A megszokottól jóval mozgalmasabb napokat, hetet tudhatunk magunk mögött, mintha a magyar szervezetek, intézmények, egyházak gyorsított ütemben kívánnák pótolni az elmúlt két esztendei kimaradást. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhány magyar közösségi rendezvényt: színházi előadás, értékes, hozzánk is szóló könyv bemutatója, szüreti bál, szüreti táncház, népdalvetélkedő Újszentesen, megemlékező ünnepség Lugoson, játszóház a Bartók Líceumban, megemlékezés a Nemzeti Ünnep alkalmából, búcsúi bál Magyarmedvesen, szüreti mulatság Óteleken, nőszövetségi konferencia az Új Ezredév Központban, közgyűlés a Piarista Központban, illetve további közösségi rendezvényeket szerveztek az oktatási intézményekben és egyházi közösségekben. Meg­annyi lehetőség mindannyiunk számára magyarságunk megélésére!
Mégis szinte mindenütt mindig ugyanazokat az arco­kat látjuk. Ugyanazokat a hívőket a templomi rendez­vé­nyeken, ugyanazok a szülők vesznek részt a oktatási in­tézmények rendezvényein, majdnem minden bálozó keresztnevén szólítja egymást, a színházban is nehéz egy-egy új arcot felfedezni, akinek nincs a fején fülhallgató… Miért? – tesszük fel a kérdést, hiszen nem téveszthetjük szem elől, hogy Temesváron a legborúlátóbb becslés sze­rint is biztos, hogy tízezret meghaladja a magyar kö­zös­ség lélekszáma. Mégis, hol vannak a temesvári ma­gyarok, hiszen számukra nyújtanak kikapcsolódási, társa­dalmi érintkezési, találkozási lehetőséget a felsorolt rendezvények? Avagy bele kell nyugodjanak a közösségi események szervezői, hogy ez van, ennyire telik, alig pár száz temesvári magyar ember hallja meg, képletesen fogalmazva, a hívó szót?
Minden előjel affelé mutat, hogy a bőséges évtizedet követően, most a szűk esztendők küszöbén állunk egyenként és közösségeink is. Romlik a gazdasági helyzet, az infláció, a drágulások miatt mindenért jóval többet kell fizetni, nagyságrendekkel növekednek a háztartások fenntartási költségei, ezzel szemben a jöve­del­mek szintje „befagyott”, az energiaválság meg a vele járó katasztrófa-sorozat egyre közelebbnek tűnik, és a háborús fenyegetés is fejünk felett. Mindezek ellensú­lyozására közösségi értékeink, intézményrendszerünk, újságunk megtartása, egyházi közösségeink fenntartása érdekében, most kell igazán összekapaszkodnunk, most kell többet áldozzunk. Időt, anyagiakat nem kell sajnálnunk a köz érdekében! Nem szabadna ezekben a zordnak ígérkező időkben lemondani a közösségi együtt­mun­kálkodásról, nem kellene elfelednünk, hogy rajtunk is múlik megmaradásunk. Részvétellel, helyzetünknek meg­felelő anyagi hozzájárulással, áldozatvállalással lehe­tünk támogatói, aktív részesei közösségünknek.
Számunkra fokozottan örömteli volt az elmúlt hét: négy temesvári és egy vidéki személy keresett meg bennünket a szerkesztőségben és fizetett elő a Heti Új Szóra! Az Arad megyei új előfizetőnk egy rokonánál akadt rá lapunk egy régebbi számára és úgy gondolta, hogy lapunkban megtalálja a számára érdekes olvasnivalót. Vöröscsárdai új előfizetőnk ismerte a lapot még abból az időből, amikor saját lapterjesztőnk vitte házhoz a kerületben az újságot. Amióta megszűnt eme terjesztési mód (egészen pontosan fogalmazva: felnőttek azok a gyer­mekek, akik végezték és egymásnak adták át a lapterjesztés felelősségteljes munkáját. Ezúton is újfent megköszönjük akkori segítségüket!), vagyis legalább másfél évtizede, csak elvétve került kezébe a Heti ÚJ SZÓ. Most eldöntötte: kell az újság! Gyárvárosi előfi­zetőnk szabadárusításban vásárolta meg rendszeresen az újságot (félretetette az árussal), de elbontották az újságosbódét és csak lakóhelyétől jóval távolabb juthatott volna hozzá lapunkhoz. Mivel a téli időszakban nem tanácsos a nyolcvannégy éves embernek kimerészkedni az utcára, ezért az előfizetés mellett döntött. Negyedik új előfizetőnk és családja Belső-Erdélyből telepedett haza az Erzsébetvárosba. Elmondta: szereti az újságot, néhány hete a Mária téri könyvesboltban vásárolta, vi­szont előfizetésével kívánja segíteni újságmegtartó mun­kánkat.
Ezek az élmények is megerősítenek bennünket abban, hogy nem hiábavaló törekvésünk a magyar nyelvű újság kiadására és megtartására.
Nemrég látott nyomdafestéket a hír, mely szerint támogatás híányában, több erdélyi napilap nyomtatott változata megszűnik jövő év elejétől. Mi meggyőződéssel hisszük, hogy a bánsági magyar közösség, térségünk magyar családjai és a vékonyodó vállalkozói réteg, a civil társadalom kellő erővel rendelkezik ahhoz, hogy a számos gond ellenére, önerőből is fenntarthassa lapját. Ha néhány száz új előfizető csatlakozik az eddig is népes, de a lap fenntartásához nem elegendő előfizetői tá­bor­hoz, akkor újabb „bánsági csodának” lehetünk tevékeny részesei. Most kell tennünk arról, hogy jövőre és azután is péntekenként kézbe vehessük a Heti ÚJ SZÓ-t. Arról, hogy legyen egy jó lapunk!