Karácsonyi vásár december elsejétől
December elsejével kezdődően vásárolhatják meg a karácsonyi ajándékokat a temesváriak a városközpontban megnyíló Karácsonyi Vásárban. A tervek szerint az Opera téren összesen nyolcvan faházikót álltanak fel az árusok számára, de lesz vásár a Napnegyedben és a Gyermekparkban is.A vásár január elejéig tart nyitva.
Felújított játszóterek
Néhány napja avatta fel Nicolae Robu polgármester a legújabb temesvári játszóteret, a Circumvalatiunii negyedben. Az új létesítményt számos játékszerrel szerelték fel, több padot is kihelyeztek, és felújították a világítástechnikát a játszótéren és szomszédságában, illetve több díszcserjét is kiültettek. Az elöljáró ismertette, hogy idén a Temesváron levő játszóterek legalább tíz százaléka megújult és a város legkisebb lakóinak megígérte, hogy néhány éven belül minden játszóteret felújít a város. Temesvár területén – beleértve az iskolák, óvodák udvarát is – összesen 171 játszóhelyen játszhatnak a gyermekek, 110 játszótéren végeztek el idén kisebb javításokat és több mint húsz játszóteret újítottak fel teljesen.
Vasúti aluljáró Temesvár nyugati részében
Az egykori Solventul vegyi üzem közelében kezdődhet el Temesvár legnagyobb vasúti aluljárójának az építése, amelynek folytatásában egy új Bega-híd építését is tervezik a városfejlesztési szakemberek. A 32 méter széles, 10 vasúti sínpár alatt áthaladó aluljáró műszaki terveit a közbeszerzés nyertesei, a jászvásári egyetem mérnökei készítik el. A temesvári polgármester szerint a Solventul aluljáró 30 millió euróba kerül, és uniós források felhasználásával tervezik azt megvalósítani. A vasúti sínek alatt áthaladó, négysávos aluljáró a rónáci Bogdăneștilor utcát köti össze a vasúti sínek józsefvárosi oldalán levő Garii utcával. A tervek szerint a villamos vonalát is átviszik a vasúti sínek alatt, de a négysávos út mellett kerékpárutak és járdákat is építenek. Az aluljárónak köszönhetően megvalósul egy újabb összeköttetés a város északi és déli kerületei között, amely nem halad át a túlterhelt városközponton. Ehhez szükséges lesz egy új Bega-híd megépítése, illetve a Bogdăneștilor út négysávosra való kiszélesítése.
Zöld hullám Temesvár sugárútjain
A nemrég beindított közúti forgalomszabályozó rendszernek köszönhetően elsőnek a Buziási úti Mérőműszervállalattól a Temető soron (Rebreanu u.) keresztül a Sági útig terjedően – összesen 11 stoplámpa szinkronizálásával sikerült a megállás nélküli haladás körülményeit biztosító zöld hullámot bevezetni. Lényege az, hogy a járművezetők 50 km/óra sebességgel haladjanak, még akkor is, ha az említett szakaszon megengedett a 70 km/óra sebesség is. A Lugosi út–Égtájak szökőkút mögött szintén működik a zöld hullám, és a szakemberek a Központ-Megyei Kórház, és az Újszentes-Városközpont közötti szakaszokon levő jelzőlámpák működésének összehangolásával remélik elérni az említett szakaszokon is a zsúfoltság feloldását.
Aszfaltoznak a Jiul ucában
Hétfőn kezdték el a négysávosra kiszélesített Jiul utcában az aszfaltréteg elhelyezését azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy még a tél beállta előtt újraindulhassona a forgalom az utcában. A vasúti aluljáró építőtelepén is terv szerint folyik a munka, ismertették a kivitelező cég illetékesei. Jelenleg a vasúti síneket tartó betonszerkezet megépítése van folyamatban, majd ennek elkészültével a teljes tartószerkezetet elmozdítják a sínek alatt, miközben a ráerősített fúróberendezés eltávolítja előle a földet. A téli fagyok beálltával és a téli ünnepekre való tekintettel előreláthatóan egy-két hónapig szünetelni fog a munka az építőtelepen, viszont a közúti forgalom még idén beindul a Jiul utcában, és legalább két sávon a vasúti aluljáróban is.
Újabb autópályaszakaszt adnak át
Sorin Buse közlekedésügyi miniszter ismertette, hogy december közepéig felavatják és átadják a forgalomnak az A1-es autópálya Lugos–Déva közötti szakaszának első 15 kilométerét. A romániai szakvállalat jövőre újabb 150 kiloéternyi autópálya szakasz befejezését ígéri Lugos-Déva, és Torda-Szászsebes között. Szintén jövőre írnak ki versenytárgyalást további 500 kilométernyi autópálya megépítésére.
December másodika szabadnap
A kormány szerdai döntésének értelmében az állami intézményekben szünetel a munka december 2-án. Az alkalmazottak december 17-ig kötelesek bepótolni a munkaórákat. A rendelet nem vonatkozik a versenyszférában dolgozókra, illetve azokon a munkahelyekre, ahol a munkafolyamat leállítása veszteségeket okozhat.
Tiltakoztak a piaci árusok
Hétfőn általános tiltakozási akcióba fogtak és felfüggesztették a termények árusítását a józsefvárosi piac árusai, miután egy helyi tanácsi rendeletre hivatkozva – amely tiltja az áru piacon való éjjeli tárolását – a Helyi Rendőrség munkatársai összesen több mint 41 ezer lej értékű pénzbírsággal büntette őket. A piacot működtető cég illetékesei a vonatkozó rendelet felülvizsgálatát ígérték, lehetőséget biztosítva az áru tárolására is.
Elkelt a Notre Dame iskolanővérek épületegyüttese
Miután hónap elején a Helyi Tanácsban jóváhagyták a józsefvárosi épületegyüttesben működő iskolák és más intézmények bérleti szerződésének meghosszabbítását, néhány nappal ezelőtt jelentette be Nicolae Robu polgármester a valamivel több mint 13.000 m2-es alapterületű ingatlan Városháza általi megvásárlását. A város nem egészen 4,6 millió eurós áron vásárolta meg az említett ingatlan tulajdonjogát, és kötelezte magát, hogy három év alatt a jelzett összeget kifizeti.