06 Jun 2014
Írta admin 
0 Hozzászólás 
“…tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul…”
Nemes Nagy Ágnes
Rengeteg ismerettel, tapasztalattal és álommal felszerelkezve idén majd félszáz diák énekelte búcsúként a Bartók Béla Elméleti Líceum megtartó falai között a mindenkori diákok búcsúénekét, a Gaudeamust. Ahogy az osztályfőnökeik, Nemes András és Păcurar Mária tanárok által kísért, kissé megilletődött, kipirult orcájú, ünneplőbe öltözött kétosztálynyi fiatal felsorakozott a szülők, barátok, tanári kar, iskolatársak karéjában, csak sejthető, hogy szülők és gyermekek közül egyesek talán tudatosítják, életük egy szakasza befejeződött, az egykori tétovázó, bátortalan kisgyermekek már a felnőttség állapotának elejére érkeztek…. Mégis, az ünneplés pillanataiban, olyan valószínűtlennek tűnik az, hogy fél emberöltőnyi idő elteltével, és világuk kitárulásával, az osztályterembe vezető, sok-sok jóval és „rosszal” szegélyezett, megszokott út helyett, más csapások határozzák meg haladásukat.
Az egybegyűlteket dr. Erdei Ildikó igazgató köszöntötte, aki az iskola közösség- és emberformáló szerepét hangsúlyozta: “Útra készen állnak azok a diákok, akik az elmúlt években itt váltak ifjakká, itt alakult ki személyiségük alapja és itt lázadtak valamiért, amit fontosabbnak tartottak a korlátoknál, fogalmaztak meg kérdéseket a maguk és a világ számára, itt talán megtapasztalták az első szerelmet, és bizonyosan a barátság éltető erejét és itt fogalmaztak meg önmaguk számára célokat, hogy értelmet nyerjen a jövendő. Az évek során értékeiket, talentumaikat sokszor megvillantották: van ki a tanulásban, matematika- vagy biológiaversenyeken, anyanyelvi, angol- vagy társadalomtudomány megmérettetéseken, van ki a művészetek által, legyen az néptánc- vagy társastánc, diákszínpad-előadás, egyéni fellépés vagy kiállítás, zongora- vagy hegedűjáték, diáklap-szerkesztőként, van ki a közösségi munkában, diákönkormányzati vezetőként, diákcég-működtetőként vagy játszóház önkéntesként, van ki sportban, a focicsapat vezetőjeként, és hiszem, hogy mindenki emberségben! Reménykedünk abban, hogy az itt kapott útravaló értékesül és biztos alapot ad majd az újabb kapaszkodók megtalálásához, biztos támaszt ad és erőt, hogy a céljaikat elérhessék.” – mondta dr. Erdei Ildikó, aki miután köszönetét fejezte ki a két osztályfőnöknek a négyéves nevelési és oktatási munkáért, a szülőknek mondott köszönetet, amiért a Bartók Béla Líceum munkaközösségére bízták gyermekeik felkészítését a további esztendők küzdelmeire. Az egybegyűltekhez fordulva az igazgató arra kérte a magyar közösség tagjait, hogy fogadják be soraikba a végzős diákokat: „…segítsük őket magyarnak maradni, és értékalkotó emberré válni. Az ő jövőjük a közös jövőnk záloga is!”
