Augusztus 21-én, 13,00 órakor kerül sor a zsombolyai RMDSZ-székházban a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete szervezésében a Magyarok Kenyere – Tizenöt millió búzaszem programra. Házigazda a helyi Csekonics Egyesület és a Zsombolyai RMDSZ.
A rendezvény keretében szimbolikusan összeöntésre kerül a bánsági gazdák által jótékonysági célra adományozott búza, illetve a helyi római katolikus és református lelkipásztorok megáldják az új búzából készült kenyeret, majd átadják a kedvezményezett szervezetnek, a Szent Mihály Gyermekotthon vezetőjének a támogatás értékesítéséből pénzbeli adományt. A rendezvényen a végvári Szarvas Lajos zenél, illetve fellép a vajdasági Gúth Emília énekes.
A BMGVE elnöke Benkő Zsolt, Schmidt Lajos vezetőségi tag és a zsombolyai szervezet elnöke, Tóth Ede, az egyesület egyik alelnöke és a pusztakeresztúri szervezet elnöke, elvitték a bánsági magyar búzát a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségére, amelyet a hajdúnánási Kendereskertben tartottak.
Az ünnepségre az új kenyér további összetevői is nemzeti összefogással érkeztek meg: idén a kovász Felvidékről, a só az erdélyi Parajdról, a víz pedig Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásától érkezett.
A BMGVE Temes megyében a szervezők által külön felhatalmalzva és hivatalosan 2013 óta szervez gyűjtést a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programban.