‘56-os megemlékezés Resicabányán
A református templomban tartottuk a Templom és Iskola Szórványegyesület szervezésében az október 23-i megemlékezést. Az istentiszteletet követően került sor az ünnepi programra, melynek keretében Megyasszai Attila lelkipásztor osztotta meg gondolatait az ‘56-os forradalomról, a magyar nép szabadságvágyáról és a forradalom mai aktualitásáról. Elhangzott Illyés Gyula verse Egy mondat a zsarnokságról, Theer József szívmelengető előadásában Márai Sándor Mennyből az angyal, valamint a Hóvirág Daloskör énekei Halló magyar, Isten áldja meg a magyart, Ha én rózsa volnék, és mások, Borbély Mária és Székely Zsolt szavalata. A megemlékezés során többen is felolvasták a forradalomban résztvevők visszaemlékezéseit, többek között Megyasszai Hanna és Csőke Krisztina. Az ünnepi megemlékezésen közösen énekeltük a Himnuszt, majd a szeretetvendégségen folytattuk a beszélgetést, gyakoroltuk a közösséget.
A Templom és Iskola Szórványegyesület programjai
Október 29-én 18 órától Idősek Napjára kerül sor a Havas Boldogasszony plébánia nagytermében. Szeretettel hívjuk idős testvéreinket az ünnepi alkalomra.
Minden szerdán 16 órától Magyar Asszonyok Klubja Govondaron a Magyar Házban, hetente változó témával, egy jó teával, kávéval várjuk a beszélgetni vágyókat.
A Resicabányai Havas Boldogasszony Plébánia hírei
* Vasárnap, október 30-án, 18:30 órától Életige találkozót tartunk.
* Kedden, mindenszentek ünnepén, a szentmisék rendje a következő: 9:00-kor magyar, 10:00-kor német és 17:30-kor román nyelven. Délután 15:00 órakor, a III-as temetőben (Munkásotthon) imádkozunk elhunytjainkért és megáldjuk a sírokat.
* Szerdán, halottak napján, a szentmisék rendje a következő: 7:15 szentmise román nyelven, 8:00 requiem magyar nyelven, 9:00 requiem német nyelven, 17:30 órakor szentmise román nyelven. 11:00-tól az V. számú temetőben (a régi Universzál), imádkozunk elhunytjainkért és megáldjuk a sírokat, 15:00 órától a VII-es temetőben imádkozunk.
* Áttértünk a téli időszámításra. Október 31-től az esti szentmisék 17:30-kor lesznek, kivétel kedd, amikor 18:00 órakor van a szentmise, és péntek, amikor 16:00 órakor.
* Pénteken, első péntek, Jézus szíve tiszteletére 18:00 órakor is lesz szentmise, román nyelven.
* Szombaton egyházmegyei családtalálkozót tartunk román nyelven Máriaradnán. Már elkezdtek feliratkozni a családok Resicáról is, továbbra is kérjük a családokat, iratkozzanak fel a plébánián. Esetleg az utazást közösen is tervezhetjük.
* A Családok magyar nyelvű találkozója november 12-én lesz, Kisiratoson.
* Jövő vasárnap a délelőtti szentmisék után rózsafüzér titokcserét tartunk. (Pál József Csaba, lelkipásztor)
Egészségügyiek tiltakozása
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Karánsebesen a kórházban az orvosi asszisztensek és a kisegítő személyzet, mintegy negyven személy. Az alacsony fizetések miatt tiltakoztak valamint amiatt, hogy a pótlékokat igen régi séma szerint számolják. Resicabányán a Megyei Kórháznál is kb ötvenen tiltakoztak. Mindkét intézmény dolgozói készek arra, hogy csatlakozzanak az október 31-i országos tiltakozásokhoz.
Sajnálatos tűzeset
Szörényordason teljesen leégett a dzsesszfesztiválról híres helyszínen levő vendéglő. A tűzoltók nem tudták megfékezni a lángokat. A tulajdonosok azt ígérték, hogy eredeti formájában újjáépítik a létesítményt. A közösségi oldalon levő gyertya nem a tűzeset miatt van, hanem az egykor fellépő Ioan Gyuri Pascu emlékére.
Ötletes határátkelés
Október 18-án du arra figyeltek fel a határrendészeti szervek, hogy két férfi közeledik Szerbia felől a zöldhatáron át Románia felé. A felszólításra nem voltak hajlandóak megállni, ezért figyelmeztető lövéseket adtak le. Csomagjaikat elhagyva elmenekültek a határsértők. A nagyvolumenű csomagban zárjegy nélküli cigaretta volt, mintegy ezer doboz, 12 000 lej értékben.
Ünnepi fenyők
Noha még van néhány hét karácsonyig, már megjelentek a díszes és drága műfenyők a központi boltokban Resicabányán. A kereskedők szerint azért jó a korai piacra dobása a fenyőknek, hogy jó vásár legyen. A sokak által megcsodált fenyők ára 300-1500 lej között alakul.
Kutyaverseny
Karánsebesen rendezi meg a Rotary Klub a Hegyvidéki Bánság Kutya Kupát, melyen 27 fajta ötven kutyája verseng több kategóriában. Lesz a gyermek és kutya kategória, közönségdíj, legszebb kutya, legelegánsabb bunda és öltözet, legszebb fajkutya kategória. A nyertesek minden esetben oklevelet, kupát és kutyaeledelt kapnak jutalmul.
Iskolások közlekednek
Arad megyében Menyházán (Moneasa) zajlott tíz megye iskolásainak X-ik alkalommal megrendezett közlekedési versenye. Megyénket a boksánbányai 1-es sz. Iskola diákjai képviselték és III-ik helyezést értek el. A szervezők szerint mindenik iskolai csapat igen jól felkészült a versenyre.
Végzősök Munkaerő Vására
Nem egészen a szervezők elképzelései szerint zajlott a napokban megrendezett Munkaerő Vásár. A jelen levő húsz munkáltató 126 munkahelyet kínált. Az eseményen 78 személy vett részt, 51 végzős, közülük harminc személyt választottak ki munkára, ám helyben senkit sem alkalmaztak. A fennmaradó munkahelyek iránt a Megyei Munkaerő Ügynökségen lehet érdeklődni.
Himlős esetek
Krassó-Szörényben 146 himlős esetet jeleztek, legtöbbet Boksánbányán, Járványról nem beszélhetünk, hiszen ahhoz a lakosság egyharmadának kellene himlősnek lennie. Több esetet regisztráltak még Resicabányán, Karánsebesen, Móriczföldön, elszórt eseteket különböző községekben.
Házkutatás
Újmoldován két helyszínen tartottak házkutatást az elmúlt időszakban, a gyanú szerint fekete kereskedelmet folytató személyek ellen. A házkutatás során lefoglaltak 8,5 t lisz tet, 1200 l alkoholt és 38 805 lejt.
Katicabogarak bosszúja?
Valósággal elárasztották a katicabogarak Boksánbányán a Sf.Ilie-kolostort. Már néhány éve ősszel érkezett néhány tíz bogár a környékre, ám idén mindent katicák borítottak be, az udvart, a járdákat, a falakat. Ilyen jelenségre még nem volt példa az egész környéken.
Vásár

Az elmúlt hétvégén zajlott Boksánbányán a mezőgazdasági vásár, ahol több környékbeli és más megyéből érkezett termelő vett részt. Legtöbben elégedettek voltak, hogy az esős idő ellenére is jöttek vásárlók. Árusok és vásárlók számára a helyi fúvószenekar játszott.


28 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás