A családot ma megvetik és rosszul bánnak vele. Nekünk az a feladatunk, hogy ismerjük fel milyen szép, igaz és jó családot alkotni, családnak lenni ma, továbbá, hogy mennyire nélkülözhetetlen ez a világ élete, az emberiség jövője számára. Világítsunk rá Istennek a családra vonatkozó ragyogó tervére, és segítsük a házastársakat, hogy örömmel éljék azt meg – fogalmazott Ferenc pápa a februárban megtartott bíborosi ülésen. Ugyanakkor a Szentatya javaslatára a család lesz a fő témája az októberben sorra kerülő püspöki szinódus rendkívüli közgyűlésének is.
A családok alkották az elmúlt szombaton megtartott temesvári lelkinap központi témáját is, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a házastársak és gyermekeik nagyon is aktív résztvevői voltak a nap programjának. Ft Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános meghívására a lelkinapon előadást tartott ft. Jávorka Lajos tiszakécskei plébános, aki két helyi családdal érkezett Temesvárra. Mint az a bemutatkozás, majd pedig a beszélgetés során kiderült, a város hangulata, szépsége azt a fiatal házaspárt is lenyűgözte, aki most járt első ízben a Bánság e vidékén. A temesvári séta alkalmával pedig ismételten bebizonyosodott, milyen könnyen leküzdhető az országhatárok szabta távolság. Ezúttal a kapocs nem csupán a közös anyanyelv és hit, hanem egy neves református lelkész és költő alakja is: Szabolcska Mihályé, aki gyermekkorát Ókécskén töltötte, és akinek emlékét ma a városban szobor, valamint utca őrzi.
A találkozó elején ft. Pál József Csaba resicabányai plébános úgy mutatta be a meghívott lelkipásztort, mint akinek szívügye a család. Erről a későbbiek során a résztvevők – mintegy nyolc házaspár – is megbizonyosodhattak. Az előadás részeként ugyanis Jávorka atya szívesen beszélt a tiszakécskei tevékenységéről, azonban mindig vissza-visszatért azokhoz a közös élményekhez, amelyeket a mintegy harminc családot összefogó csoporttal együtt élt át. Tapasztalat és szép emlék pedig adódott, illetve adódik naponta. A templom felújításakor például arra kellett lehetőséget keresni és találni, hogyan alakítsanak ki egy úgynevezett „babaszobát” a kisgyermekes anyukák számára, hogy ők is részt tudjanak venni a szentmisén és a kicsit se kelljen otthon hagyniuk. – Elég sok utánajárásba került, ugyanis a mi templomunk műemléktemplom, és az illetékes hatóságok csak sokára adták meg a módosításhoz szükséges engedélyt. De végül egy régen raktárnak használt helyiséget sikerült átalakítanunk erre a célra, és ez nagy eredmény – zárta a beszámolóját Jávorka atya, majd hozzátette: a családos csoport mellett működik még egy nyugdíjasokból álló hittankör is, valamint egy kissé szokatlan tanfolyamot is elindított. – Fiatal és középkorú ismerősök kerestek meg azzal a kéréssel, hogy nem tartanék-e egy templomi illemtan tanfolyamot. Vannak ugyanis, akik azért kerülik el Isten házát, mert nem ismerik a liturgia menetét, a különböző liturgikus cselekmények sorrendjét és a hozzájuk kapcsolódó szimbólumrendszert. Elindítottam hát ezt a kissé különös tanfolyamot, és ma már eljutottunk oda, hogy a résztvevők a Szentírással is kezdenek ismerkedni. Van egy kedves idézetem Ferenc pápa nemrég magyarul is megjelent apostoli buzdításából: Szívesebben látok egy olyan egyházat, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott. Élet- és családellenes világban élünk, ahol a papok is, a hívek is gyakran kapnak „pofonokat”, de a pápai buzdítás szellemében részt kell vennünk az emberek életében vagy, ahogy más alkalommal fogalmazott a Szentatya, „ki kell lépnünk önmagunkból, és el kell mennünk a határokig, a lét peremére is” – mondotta Jávorka atya.
A lelkinap második részében Tari M. Böbe nővér tartott előadást A család és a média címmel, majd a jelenlévők délután szentmisén vettek részt.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
2 June 2023EUR4.9633 RONHUF1.3373 RONUSD4.6099 RONXAU293.6078 RONIdőjárás