Karácsonyi vásárok
Az Eftimie Murgu Egyetem diákjai rendeztek adománygyűjtő karácsonyi vásárt december 11-én, mely alkalommal az általuk készített díszeket lehetett megvásárolni. A befolyt összegből hátrányos helyzetű családokat segítenek. A folytatásban diákokból álló kórus lépett fel kolindákkal, karácsonyi énekekkel.
A város iskoláiban is rendeztek gyűjtést, főleg játékokat vártak, a városban élő szegény családok gyerekei javára. A gyűjtés december 13-án feje- ződött be, a játékokat átválogatták, megtisztították és hamarosan eljuttatják a szegény családokhoz.
A városközpontban idén sokkal gazdagabb a karácsonyi vásári kínálat, mint a korábbi években. Több a dísz, a látnivaló, több portékából vásárolhat a városlakó, ami igazán számít, az a január 6-ig működő kürtőskalácsos, a Hargita megyei Barta család jóvoltából. A karácsonyfa mellett idén is szerepel a betlehemi istálló, a szent családdal, látogatókkal és a hagyományos élő bárányokkal. A színpadon különféle kon- certek, műsorok zajlanak, melyeket ki-ki tetszése szerint hallgat meg. A Mikulás házában pedig sok gyerek meg- fordul, beírja kívánságait a könyvbe, és aki szeretne örömet szerezni másoknak, adományozhat egy erre kijelölt dobozba. Aki igazán szeretne elcsendesedni, annak ajánljuk az egyházi programokat és a lelki táplálékot nyújtó istentiszteletet vagy miséket.
Véradás
Több mint száz egyetemista és tanáraik vettek részt egy véradási kampányban. Sajnos, a jelentkezettek nagy- része nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy vért vegyenek tőlük. Csak negyvenen adhattak a diákok közül vért, a Vérközpont vezetője reméli, hogy év végé- ig mások is jelentkeznek, naponta 8,30- 13 óra között.
Korcsolyapálya
Resicabányán is megnyílt a korcsolyapálya, a Govondar negyedben, a Tricolor-parkban. Naponta 12-22 óra között tart nyitva, egy órára tíz lejt kell fizetni, diákcsoportok előzetes bejelentkezés alapján ingyen használhatják a pályát hétfőtől péntekig 12-13,30 óra között.
Fiatal drogosok
Idén 22 személyt kezeltek megyénkből a Drogterápiás központban, közölte Sorin Andritoi vezető. A gyógyulni vágyók különböző társadalmi kategóriákból kerültek ki, még orvos is akadt közöttük, a legfiatalabb pedig 12 éves volt. Krassó-Szörényben előszeretettel használják az etnobotanikus szereket, a hasist, a marihuanát. Szomorú tény, hogy egyre fiatalodnak a felhasználók.
Újabb adománygyűjtés
A tavalyi igen sikeres adománygyűjtő akción fellelkesedve idén is adománygyűjtő hetet szervez a Resita Rádió. December 17-23. között Govondáron, a Tricolor-parkban felállított Üvegháznál lehet az adományokat átadni, idén a Buziáson levő Cristian Serban Intézet javára történik a gyűjtés, ahol cukorbeteg és hemofíliás gyerekeket kezelnek. Megnyitása óta több mint 25 ezer gyereket kezeltek már az egészségügyi központban, akik az ország minden tájáról érkeztek.


15 Dec 2017
Írta admin
0 Hozzászólás