A blogok, kommentek, SMS-kommunikáció világában, a képi információ áramlás által az olvasást háttérbe szorító környezetben, akár bátor kezdeményezésnek is nevezhető egy felolvasó-est szervezése. Amikor ráadásul a felolvasott művet a szerző önmaga tárja a hallgatóság elé. Túlmutatva azon, hogy az olvasáshoz, a felsorakoztatott szavak, mondatok értelmezéséhez szokott irodalomkedvelő számára kissé szokatlan a hangok közvetítésével való – verba volant! – találkozás a szöveggel, Andrásy József felolvasóestje hamisítatlan csemegét jelentett, nem kizárólag az irodalomkedvelők számára. A szerző olvasatában meghallgatott Vásárfia című elbeszélés olyan alkotás, amely híven tükrözi szerzője írói készségét, kellően fordulatos, emiatt érdekfeszítő a szöveg, és még mielőtt ellaposodna a narráció, a szerzőnek mindig sikerül továbblendítenie a történetet. Helyenként szót kapnak a lírikus részek is, másutt a valóságos elemeknek a fikcióval való keveredésének tanúja a hallgató. A történet bővelkedik, a hangulatát meghatározó, precízen kimunkált részletekkel, amelyek a szerző kiváló megfigyelőkészségéről árulkodnak, anélkül, hogy terhelnék a szöveget. A feldolgozatlan gyermekkori traumák által okozott belső vívódások, az elszalasztott lehetőségek miatti veszteségek, titokzatos éjszakai képsorok, ködből előrohanó látomások mind-mind benne vannak a gyászos végkifejlet ellenére sem kudarccal befejeződő történetben.
A nagyszámú közönség előtt megtartott felolvasást követően kérdeztük meg a szerzőt – aki az utóbbi évtizedekben fogyni látszó, egykor igen népes irodalomkedvelő temesvári műszaki értelmiségiek fiatalabb nemzedékét képviselve kalandozott el az irodalom területére – mi indította el az irodalmi babérok megszerzésére?
– Iskolás koromtól fogva írogatok, rengeteget olvasok, most éppen a szomorú jövőnk előrevetítésére vállalkozó szomorú utópiát, de a dél-amerikai szerzők is kedvenceim. Kedvenc műfajom a rövidpróza, Örkény az örök példa számomra, Hemingway nemkülönben. Természetesen nem kívánom utánozni a világirodalom e két kiemelkedő alakját, történeteimben a hangulatok közvetítésére, átadására teszek kísérletet.
Miután barátaim körében több, általam szösszeneteknek nevezett, rövid írásaimat osztottam meg, biztatásukra egy a Kafka kávézóban meghirdetett évfordulós alkalomra írt szövegemmel jelentkeztem. Átváltozás című írásom, amelyet Kafka témájának továbbgondolására alapoztam, elnyerte a hallgatóság tetszését. Ezt követően folyamatosan jöttek az ötletek, gyűltek a történetek. Általában valós környezetbe helyezett igaz történet képezi kiindulópontját az írásaimnak, amelyekben fokozatosan kebelezi be a fikció, és sokszor a halál erős csattanója is helyet kap. Több hasonló rendezvény után elmondhatom, hogy ez a felolvasós műfaj nagyon is közel áll hozzám, élőben kapom a visszajelzéseket a felolvasott történetekről, és jó alkalom átbeszélni a hallottakat. Sokan történeteim nyomtatására biztatnak, valószínűleg, hogy valamikor könyv formájában nyomdafestéket is látnak írásaim.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
2 June 2023EUR4.9633 RONHUF1.3373 RONUSD4.6099 RONXAU293.6078 RONIdőjárás