Virágszirmok az Erzsébetvárosból
Talán nincs nagyobb öröm, mint amikor egy régen várt esemény végül megtörténik, amikor egy évtizedekig dédelgetett álom beteljesül, amikor sikerül megvalósítani egy-egy régi elképzelést. A fentebb leírt örömteli érzéssel vették kezükbe a könyvbemutatón résztvevők Szekernyés János sokszorosan díjazott hely- és kultúrtörténész, több mint húsz éve várt kötetét, az 1998-ban nyomdafestéket látott Temesvár kövei – Krétarajzok a Józsefvárosból című kötet folytatásaként értékelhető Temesvár kövei – Préselt virágszirmok az Erzsébetvárosból című, a Művelődés Kiadónál megjelent legújabb, a sorban huszonegyedik könyvét. Miután fellapozza, beleolvas a monumentális műbe, bárki meggyőződhet, hogy igazi kincset sikerült a fedőlapok közé illeszteni: amint az emlékek megidézésére szolgáló virágszirmokat, virágokat a könyvek lapjai között őrizték egykor, az elmúlt bő évszázad közös temesvári történetünk emlékei, történetei, személyiségei, intézményeinek megidézésével a szerző sikerrel rajzolja meg az egykori /és részben a mai/ Erzsébetváros hiteles képét. A könyv kiadását felvállaló Művelődés kiadót képviselő Szabó Zsolt irodalomtörténészt, újságírót idézve, aki a miért szeretem ezt a könyvet? kérdésre válaszként „sokezer szereplőjű, modern regény”-ként mutatta be Szekernyés János új könyvét, amelynek negyvennégy fejezete, egy-egy adalékokban rendkívül gazdag lenyomata egyrészt a városrésznek, másrészt a szerző Temesvár iránti szeretetének.
Az olvasók, könyvbarátok rendkívüli érdeklődése mellett megtartott könyvbemutatón Ferencz Melánia kollégánk idézett a könyvből, majd dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár ismertette a szerző sokrétű munkásságát, a könyv megjelenésének körülményeit kiemelve, hogy a helytörténeti munkának értékelhető kötet egyben rengeteg eddig kevésbé ismert adatot is megosztó, intézménytörténeti munka is. Ugyanakkor lexikonként is értékelhető a Temesvár kövei – Préselt virágszirmok az Erzsébetvárosból, mert sokezer egykori temesvári személyiséghez, számos erzsébetvárosi helyszínhez kapcsolódó „szócikket” is közkinccsé tesz. „Ez a kötet mérföldkő a Temesvár-kutatásban – hangsúlyozta dr. Bodó Barna – nem csak azért mert e könyv egyedi, hanem azért, mert információ-gazdagságában egyedülálló. Bizonyosra vehető, hogy a jövő kutatói ezt a könvvet fogják fellapozni, ha az Erzsébetvárosról szeretnének megtudni valamit”. A közvetlen hangvételű bemutatón Szabó Zsolt, a kiadó képviselője, ismertette, hogy tervezik a Temesvár kövei-sorozat harmadik kötetének a kiadását is, jó esély mutatkozik arra, hogy belátható időn belül nyomdába kerülhet Szekernyés János újabb kötete.
„Nem véletlenül kezdtük a Heti ÚJ SZÓ elődjében, a Temesvári Új Szóban ezelőtt harminc évvel elindított Temesvár kövei-sorozatot a Józsefvárossal – ismertette Szekernyés János –, ugyanis e városrészben volt hosszú ideig Temesvár egyik legrégebbi „köve”, a Nepomuki Szent János-szobor, amelyet most felújítva, a Millenniumi templom előtt csodálhatnak meg. Kötődésem Temesvárhoz a Gyárvárosban kezdődött, mert az első időszakban három évig ott laktunk. A Diákház kapcsán kötődtem a Józsefvároshoz, ugyanis ott működött a Látóhatár elnevezésű kör. A könyv előzményeként elmondhatom, hogy idővel rájöttem, hogy a Belső-Erdélyből ide érkezett magyar diákok úgy hagyják el pár év után Temesvárt, hogy jószerével semmit sem tudnak a városról. Akkor jött az ötlet, hogy minden tanévet és Látóhatár-évadot egy Temesvári sétával zárjuk, melynek során a résztvevők megismerhették Temesvár nevezetességeit. Később a Németországba kitelepedett honfitársunk, dr. Wagner Mária orvosnő önzetlen támogatásával sikerült kiadni a Józsefvárosról szóló kötetet. Hosszú évekig az emberi felületesség, mulasztás, gazdasági válság és más okok miatt késett a folytatás. Végül is a Gondviselés összehozott Szabó Zsolt szerkesztővel, a Művelődés folyóirat korábbi főszerkesztőjével és többek támogatásával, közöttük a temesvári Momír Dorottya, aki anyagilag és a képanyag feldolgozásával is támogatta e kötet kiadását. Nagyon érdekes az Erzsébetváros története, ugyanis az egykori Majorok területén jött legkésőbb létre – csak 1898-ban kapta a városrész az Erzsébetváros nevet. Gyors iramban városiasodott, viszont egy-két gyárat – a Wegenstein-orgona és az Ecker-féle bútorgyárat – leszámítva ipari létesítmények nem létesültek a kerületben, a legtöbb temesvári méltán híres (virág)kertész telephelye, kertje volt a városrészben. Ugyanakkor számos oktatási, művelődési, közigazgatási intézmény székhelye volt itt. Ebből kifolyólag nem munkások, mesterek lakták, hanem értelmiségiek, a közigazgatásban dolgozók, tisztviselők, kisiparosok, magánzók telepedtek meg az intézmények szomszédságában. Idővel a városrész a temesvári tudomány egyik bástyájává alakult” – ismertette Szekernyés János.
A könyvbemutató zárásaként a szerző kézjegyével látta el a kötetet.