A blogok, kommentek, SMS-kommu­ni­káció világában, a képi információ áramlás által az olvasást háttérbe szorító kör­nye­zetben, akár bátor kezdemé­nye­zésnek is ne­vezhető egy felolvasó-est szervezése. Ami­kor ráadásul a felolvasott művet a szerző önmaga tárja a hallga­tóság elé. Túlmutatva azon, hogy az olvasáshoz, a felsora­koz­tatott szavak, mondatok ér­tel­mezéséhez szokott iroda­lom­kedvelő számára kissé szokatlan a hangok közvetítésével való – verba volant! – találkozás a szö­veggel, Andrásy József fel­olva­sóestje hamisítatlan csemegét jelentett, nem kizárólag az irodalomkedvelők szá­mára. A szerző olvasatában meghall­ga­tott Vásárfia című elbeszélés olyan alkotás, amely híven tük­rözi szerzője írói készségét, kel­lően fordulatos, emiatt érdek­feszítő a szöveg, és még mielőtt el­laposodna a nar­ráció, a szer­zőnek mindig sikerül tovább­len­dítenie a történetet. Helyenként szót kapnak a lírikus részek is, másutt a valóságos ele­mek­nek a fikcióval való keveredésének ta­núja a hall­gató. A történet bővelkedik, a han­gulatát meg­határozó, pre­cí­zen kimunkált rész­letekkel, a­melyek a szerző kiváló megfi­gye­lőkészségéről árulkodnak, a­nélkül, hogy terhelnék a szöve­get. A feldolgozatlan gyer­mek­kori traumák által okozott belső ví­vó­dások, az elszalasztott lehe­tő­ségek miatti vesz­teségek, ti­tokzatos éjszakai képsorok, köd­ből előrohanó látomások mind-mind benne vannak a gyá­szos végkifejlet ellenére sem ku­darccal befejeződő történetben.
A nagyszámú közönség előtt megtartott felolvasást követően kérdeztük meg a szer­zőt – aki az utóbbi évtizedekben fogyni lát­szó, egykor igen népes iroda­lomkedvelő temesvári műszaki ér­telmiségiek fiatalabb nemze­dé­két képviselve kalandozott el az irodalom területére – mi indította el az iro­dalmi babérok megszerzésére?
– Iskolás koromtól fogva írogatok, ren­ge­teget olvasok, most éppen a szomorú jövőn­k elő­revetítésére vállalkozó szomorú utópiát, de a dél-amerikai szerzők is kedvenceim. Kedvenc műfajom a rövidpróza, Örkény az örök példa számomra, He­ming­way nem­kü­lönben. Termé­szetesen nem kívánom utá­nozni a világirodalom e két kiemel­ke­dő alak­ját, történeteimben a han­gulatok közvetí­tésére, átadá­sára teszek kísérletet.
Miután barátaim körében több, általam szösszeneteknek nevezett, rövid írásaimat osz­tottam meg, biztatásukra egy a Kafka ká­vézóban meghirdetett évfordulós alka­lomra írt szö­ve­gemmel jelentkeztem. Átváltozás című írásom, amelyet Kafka té­májának to­vábbgondolására ala­poztam, elnyerte a hallga­tó­ság tetszését. Ezt követően fo­lya­ma­tosan jöttek az ötletek, gyűltek a történetek. Általában valós környezetbe helyezett igaz történet képezi kiindulópontját az írásaim­nak, amelyekben fo­kozatosan kebelezi be a fikció, és sokszor a halál erős csattanója is helyet kap. Több hasonló rendezvény után elmondhatom, hogy ez a felolvasós műfaj nagyon is közel áll hozzám, élőben kapom a visszajelzéseket a felolvasott történetekről, és jó alkalom átbeszélni a hallottakat. Sokan történeteim nyomtatására biztatnak, való­színűleg, hogy valamikor könyv formájában nyomdafestéket is látnak írásaim.