A hagyományos gyermeknapi rendezvények sorában, amelyekből a legtöbb településen, iskolákban és egyházakban meglehetősen nagy figyelmet szenteltek, közösségi jellegénél fogva, sajátos színt képvisel a hagyományteremtő szán­­d­ékkal, Óteleken megszervezett rendezvény. A kis falu gyermekközösségében bizonyosan so­káig kellemes emlékként továbbélő közösségi gyermeknapi vetélkedőkön, versenyeken a helybéli gyer­mekek mellett számos másutt tanuló gyermek is részt vett, összesen hatvannál is több kisebb-nagyobb gyermek sürgött-forgott az iskola tágas udvarán, legtöbben szervezett tevékenységeken vettek részt, mások hintáztak és egymással játszottak. A máskor csendes iskolaudvar idilli képét az ár­nyas fák alatti padokról szemlélték a szülők és nagyszülők.
Patakfalvi Nagy László József, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Óteleken működtetett Szent Kereszt Gyermekotthon nevelője, a gyermeknap egyik szervezője, bi­zakodással tekint a jövendőre: „Nagyon reménykedem abban, hogy mindannyian akik most itt va­gyunk az iskola udvarán, a kö­vetkező közösségi rendezvény gondolatával fogunk hazatérni, mert úgy gondolom, hogy akkor töltjük be igazi rendeltetésünket, ha közösen tudunk a falu gyermekei javára cselekedni. Amint látható, közös a tervezés, közös a kivitelezés és a sikerélmény is közös. Ezt nem le­het egyedül csinálni. Hiszünk ab­ban, hogy ez a gyermeknapi rendezvény rendszeressé válik. Mivel a falu gyermekei, közösségünk legfiatalabb tagjai közül sokan nem a faluban járnak iskolába, ezért nem sok alkalmuk van találkozni, úgy gondoltuk, hogy a gyermeknap meg­szervezésével lehetőséget te­rem­tünk számukra a találkozásra, ugyanakkor az otthonunkban ne­vel­kedő gyermekek is szorosabb kapcsolatba kerülhetnek a falubeli gyermekekkel. Azt tudjuk, hogy a közös játék nagyon hatékony kö­zösségformáló erő, és kézenfekvő is, hiszen játszani szeretnek leginkább a gyermekek.”
Az első alkalommal megrendezett közösségi gyermeknap tájékozódási versennyel kezdődött, melynek során öt csapat járta be a falut, és a megjelölt helyeken elrejtett, játékos feladatok megoldásával gyarapítva pontszámukat, tértek vissza a helyszínre.
Mintegy igazolva Patakfalvi Nagy László József szavait, az iskolaudvaron, nagy buzdítással kezdődik el a zsákbanfutó verseny, korcsoportokra leosztva indulnak a versenyzők, akik minden erejüket és furfangjukat bevetve törekednek a győzelemre, a többiek harsány bátorítása közepette. Patakfalvi Nagy Tünde Emese, a Szent Kereszt Gyermekgondozó köz­pont gondozója, a kicsik Tünde nénije, és Mészáros Judit óvónő irá­nyításával rendben folyik a ve­télkedő, a rakoncátlanabb kiskamaszok is feltétel nélkül kivárják sorukat. A zsákbanfutást újabb, a városok betonrengetegében már-már feledésbe merült, igen élvezetes játék követi: a kötélhúzás. Amint az történni szokott egy-egy vezető egyéniség körül egy-kettőre összeállnak a csapatok, bizony sántít az erőviszony, ilyenkor szólnak közbe a játék irányítói. Vé­gül is a sok kicsi sokra megy elv érvényesül, és a „kicsik” átrántják a „nagyokat” a választóvonalon. És minden kezdődik újra és újra, a barátságos kötélhúzásnak csak az újabb, a személyes adottságokra, meg a mókázásra alapuló vetélkedő vet véget. Talicskázás, ugrókö­te­lezés, és más ügyességi versenyeket a tollaslabda bajnokság követi. Bíróként ismét a két oktató tesz bizonyságot pártatlanságáról. „Nagyon örvendünk annak, hogy közösségben, barátságos környezetben, jól telik a mai, gyermekeknek szánt délután – mondja Patak­falvi Nagy Tünde Emese. – Azt ta­pasztaljuk, hogy már a falusi környezetben nevelkedő gyermekek is egyre kevesebbet járnak össze, ezért örvendünk, hogy ennyien el­jöttek és külön öröm, hogy a gyermekek örülnek egymásnak. A kö­zös játék összekötheti a legkisebbeket. El kell mondanom, hogy teljes támogatásra találtunk a falubelieknél, olyanok is itt vannak és segítenek, akiknek gyermekei felnőttek, első szóra mellénk álltak és segítettek. Ez alkalommal is látható, hogy a jó cél érdekében mindig van lehetőség soraink összezárására. Ezúton mondunk köszönetet minden támogatónknak, az óteleki polgármesteri hivatalnak, Molnár Zsolt képviselőnek, a tésztát gyú­ró, sütő-főző segítőinknek, és mindenkinek, aki valamileyn módon hoz­zájárult a gyermekek öröméhez.”

Míg a gyermekek az iskolaudvaron játszanak, szorgos kezek ké­szítik elő harapnivalót, mert a sok játékban megéhezik az ember. Az iskolaépület egyik termében, az Ótelekre telepedett székely családoknak köszönhetően hagyománnyá vált kürtöskalács anyagát gyúrják egybe Tamás Gyöngyi, Csesztánovics Judit, Asztalos Orso­lya, Virág Mária és Pál Rená­ta, akik a parázson sütött finom eledel elkészítésének egy-két for­té­lyát is megosztják az ér­dek­­lő­dők­kel. Odakinn, házilag ké­szített, ötletes sütőberendezés segítségével sütötték a kűrtőskalácsot Kozma Attila, aki az utánpótlást képviseli, Virág Béla, Rus Róbert, Tamás Vencel, Kozma István Dániel és Tifán Tibor. Közben pe­dig vetnek egy-egy pillantást a te­kintélyes méretű bográcsra, melyben készül a babgulyás.
A vidám és jó hangulatú gyermeknap közös vacsorával, énekléssel és versmondással és tábortűzzel ért véget.