Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban – közölte a budapesti Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-vel. A Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített a horvát légtérben, amikor az egyik helikopter – három emberrel a fedélzetén – egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant – írták. A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik. Közölték azt is, hogy a tárca azonnal megkezdte a családok kiértesítését, a fejleményekről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájé- koztat. Novák Katalin köztársasági elnök részvétét fejezte ki a magyar katonai helikopter horvátországi balesetében elhunyt honvédek hozzátartozóinak és megköszönte a horvát mentőegységek munkáját. „Őszinte részvétem a helikopter-balesetben elhunyt honvédek hozzátartozóinak, Magyarország Önök mellett áll!” – fogalmazott a köztársasági elnök közösségi oldalán. Megköszönte a horvát mentőegységek munkáját és Zoran Milanovic horvát elnök támogatását, aki telefonon fejezte ki részvétét. (Krónika)


22 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás