Manapság érdekes kifejezések, szóösszetételek kerülnek az újságolvasó, az internetes tartalmakat fogyasztó elé. Február 24-e óta rengeteg katonai, hadászati szakkifejezés árasztotta el a médiát, „különleges katonai műveletként” emlegetik az orosz hivatalos sajtóban, az ukrajnai területek megszerzéséért indított háborút. Látjuk, az ukrajnai háború rengeteg emberi áldozattal, értékek pusztulásával, az európai ember életszínvonalának csökkenésével jár, és sajnos csak nagyon-nagyon kevésen múlik a konfliktus kiterjedése. Csak az utóbbi hónapban baljós jelek sora utal a katonai konfliktus fokozódására: az ENSZ new yorki közgyűlésének előestéjén kerültek elő az izjumi tömegsírok halottai, ami kiváltotta a világ felháborodását. Eddig még nem derült ki egyértelműen kik követték el, kiket kell megbüntetni az atrocitások miatt, kiket temettek a tömegsírba, de a sajtónak köszönhetően, pillanatok alatt bejárták a világot a hátborzongató képsorok és az oroszellenes hangulat az egekbe szökött. Nem egészen két hete felrobbant három északi gázvezeték, amelyeken Európa nyugati részébe áramlott az orosz földgáz. Hamar kiderült, hogy nem baleset történt, hanem gyilkos kezek tették tönkre a vezetékeket. Azt viszont titok fedi, ki, vagy kik követték el a merényletet. Majd az orosz parlament törvényben szentesítette a négy szakadár térség, népszavazás során, állítólag demokratikusan, kinyilvánított csatlakozási szándéknyilatkozatát. Az orosz elnök pedig kézjegyével látta el az ukrajnai régiók annektálásáról rendelkező törvényeket. Pár napja robbanás történt a Krími hídon, a háborús felek egymást vádolják, terrortámadásként könyvelve el a rendkívüli jelentőségű polgári infrastruktúra megrongálására tett kísérletet. Mintegy válaszként, hétfőn reggel több erős robbanás rázta meg az ukrán főváros központi részét és más, az ország nyugati részében levő várost is rakétatámadás ért.
Ukrán híradások szerint kitűnően halad az ukrán hadsereg offenzívája, máris több mint 2500 négyzetkilométernyi területet hódítottak vissza az ukrán erők. Miközben arcpirító áron szállítja a súlyos hiánnyal küszködő Európának a cseppfolyósított gázt, az Amerikai Egyesült Államok újabb sokmilliárdos keretet fordít az ukrán haderő támogatására. Az Ukrajnával szomszédos országok eddig sohasem látott mértékű humanitárius segítséget nyújtanak a háborús övezetekből menekülőknek, az Európai Unió pedig soknullás összeggel, hadianyaggal segíti az ukrán hadsereget. Ráadásul egyes nyugati politikusok szerint a NATO-nak hangsúlyosabban kellene beavatkoznia az orosz-ukrán konfliktusba – „a tagországok biztonsága érdekében.” A román védelmi miniszter nyilvánosan felvetette: a béketárgyalásokat nem Ukrajnának, hanem a „világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak” kell lefolytatniuk Oroszországgal.
Mi következik? – tevődik fel a kérdés. Csak reménykedni lehet abban, hogy nem a legrosszabb, nem nyúl az atom-fegyverhez egyik fél sem. Mintha vihar előtti állapotban lenne egész Európa, és nemigen lehet látni mikor lesz vége.
Alig pár hónapja jelent meg az általános diskurzusban a „szankciós politika” felettébb sokatmondó kifejezés, amely azt vizionálja, hogy az Európai Unió korlátozó és tiltó intézkedéseinek, szankcióinak hatására kényszerül előbb-utóbb térdre a keleti agresszor, befejeződik a háború, és …állíthatják „munkába” az euró- vagy dollármilliárdokat újjáépíteni Ukrajnát. Pókerben ezt blöffnek nevezik – ebben az esetben nem jött be, mert sajtóhírek szerint napról napra nagyobb bajba sodródik az unió fejlett országaiban az ipar, az energiaárak minden eddig elképzelhető határt túlléptek. Még nem igazán érezhető a drágulások hatása, de mivel a lakosság tűréshatára nem végtelen, nemrég tüntettek Brüsszelben és más európai nagyvárosban. Mindezek ellenére, az elmúlt héten a nyolcadik szankció-csomagot is megszavazta az Európai Bizottság, viszont figyelemre méltó fejleményként, az október 7-én zárult EU-csúcson az energiaárak csökkentésére vonatkozó stratégia kidolgozását követelték a tagállamok.
Az energiaárak elszabadulásának megfékezésére egyes országokban egyszeri, különleges anyagi juttatással segítik a fogyasztókat, akiket az energiával való spórolásra biztatnak vagy köteleznek. Másutt – újabb a minap született kifejezés – „ársapkát” alkalmaznak. Vagyis maximálják a villanyáram, gáz és más energiahordozók árát. Magyarul, az állam befagyasztja bizonyos ideig ezek árát. Attól még az energiahordozók ára megsokszorozódott és folyamatosan növekedik, viszont az állam „ársapkás” beavatkozásának köszönhetően, az egyszerű fogyasztó ideig-óráig jóval kisebb árat kell kifizessen. Amíg az állami költségvetés bírja. Ha a gazdaságok leállnak az általános energiahiány miatt, előreláthatólag nem sokáig fog védeni az „ársapka”.
Még mielőtt szétszakadna az „ársapka”, és az Unió sem rongyolódna teljesen le, üdvözítő lenne, ha az uniós és a háborúba keveredett felek vezetői valamiféle, a háborút „megfékező sapkáról” gondoskodnának, amelynek hatására leállnának a drónok és a rakéták, a hadseregek visszamasíroznának a kaszárnyákba, a családok mindkét oldalon elsirathatják halottaikat, és az élet visszatérne a megszokott medrébe. Talán a felrobbantott vezetékeket is kijavíthatnák, és valamikor a kölcsönös bizalom is helyreállna.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


13 Oct 2022
Írta admin
0 Hozzászólás