Erdősítés – November folyamán, az őszi kampányban mintegy 100.000 csemetét, főleg tölgyfajtákat és platánt ültetnek a megyében. Az Erdészeti Igazgatóság beszámolója szerint Boksánbánya, Oravica, Ferencfalva, Rusca Montana helységekhez tartozó erdészetekben, kb 240 ha-n történik a csemeték kiültetése. A napszámosokkal végzendő munka értéke 40.000 lej.
Megfelelő hitelek – Havonta több száz nyugdíjas személy veszi igénybe a Nyugdíjasok Kölcsönös Biztosító Pénztára által nyújtott kedvező, alacsony kamatú hiteleket, közölte Aurelia Bronte igazgató. Idén év eleje óta háromezren vettek fel kölcsönt. Egy személy max 10.000 lejes hitelt igényelhet Resicabányán.
Mégis fejlődik a város – Újmoldován 3,5 millió lejes hitel felvétele mellett döntött a városi tanács valamint az év végén lejárandó, ám még be nem fejezett pályázat határidejének egy éves módosításáról. A döntés létfontosságú volt a város számára, hiszen a be nem fejezett európai uniós pályázatot vissza kellett volna fizetnie a városnak. A Dunán közlekedő komp beindítása a cél Újmoldova és a szerbiai Galambóc között, egy új határátkelő létesítése, valamint ennek összekötése az 57-es megyei úttal. A megvalósítás fontos a város fejlődése szempontjából is. A tanács döntését nyilvánosan is támogatta a Megyei Tanács elnöke és támogatásáról biztosította az aggódókat.
Ingyenes mérés – Hétfőn ingyenes cukorszint-mérést tartottak a régi kórházzal szembeni poliklinikán. Radu Martin, a Cukorbetegek Egyesületének elnöke elmondta, hogy nem kértek háziorvosi küldőpapírt azoktól, akik jelentkeztek a mérésen. Országosan két millió cukorbeteg van és három millió veszélyeztetett személy, míg Krassó-Szörényben 11.000 a cukorbetegek száma. Azt is megtudtuk, hogy számuk évről évre nő és a fiatal korosztály nagyon veszélyeztetett, mivel étkezésük során túl sok cukrot és zsírt fogyasztanak.
Öregotthonos tervek – Cristian Vilceanu az öregotthon vezetője elmondta, hogy jelenleg a szerbiai Pancevóban levő otthonnal közösen pályáznak. Céljuk az, hogy a tapasztalatcsere mellett különböző tevékenységeket iktathassanak be az idősek számára, kirándulásokat és más jellegű elfoglaltságokat. Resicabányán 160 személy él az idősotthonban.
Online felmérés – A meghirdetett lakossági felmérés mostantól már interneten is kitölthető. A felmérést meghosszabbították november 24-ig, a néhány kérdésből álló kérdőív néhány perc alatt kitölthető. A személyes adatokon kívül arra kíváncsiak, hogy ki miért hagyta el a várost, milyen fejlesztéseket szeretne, milyen tervekkel ért egyet. A kérdőív a polgármesteri hivatal honlapján érhető el.
Díj – A helyi színház társulata megnyerte Galacon a legnépszerűbb komédia díját azon a fesztiválon, ahol november 5-12. között húsz társulat mutatott be egy-egy vígjátékot. A Nunta cu navetistii című darabot Dan Mirea rendezte.
Együttműködés – Resicabányán az egyetem multimédia termében találkoztak a városban élő és tevékenykedő különböző csoportok, szervezetek és intézményak képviselői. A találkozó célja egy jövő évi nyomtatott és online kalendárium készítés, melyben szerepeljenek a sorra kerülő különböző tevékenységek, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté ezek. Mirela Minica egyetemi tanár, koordinátor szerint nagy segítséget jelenthet az, ha a különböző csoportok kapcsolatban vannak egymással.
Első havazás – Vasárnapra megyeszerte lehullott az első hó, az alacsonyabban fekvő településeken elolvadt, ám a hegyekben, Ferencfalván, Bautaron, Crivaian és Steierdorfon 10-15 cm a hóréteg vastagsága.
Lebukott betörők – Három fiatal, 17-20 év közöttiek törtek be Marga községben egy lakásba, ahonnan két televíziót, két mobiltelefont és 500 eurót vittek el, majd elindultak autóval Karánsebes irányába. Csakhogy útközben közúti ellenőrzés során megállították őket a rendőrök és lebuktak. Az ellopott javakat a tulajdonos visszakapta, a fiatalok ügyében pedig vizsgálat indult.
Úszók sikere
Hat ország háromszáz sportolója vett részt Hódmezővásárhelyen egy úszóversenyen, többek között Resicabányáról a felnőtt úszók is. Az 1947-1973 között született nyolc sportoló 4 aranyérmet, 3 ezüstöt és 4 bronzot nyert ezen a megmérettetésen.
Lámpás felvonulás
November 11-én, Szent Márton napján a hagyományokhoz híven lámpás felvonulást tartottak Resicabányán. A felvonuláson részt vettek a német tagozatos óvodások, iskolások saját készítésű lámpásaikkal, szülők, nagyszülők. A 21-ik alkalommal megrendezett felvonulás célja a szervező Erwin Tigla szerint az, hogy a lámpások fénye Krisztus világosságát jelképezik, ezt viszik jelképesen a felvonulók a sötét világba. A Havas Boldogasszony plébániától a Kultúrház melletti parkig tartott a felvonulás, ott meleg teát, kiflit és édességet osztottak meg egymással a résztvevők.
A Templom és Iskola Szórványegyesület programjai
Minden hétfőn 17 órától magyar tanfolyam kezdők számára, 18 órától haladók számára a Templom és Iskola épületében.
Szombatonként 15 órától ifjúsági program 14-18 éveseknek a Templom és Iskola épületében.
Minden szerdán 16 órától Magyar Asszonyok Klubja Govondaron a Magyar Házban, hetente változó témával, egy jó teával, kávéval várjuk a beszélgetni vágyókat.
November 19-én magyar bál, a Traian Vuia Líceum éttermében, 17 órától. Zenél a Szinkron együttes, fellépnek a vajdasági Kikindáról és Versecről érkező magyar néptáncosok. Érdeklődni, jegyeket vásárolni a 0742-429 366-os számon lehet.
Nov. 24-25-én 16 órától adventi lelki program, Varga Jóska bácsi bizonyságtételei.
Nov. 27-én 15 órától Újmoldován a Szerb központban, 18 órától Oravicabányán a Szegények kantinjában tartunk adventi programot, melyre szeretettel hívjuk a helyi magyarokat.