Stan Krisztina, Oláh Júlia és Szabó Anita gitárkísérettel elénekelt búcsúdalát követően Halász Ferenc tanár, főtanfelügyelő-helyettes szólott a ballagókhoz: “Ti vagytok a második nemzedék, amely az iskolaéveit a Bartók Béla Elméleti Líceumban tölthette. A huszonnégy évvel ezelőtti névadó ünnepségen valaki igen találóan fogalmazta meg: Bartók várunkká vált a megmaradásban, mert nekünk és nektek kedves ballagó diákok, Bartók személyisége példaképnek kiváló, ugyanakkor megmaradásunk záloga is a magyar iskola. Több mint valószínű, hogy a következő években fogtok rájönni, hogy a legnehezebb a mindennapjaink órarendjét összeállítani, egyedül, annak érdekében, hogy értelmet adjatok életeteknek. Az iskolában mások állították össze az órarendet, matematikából egy- és kétismeretlenes egyenletek megoldását tanultátok meg tanáraitok segítségével. Ők adták a szabályt és a módszert. A többi tantárgyból is rengeteg információt sajátítottatok el, sokszor fel is tettétek a kérdést magatoknak, mire fogjátok midezeket felhasználni az életben? Nemsokára szembesülni fogtok azzal, hogy az élet rengeteg ismeretlenes egyenlet, és hogy mindig megtaláljátok a helyes választ az élet “egyenleteire” bizony válogatnotok kell az iskolában tanultak között. Sokan úgy tartják, hogy színház az élet. Valóban egyszerre sok szerepet kell “eljátszani” az életben, nem mindegy, hogy ezekben a szerepekben hogyan teljesítünk, főképpen nem mindegy hogy megtaláljátok számotokra a legmegfelelőbb szerepet orvosként, kutatóként, mérnökként, szakácsként, varrónőként, vagy lakatosként a jövőben. Ha ti az elmúlt tizenkét esztendő alatt ebben az iskolában rájöttetek arra, hogy az érdemjegy nem a tudás kizárólagos mércéje, hogy a tanulmányi előmenetel nem azonos a műveltséggel, hogy a diploma nem egyenlő a hozzáértéssel, hogy a könnyed felszínen mozgó stílus nem azonos a gondolkodással, akkor biztos, hogy nem telt hiábavalóan el az idő. És mi is megnyugodva tekinthetünk rátok, mert mindezek igazolják, hogy tizenkét évig nem hiába dolgoztunk.” A XII. matematika–informatika osztály nevében Kása Roland, a XII. társadalomtudományok osztály nevében Varga Melinda és Indrei Ábel búcsúzott az alma matertől. Megható és ugyanakkor felemelő pillanatok voltak, amikor Varga Melinda búcsúztatójához Indrei Ábel hegedűn eljátszott egy részletet Ciprian Porumbescu Balladájából. A XI. osztályosok ünnepi gondolatait Fodor Zsófia fogalmazta meg, majd Bill Tamás és Onchis Emőke átadták az iskola kulcsát megőrzésre Campean Csenge és Ienesca Roland tizenegyedikes tanulóknak.
A Szentírásban foglalt útravalót Ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános tolmácsolta az egybegyűlteknek: “Osztozni kívánunk veletek, kedves, jó ballagó diákok, az örömötökben, az izgalmatokban, a várakozásotokban és a félelmetekben. Soha sem volt könnyű feladat embereket az életre felkészíteni, de a mai posztmodern korunkban, mintha sokkal nehezebb lenne. A mai kor számos lehetősége mellett, rengeteg a veszély is. Pilinszky Jánost idézem, aki pontos látleletét fogalmazta meg korunknak: olyan korban élünk, amikor meghasadtak az evidenciák. Olyan korban élünk, amelyben veszélybe kerültek évezredes értékeink, amelyekre hosszú időn át az emberek életüket építették. Teljesen nyilvánvaló életelvek meghasadtak, nem csoda, hogy ebben a korban az ember sokszor nem érti önmagát. Az ember elveszíti a teremtő Istentől kapott önazonosságát, és így egy arc nélküli lénnyé torzul. És aki már nem tudja kicsoda ő, az valószínűleg már nem tudja, hogyan és miért kell éljen. Amint azt, itt a bánsági szórványban tapasztaljuk, az az ember, aki nem tudja ki ő, feladja önazonosságát. Kedves diákok, bízzatok jól kipróbált evangéliumi értékeinkben, legyen bátorságotok keresztény és nemzeti értékeinkre építeni életeteket!” Nt. Fazakas Csaba esperes áldását követően indultak el az Élet nagy útjára a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumból a 2014. esztendő végzős diákjai.
