A megyei rendőrség 2020-ban házkutatással zárta a razziák sorozatát, amelynek során Resicabányán 3320 pirotechnikai eszközt foglaltak le, összesen 253 kilogrammot. Három 23 és 48 év közötti férfi lakásán dobozokba, táskákba és akkumulátorokba rejtett pirotechnikai anyagot találtak.
HAZÁMBAN
Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
Az anyatejnek mézét ízlelém:
Vidám napod mosolyg ismét reám,
Hű gyermekedre, édes szép hazám!
(Petőfi Sándor)
Január 2-án, a Platanus Egyesület lelkes csoportja részt vett a Magyar Házban Petőfi Sándor emléktáblájának koszorúzásán, a költő születésének 198. évfordulója alkalmából. A résztvevők a „Sándor Bácsi” Könyvtárában levő költeményekből olvastak fel.
A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor Krassó-Szörény megyében a magyar stabil népesség 3.121 fő volt. Reméljük, hogy az idei, kötelező részvételű népszámlálás után ennél kedvezőbb krassói jelenlétéről fogunk értesülni.
Kun László tudósítása