Igazán izgalmas napokat élünk. Saját életünk izgalmai mellett, közösségi életünk is felfokozott ütemben pörög, naponta akár több – néha azonos időpontban zajló – magyar vonatkozású rendezvényre kerül sor, és mellettük ott van a rengeteg, érdekes rendezvény, amelyet a helyi civil szervezetek, művelődési intézmények szerveznek. Csak legutóbb: a Filharmóniában magyar karmester vezetésével több magyar szerző darabját adták elő, ugyanakkor előadás volt az Új Ezredév Központban, és improvizációs est a Magyar Házban. A hétvégén pedig a magyar vonatkozású rendezvények mellett, számos egzotikusabbnál egzotikusabb esemény volt a városban: egy tízezreket megmozgató könnyűzenei fesztiváltól, a Béga-csatornán barokk zenét előadó művészekig. Meg nemzetiségek napja. Nehezen határozható meg, hogy hol a határ, mikor kell megálljt parancsolni a pörgésnek. Egyelőre még bírjuk, de nosztalgiával gondolunk azokra az időkre, amikor lelkünket is ünneplőbe öltöztetve ültünk be egy-egy előadásra, koncertre.
Pörgős az élet a romániai politikai porondon is: annyit ügyeskedtek a kormányzásban „szövetséges” pártok nagyjai, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ, kiszorult a kormányzásból! Már a kormányfőváltás körüli bonyodalmak, a huzavona is gyanús volt, holott egy esztendővel ezelőtt egymás markába csaptak és legalább a választásokig szóló „örök hűséget” fogadtak egymásnak a „politikai vetésforgó” vonatkozásában. Önmagukhoz hűen, addig csűrték-csavarták, míg kigyomlálták a „vetésből” a magyarokat. Közeledik a választási kampány, ugye, és a nyári politikai uborkaszezon elmúltával szavazatokat hozhat egy kis nagyrománkodás. Ami bohózatba illő, mert egyes (értik, ugye… egyes) közvéleménykutató intézmények szerint „aranyosék” máris vagy négy százalékkal haladták meg a liberálisok szerény tizennyolc százalékát. Ráadásul biztosra vehető, hogy eme most létrejött politikai szörnyszülött, a liberális-szocdem koalíció, nem éri meg a szilveszteri koccintás idejét. Végül is a lényeg megtörtént, a fejlesztési minisztériumban elvégezték eddig a házi feladatokat. Cseke Attila miniszter alatt lehívtak mindent, ami az Uniótól lehívható volt, a helyi beruházások megvalósítását elősegítő Saligny-program dübörögve halad előre, dől az euró az országba, rengeteg beruházást valósítanak meg, a helyi politikai holdudvar örül, mert a kampányban lesz mit felmutatni. Mindenki boldog, mert mindenkinek jut valamicske az uniós forrásból. A Környezetvédelem területén is beindultak a megfelelő programok, országos szinten lecserélődik, megújul az autópark, több roncsprogram is fut, néhányszáz medve kilövésének engedélyeztetésével megoldódik a medve-gond is, dübörögnek a környezetbarát és az újrahasznosítást előmozdító programok, magyarul bárki kerül Tánczos Barna miniszteri székébe, elrontani már nemigen ronthat el semmit…. Csak színesíti a palettát, hogy Románia leköszönő magyar sportminisztere a „Nyugodjon békében!” kifejezéssel minősítette a romániai sport várható állapotát. Jó itteni szokás szerint hideget-meleget kapott. Hogy mi lesz miután eltépik a babaruhát a (jelenleg a politikai holdudvaruk által támasztott igények kielégítésén buzgolkodó) kormánypártok? A kérdés most még – azon felül, hogy nem időszerű – sok ismeretlenes egyenlethez hasonlít, és csak a kitűnő matekosok tudják megoldani. Azt viszont nem nehéz megjósolni, hogy valamilyen formában ismét az RMDSZ támogatásáért fognak kilincselni. Hiszen az RMDSZ temesvári kongresszusán maguk a fővezérek mondták, hogy az RMDSZ jelenti a stabilitást a kormányban! Minden arra mutat, hogy abban bíznak, megállnak a saját lábukon…
Izgalmakat kelt az, hogy valahol, valakik mintha szoktatni akarnák a közvéleményt, az ukrán-orosz konfliktus vonatkozásában egyre több szó esik az atomháborúról. Tény, hogy a konfliktus fokozódik. Az orosz fél atomtölteteket telepít Fehéroroszországban. Az angolok szegényített uránt tartalmazó lövedékeket (vagy valami ilyesmit 😊) szállítanának Ukrajnának (lásd például itt: https://raketa. hu/tenyleg-nuklearis-fegyvert-kuldenek-a-britek-). Vannak, olyan nagyon borúlátók is, akik csak idő kérdésének vélik az atomháború kitörését. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy a brit lövedékekkel kapcsolatos döntés egyre közelebb hozza az Oroszország és a Nyugat közötti potenciális “nukleáris ütközést” – idézi a rakéta.hu internetes portál. Nemrég a párizsi lengyel nagykövet, egyenesen a hadviselésről fantáziált a médiában. Fokozottan izgalmas ez a kérdés is, viszont egyszerű, józan gondolkodású emberként meglehetősen nehéz eligazodni ebben a válogatott izgalmakkal telített világban. Például arról sem lehet tudni szinte semmit, ha egyáltalán elindult, hogyan halad, ha egyáltalán halad az ukrán ellentámadás? Tökéletesen ellentmondó híreket adnak közre a harcoló felek. És azt sincs kitől megkérdezni, mibe kerül ez, mekkora az anyagi ráfordítás, és mekkora az okozott kár? Röpködnek a dollármilliók, -milliárdok innen is, onnan is, feneketlen zsáknak tűnik a háború és miatta jobb sorsra érdemes célok nem valósulhatnak meg. Ezekben az izgalmas napokban nem lehet nem gondolni és világgá kiáltani Babits Mihállyal együtt: “…elég! elég volt! Legyen vége már!”
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


22 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás