Problémás tejgyár
Noha 2003 óta, megalapítása óta mintegy 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel az oravicabányai tejgyár, a napokban arról biztosította a Megyei Tanács elnöke a 45 alkalmazottat és azokat a családokat, majdnem háromezer családot, akiktől begyűjtik e tejet, hogy fizetésképtelensége ellenére nem zár be a tejgyár. Ilie Suveti igazgató elmondta, hogy Krassó-Szörényben egyetlen tejgyárként műkődő egység évente száz tonna sóstúrót, 45 tonna sajtot, 800 000 liter tejet, hetven tonna túrót és húszezer pohár joghurtot állít elő, a kifli-tej program keretében pedig naponta 30 000 gyerek számára szállítják termékeiket. 2003-ban azzal a céllal hozták létre Oravicabányán a tejgyárat, hogy segítsék a környék gazdáit a tej értékesítésében.
Bevándorlási statisztika
480 külföldi állampolgárt tartott nyilván a Megyei Bevándorlási Hivatal a 2013-as év végén. 44-en állandó lakhellyel, 68-an ideiglenesen tanulmányi céllal, 288-an családegyesítés miatt, a többiek vallási és önkéntes tevékenység céljából, illetve különböző munkaterületeken tevékenykedve élnek itt e megyében. A listát a szerb állampolgárok vezetik, második helyen a moldáviaiak állnak harmadikként pedig az Egyesült Államokból érkezett állampolgárok vannak jelen megyénkben, őket követik kisebb számban más országbeliek.
Létszámcsökkentés
Idén nyáron ötven alkalmazottól válhat meg az AquaCaras vízszolgáltató, amennyiben túllépi a költségvetési kereteket. A megye nyolc városában 720 alkalmazottal működő cégnél már tavaly nyáron felmerült a leépítés gondolata, ám akkor elmaradt a létszámcsökkentés.
Vadászat
Ion Tiriac ismert román üzletember 700 ha erdőt vásárolt megyénkben Jérszegen. A falu polgármestere nagyon örült az üzletnek, szerinte ezzel ismertté válhat az eddig ismeretlen kis település, ahol feltételezhetően vadászterületet alakít ki az új tulajdonos.
Bölények
Tíz-tizenkét bölényt telepítenek május végéig Krassó-Szörény megye Örményes községébe, mintegy 120 ha területre. Az állatokat Hátszegről, Németországból, Ausztriából és Olaszországból hozzák, a költségeket a World Wide Fund for Nature szervezet fizeti.
Meglepetések
Hét ANL-s tömbházban folytattak ellenőrzést a helyi önkormányzat munkatársai. Meglepően sok rendellenességet tapasztaltak. Több tulajdonos nem tartózkodik a kiutalt lakásban, sokan külföldön élnek és évente egyszer-kétszer használják lakásukat. Mások albérlőknek adták ki a lakást, néhány helyen penészes falak voltak és egy helyen az ott élő macskák miatt lakhatatlannak minősítették a helyiséget.


30 Jan 2014
Írta admin
0 Hozzászólás