Háziorvosi űr
A megye horvátok lakta egyik településén, Karasován háziorvos nélkül maradtak az ott élők. A helyi vezetők megpróbáltak közbenjárni és minél hamarabb orvost szerezni a nagyközségbe, ám a megyében így is orvoshiány van, nem egyértelmű, hogy mikor érkezik az új orvos. Dragos Luca, a Megyei Közegészségügyi Intézet vezetője szerint a Ferencfalván tevékenykedő orvosnő átvenné a karasovai pácienseket, ám akkor Ferencfalva maradna háziorvos nélkül. Jó lenne, ha kiegészítő jövedelemmel lehetne egy-egy orvost falvakba, községekbe vonzani, közölte az Intézet vezetője.
Nagyobb adók
Resicabányán nőtt az épületek adója idén, az új Adózási szabályozás miatt, derült ki a hivatal közleményéből. Magánszemélyek esetén ez kb. 7%-os növekedést jelent. Minden esetben az épület értéke szerint alakul az illeték, a helyi tanács nem emelte az adókat, nem éltek a törvény adta lehetőséggel.
Fűtéstámogatás
2015. november 1- 2016. március 31. közötti időszakra nézve 1267 személy vagy család részesült fűtéstámogatásban Resicabányán. A polgármesteri hivatal közleménye szerint legtöbben, 1140-en gázzal fűtenek, 64-en elektromos árammal, míg 63-an fával. A fűtés szezon előtt hétszáz család kapott támogatást saját kazán megvásárlására, miután a városi távhőszolgáltató cég megszűnt a megyeszékhelyen.
Sikeres vásár
Nagyon sikeresnek minősítette a berlini mezőgazdasági vásáron való részvételt Pavel Nefir, a Megyei Agrárkamara elnöke. Elmondása szerint a jelenlevő két megyei vállalkozó több szerződést kötött különböző cégekkel, megrendelőkkel. Spanyolországba, Franciaországba, Marokkóba és Németországba szólnak a következő időszak megrendelései, melyeket a megye többi méhészével összefogva tudnak teljesíteni, hiszen csak Marokkóba hatvan tonnányi vegyes mézet kell küldeniük vagy Németországba 1,5 t nyers virágport.
Segítség a hegyvidéken
Egy éve hunyt el Harald Zimmermann temesvári újságíró, aki Ferencfalván a sípálya aljában lett rosszul, és noha a jelen levő civil orvosok megpróbálták újraéleszteni, szívinfarktusban elhunyt. A Rotary Klub megemlékezett a szomorú eseményről és egy defibrillátort ajándékozott a hegyimentőknek, hogy időben segíthessenek a szívinfarktus megelőzésében és ne fordulhasson elő haláleset a késői beavatkozás miatt.
Kevesebben vagyunk
Tavaly ismét csökkent Resicabánya lakossága. Míg 2014-ben 960 születés történt és1038 haláleset, 2015-ben 946 születést, és 1170 halálesetet regisztráltak. A házasságkötések száma emelkedő tendenciát mutat és válás is kevesebb volt, mint két évvel ezelőtt. A helyi adatok az országos adatokhoz hasonló, a lakosság és főleg a fiatalok elvándorlása úgyszintén hozzájárul a lakosság számának csökkenéséhez.
Lezárt út
Már néhány napja lezárták az 57-es utat Újmoldova–Orsova között, az úttestre zúdult sziklák miatt. A 4-5 méteres sziklák egy magas feszültségű oszlopot is kidöntöttek, emiatt három Mehedinti megyei településen szünetelt az áram. Nagy erőkkel dolgoznak az út megtisztításán, ám ez a szakasz Cozla – Svinita között továbbra is veszélyes az arra járó autósok és turisták számára.
Száz éves
Betöltötte századik évét a Soceniben élő Floarea Ivascu. Ő a második legidősebb a megyében, a Karánsebesen élő 108 éves Szemeny Margit után. Floarea asszonyt a helyi hatóságok is felköszöntötték és a születésnapi torta, virág és szerény pénzajándék mellett díszpolgári kitüntetést adományozott neki a község vezetősége.
A sehova nem vezető hosszú út
A Hegyvidéki Bánság több településén tíz napon át tartó megemlékezéseket tartanak a német ajkú lakosság egykori Szovjetunióba való deportálásának 71-ik évfordulóján. 1945-1950 között több mint tízezer németet vittek el a megyéből, a visszatértek közül alig hetvenen élnek még, közülük harmincan Resicabányán. 1995. október 14-én állították fel a megyeszékhelyen a deportáltak emlékművét, melynél minden évben elhelyezik a megemlékezés koszorúit.
Újrainduló gyár

Jó hír a Nándorhegyen élő munkások számára, hogy következő hónap közepén újraindul a négy éve bezárt gyár Otelu Rosu Steel Works néven. A Ductil Steel Buzau fő részvényeseivel való egyezség eredménye az újrainduló gyár. Jelenleg ellenőrzik az évek óta nem használt vasútvonalakat és a gépek, kemencék állapotát. Február végén március elején beindul az első olvasztó is, mondta el az egyik üzletember.


21 Jan 2016
Írta admin
0 Hozzászólás