Kiállítás
A Kultúrházban nyílt meg Bánsági Hagyományos Viseletek címmel egy kiállítás. A megnyitón több kórus fellépett. A kiállítás érdekessége egy 1839-ben készült menyasszonyi ruha, mely immár 178 éves.
Tavaszi vásár
Április 7-14. között tart a Govondar negyedben a Tricolor parkban a Tavaszi vásár, ahol többféle virág mellett kaphatók különböző kézműves termékek, továbbá gyümölcs és zöldségtermesztők termékei.
Eredmények
Mircea Meila főtanfelügyelő-helyettes közölte, hogy Krassó-Szö- rényben a XII. osztályosok közül csak 33%-an értek el átmenő jegyet, tavaly a szimuláláson 36,32%-os volt az átmenők aránya. A VIII. osztályosoknál 44,5%-os a sikeresen vizsgázók aránya. A nyári vizsgákig még javulnak az eredmények, közölte a tanfelügyelő-helyettes.
Külföldi tapasztalat
A Carasana Technikai Kollégium 22 diákja vett részt Granadában, Spanyolországban szakmai tapasztalatszerzésen március 20-április 8. között. Neves spanyol cégeknél szereztek textilipari, bőrműves szakmai tapasztalatot.
A pontatlanság következménye
Újmoldova polgármestere kijelentette, hogy nem tűri a polgármesteri hivatalban dolgozók pontatlanságát. Az elmúlt héten öt alkalmazottat küldött haza, aki rendszeresen késtek. Aznap nem is pontozták őket, aki nem dolgozik, ne is egyék alapon. Jelenleg 115-en tevékenykednek a hivatalban, a városvezető szeretné 100 alá csökkenteni a csapat létszámát, hogy hatékonyabb lehessen a ki- fejtett munka.
Lehetetlen állapot
Ismét a helyi sajtóba került a Megyei Kórház Sebészeti osztályának igen leromlott állapota egy felháborodott fiatal páciens kezdeményezésére. Több fényképpel bizonyította az áldatlan ál- lapotokat, a mosdók, a kórtermek helyzetét, a több évtizedes, kopott matracokat és ágyneműket. A kórház vezetője elismerte, hogy már rég időszerűvé vált a felújítás, ám arra hivatkozott, hogy nem volt és nincs rá pénzalap. Azt ígérte viszont, hogy a Megyei Tanács, mint fenntartó intézmény idén tervezett felújításokat a kórháznál. Addig is a takarító személyzet végezhetné pontosan és lelkiismeretesen a munkáját, bizonyára eggyel kevesebb panasza lenne az ott levőknek.
Munkahelyi kínálat
A megyeszékhelyen nem valósult meg, hanem a megye két városában jött létre az elmúlt napokban a Munkaerő Vásár. Karánsebesen 18 cég jelentkezett 74 munkahelyi kínálattal, az érdeklődők közül többeket visszahívtak egy második találkozásra, két személyt alkalmaztak helyben. Herkulesfürdőn szintén 18 cég jelentkezett 288 munkahelyi kínálattal, 53 személyt pedig helyben alkalmaztak. Az üresen maradt állásokat a továbbiakban is meghirdetik, a Munkaerő Ügynökségeken.
Folyamatos vándorlás
Amint arról már írtunk, naponta érkeznek illegális bevándorlók Szerbiából Romániába, hogy innen jussanak el valamelyik nyugati országba. Április 5-én 37-en érkeztek Krassó-Szörény megyébe, 6-án 15 fő, férfiak, 7-én 33 fő.
Letartóztatások
36 letartóztatási parancsot bocsátott ki a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály Boksánbányán és környékén annak az akciónak a végén, melynek során 55 helyen házkutatást tartottak. A házkutatások során több fegyvert, vadhúst és 240.000 doboz, az illegális kereskedelemből származó cigarettát foglaltak le.


13 Apr 2017
Írta admin
0 Hozzászólás