07 Apr 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Az utóbbi bő két évszázadban térségünkben szolgáló református lelkipásztorok közül sokan az Ige hirdetésének, a szószéki szolgálat nemes faladata mellett, helyenként kényszerűségből, máskor a tálentumaik gyümölcsöztetése céljából, a népművelés rögös útjára is ráléptek, maradandót alkotva – derült ki a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség által, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Alapjának szponzorizálásával megtartott tudományos ülésszak előadásaiból.
A Szabolcska Mihály egykori templomépítő temesvári lelkipásztor örökérvényű szavaival – „Szeretet a világ megváltója” – fémjelzett konferencia megnyitójában nt. Fazakas Csaba esperes, házigazda lelkipásztor tolmácsolta az Ige üzenetét, majd dr. Hegyi Ádám, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Humáninformatikai Tanszékének egyetemi tanársegédje ismertette az egykori Békés-Bánáti Történelmi Egyházmegyében a XVIII. században számottevő irodalmi tevékenységet folytató református lelkipásztorok tevékenységét, munkásságuk körülményeit, és esetenként máig tartó hatásait. Az előadó a megfestett korrajzhoz számos érdekes és kevésbé ismert adalékot osztott meg a résztvevőkkel, például Szikszai György egykori makói, később debreceni lelkész-esperes Keresztyéni tanítások és imádságok című munkájáról elmondta, hogy máig a legelterjedtebb, több mint száz kiadást megért magyar nyelvű református imakönyvként tartják nyilván, első kiadása 1786-ban, a legutóbbi 2014-ben került ki a nyomdából. Szőnyi Benjámin, a korabeli egyházmegye nagytudású esperese, aki fél évszázadig szolgálta a hódmezővásárhelyi református híveket, szintén jelentős irodalmi és zenei munkássággal járult hozzá az egyház megerősödéséhez és kibontakozásához. A Kolozsváron 1762-ben kiadott Szentek hegedűje című terjedelmes és közkézen forgó énekeskönyve a nyilvános istentiszteleti szolgálatok céljára készült, és még a szerző életében megért tíz kiadást, de 1869-ben is kiadták Debrecenben. A rendkívül érdekes előadásban a kor számos jelensége – az ellenreformáció hatására mindkét oldalon írt és terjesztett gúnyversek, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc eszmeiségének továbbélése a köznép soraiban, az egyházon belüli eltévelyedések és zsákutcák, a református lelkipásztorok vezetésével kirobbant, a Habsburg hatalom elleni helyi jellegű felkelések és parasztmozgalmak emlékei – is tág teret kapott, hiteles képet festve a XVIII. századi viszonyokról. Szekernyés János hely- és kultúrtörténész a XIX. és XX. századi irodalmár vagy más művészeti területen jelntőset alkotott református lelkipásztorok tevékenységét mutatta be előadásában.Temesvár és a régió reformátusságának életében és megerősödésében jelentős szerepet biztosított a sors Szabolcska Mihály temesvári templom- és gyülekezetépítő lekipásztornak, aki 1899-ben a Szentesre távozó Futó Zoltán lelkipásztor nyomdokaiba lépve, nem csak a református gyülekezetet, hanem a temesvári magyar közösséget szolgálta, kiváltképpen a trianoni országvesztést követő zavaros és embertpróbáló időkben – ismertette az előadó. Amint Szabolcska Mihály neve kitörölhetetlenül egybeforrt a temesvári református közösség XX. századi sorsával, ugyanúgy Szabolcska Mihály a magyar irodalom egyik jelentős alkotójaként, korának meghatározó egyénisége, aki nemcsak alkotásaival, hanem irodalom szervezői munkásságával is beírta nevét a magyar irodalomtörténetbe. Apja nyomdokaiba lépve, dr. Szabolcska Lászlónak sikerült továbbhaladnia az édesapja által megnyitott úton és hűséges szolgálattal hozzájárulnia a temesvári református közösség megerősödéséhez – hangsúlyozta Szekernyés János, aki Debreczeni István temesvári református lelkipásztor tevékenységét bemutatva „a legkiválóbb Arany-kutatóként” szólt a Nagyszalontán született, későbbi temesvári lelkipásztorról, akinek munkái máig megkerülhetetlen forrásmunkát és hivatkozási alapot képeznek az Arany-kutatók számára. Az előadó ismertette az Igazfalván szolgáló kimagasló képességű előadóművész és zeneszerző, nt. Nemes Elemér munkásságát, aki 1913-ban Igazfalván ifjúsági könytárat alapít, saját könyvtárát bocsájtja a közösség használatára, több énekesköny szerkesztésében vesz részt, az Országos Dalosszövetség társelnöke és tevékeny szervezője, és aki az 1930-ban felavatott temesvári Magyar Ház avatóünnepségén mondott köszöntőbeszédet. Szintén kiemelkedett lelkésztársai közül nt. Nagy Márton lelkipásztor, aki festőként is jelentőset alkotott, illetve a majd fél évszázadig Resicabányán szolgáló nt. Streleczky Sándor lekipásztor, akiknek alkotásait és grafikáit a konferencia keretében szervezett kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.
A konferencia keretében nt. Bálint Sándor újkissodai lelkipásztor dicső elődje, Szepesi Nits István temesvár-újkissodai munkásságát, nt. Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor Szombati- Szabó István, a „szomorú szerelmes igric” egykori lugosi lelkész hagyatékának újra megismertetését célzó erőfeszítéseket ismertette, és az egykori költő-lelkipásztor irodalmi tevékenységéről szólt, amelynek népszerűsítését és a feledés homályából való kimentését főként nt. Higyed István szép emlékű lelkipásztor – maga is jelentős értékű egyháztörténeti munkák szerzője – vállalta fel. A végvári művész-lelkipásztorokról – id. és ifj. Zöld Mihály, Kádár István, Boros István, Orth Imre – nt. Bódis Ferenc végvári lelkipásztor tartott előadást, bemutatva mindannyiuk hozzájárulását a helyi és a régió református értékeinek a felmutatásához. Nt. Szűcs András Ottó újszentesi lelkipásztor, elődje Ajtay Gábor munkásságát ismertette, aki az újszentesi református híveket szolgálva, felekezetre való tekintet nélkül a teljes helyi magyar közösség szolgálatára vállalkozott. A tudományos konferencia második részében Dénes József nagyzerindi lelkipásztor mutatta be A kék madár bokrétája című, negyedik verseskötetét. A rendezvény befejező részében lelkészköltők verseiből került felolvasásra néhány költemény, közreműködött a nagyzerindi Boldogság zenekar. A gyülekezeti teremben református lelkészek irodalmi és képzőművészeti munkásságát bemutató kiállítást tekinthettek meg a résztvevők.
