítőállomásra majdnem száz tonnányi hulladékot, építőanyagok maradványait, törmeléket és homokot sodort magával az ár. Augusztus huszadikán este 20-23 óra között a temesvári derítőállomásra másodpercenként 24.300 liter víz érkezett, ami a Bega vízhozamának a kétszerese – ismertették a vízművek szakemberei, akiknek becslése szerint legalább harminc tonna műanyaghulladék került az esővízzel együtt az állomásra. A mintegy ötszáz kilométer hosszúságú csatornarendszerből deszkát és más építőanyaghulladékokat sodort a víz, több helyen ezek dugulást is okoztak. A több mint 35 millió euró értékű beruházás nyomán megvalósított és 2011-ben üzembe helyezett derítőállomás zökkenőmentesen dolgozta fel a lényegesen megnövekedett vízmennyiséget – ismertette Ilie Vlaicu igazgató.