29 Nov 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Soha el ne hervadjál, bokrétában maradjál
Talán a címben megfogalmazott jókívánság hangzott el a legtöbbször az elmúlt hétvégén, a megalakulásnak tizenötödik jubileumát ünneplő BOKRÉTA tánccsoportot köszöntők részéről. Mert “bokrétásnak” lenni Temesváron továbbra is egy állapotot jelent, a többletmunka, erőfeszítés, a rendszeres próbák, a kiszállásokkal járó fáradság és a viseletek elkészítésével járó anyagi áldozat felvállalását. Jelenti a közösséggel való összefonódást, értékeinek elfogadását és továbbadásának kényszerét, jelenti az egymáshoz és e tájban a megtalált hagyományainkhoz ezernyi szállal való kötődést, amely az évek elteltével folyamatosan erősödik. És jelenti a tiszta forrásból való merítés, feltöltődés lehetőségét a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum mintegy száz tanulója, az Óvodás-Bokréta, Morzsa-Bokréta, Kisbokréta és a Nagybokréta táncosai számára. A magyar líceumban régóta természetessé vált “bokrétás” hagyományápolási tevékenység eredményességéről a jubileum alkalmával közszemlére kiállított számtalan díj, kitüntetés, oklevél és kiadvány tanúskodik – közöttük a HETI ÚJ SZÓ 2007. esztendei zsebnaptára, amelyen az akkori bokrétások egyik táncjelenetét örökítettük meg – amelyeket bel- és külföldi kiszállások alkalmával hódított el a tánccsoport rangos megmérettetések során.
A jubileumi rendezvények alkalmával is megmérettetett, és nem találtatott könnyűnek a bokrétás nagycsalád közössége, a régi és újabban beállt táncosok és családjaik egyöntetűen vállaltak részt az évforduló rendezvényeinek lebonyolításában. Az ünneplés első napján, szombaton bográcsos-főzéssel és táncházzal „fűszerezett” családi napot tartottak a Bartók Béla Elméleti Líceumban a „bokrétás” néptáncosok, citerások és szüleik, illetve a tánccsoportok köré szerveződött segítők részvételével. A közvetlen hangulatú, vidám rendezvény keretében került az olvasók kezébe, az iskola diáklapja, a Juventus „Bokrétás” különszáma, melyben az elmúlt tizenöt évről szóló beszámolók, élmények láttak nyomdafestéket. Szabó Ferenc tanító, a Bokréta tánc- és citeracsoportok tevékenységének összehangolója, egyike azoknak, akik példás makacssággal vállalja fel hagyományaink ápolásának küldetését.
„A jelenlevő szülőkkel kiszámoltuk azt, hogy a mostani ovisbokrétások tizenöt év múlva lesznek nagybokrétások. Mi arra készülünk, úgy kívánunk együttmunkálkodni, hogy a mostani legkisebbek az ezelőtti, meg a mostani nagybokrétásokhoz hasonló élményekben és tapasztalatokban legyen részük. Bízunk abban, hogy valamikor őket is ünnepelni fogjuk nagybokrétásokként. Ez a hétvége az ünneplés ideje, meggyőződésem, hogy mindazok, akik a Bokréta tánccsoportok munkájában bármilyen módon részt vesznek, örömmel adóznak az ünneplésnek. Róluk és nekik is szól az ünnep, ma ezzel kívánjuk megköszönni az évtizedes lendületüket és hozzáállásukat. Ezek az ünnepnapok biztosítják mindannyiunknak az erőt a tizenöt évvel ezelőtt megkezdett közös utunk folytatásához. A tánccsoportok taglétszámát tekintve elmondhatom, hogy voltunk már többen is, viszont jelenleg a legtöbb, négy tánccsoportunk működik, ugyanis tavalytól Szabó Angéla és Boros Beáta óvónők irányításával ígéretes óvodás csoportunk is ismerkedik a hagyományőrzés alaplépéseivel. Citerásaink idén már három korcsoportban tanulják Csüllög Edina oktató irányítása mellett, illetve a vésztői táborokban Széles András és Budai Ilona elismert művészek segítségével, e népi hangszerünk megszólaltatásának titkait. Összesen mintegy kilencven gyermek tevékenykedik a Bokréta nagy családjában. Ha már a számoknál tartunk, elmondhatom, hogy az eltelt tizenöt évben a táncosok összlétszáma kétszáznegyven, a citerázás tudományát mintegy hatvanan sajátították el, a fellépések száma meghaladja a háromszázat. Táncosaink harminckét koreográfiát tanultak meg, több tájegység táncaiból két koreográfia is készült az idők folyamán, lányviseletből összesen több mint kétszázhatvan rend készült el. Rengeteg helyszínen léptünk fel idehaza és külföldön, Magyarországon, a Vajdaságban, Horvátországban is többször nyújtottunk ízelítőt a magyar néptánc gazdag mozgásvilágából. Határon innen és túli számos településsel partneri kapcsolatot ápolunk, rendszeresen lépünk fel, vagy veszünk részt ezek rendezvényein. Magam részéről elmondhatom, hogy családommal és közeli barátaimmal együtt teljesen alárendeltük a mindennapjainkat a Bokrétának, sőt, nagyobbik lányom két éve hivatásos táncoktató a Bokrétában és másutt is. Mindannyiunk munkájának a célja egyértelmű: kötelességünknek tekintjük ápolni hagyományainkat, átadni őseink kulturális hagyatékát a mai nemzedéknek és ezzel építjük és erősítjük bánsági magyar közösségünket. Ez nem egy- vagy kétéves munka, hanem meglátásom szerint folyamatos törekvés. Rendkívül fontos, hogy a gyermekek észrevétlenül tanulják meg, veszik át a hagyományaink értékeit. Az külön kihívás számunkra, hogy a vidéki közösségek fokozatos leépülése közepette, mi nagyvárosi környezetben teszünk kísérletet a hagyományaink megismertetésére és továbbadására. Az eltelt tizenöt év is igazolja, hogy lehet a nagyvárosi tömbházakban nevelkedő gyermekeket is „bokrétába kötni”, és ezáltal azokat a szokásokat, tevékenységeket, amelyek akár fél évszázaddal ezelőtti falvainkban még élő hagyományként voltak jelen, a mai körülmények között átmenteni a következő nemzedékeknek. Az ünneplés során nagy örömmel szolgált számos táncosunk, aki tanulmányai elvégzése érdekében másutt, akár az országhatáron túl él jelenleg, de erre az alkalomra hazajöttek egy nagy-nagy közös tánc és a közös ünneplés érdekében. Az utóbbi évtized sikereinek egyik záloga, a szülők, családok hozzáállása mellett, a Jeremiás Lajos debreceni oktatóval való kiváló együttműködés, vele és Nórával, a lányommal összehangolt csapatot alkotunk kitűzött céljaink megvalósítása érdekében. Az ünneplés pillanatain túlmutatva, azt kívánom mindannyiunknak, hogy tizenöt vagy húsz év múlva is ugyanennyien és a mostanihoz hasonló lelkesedéssel ünnepelhessünk. Én hiszem, hogy mindig lesznek közösségünkben olyan magyar szülők, akik fontosnak tartják majd a hagyományápolást és gyermekük számára megadják tíz vagy húsz év múlva is a lehetőséget a népi kultúránk megismerésére.”
Vasárnap este a Diákházban mutatta be gálaműsorát a temesvári közönségnek az ünneplő hagyományőrző csoport, a Pro Folk Bánsági Hagyományőrző Egyesület szervezésében. A táncosoknak a szegedi Tisza-banda húzta a talpalávalót, amelyben ifj. Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes legendás vezetőjének fia és Jeremiás Ádám, a Bokréta debreceni táncoktatójának a fia együtt muzsikált. Az ünnepi műsort a Nagybokréta dél-alföldi tánca nyitotta meg, az Óvodás-Bokréta gyermekjátékokat mutatott be, majd a Morzsa-Bokréta somogyi eszközöstánccal mutatkoztak be a nagyszámú nézők előtt. Az egy-két éve kiszállt „Veterán” bokrétások fergeteges nagyecsedi tánca bizonyítékként szolgált arra, hogy lehet igazán magas szinten művelni a hagyományőrzést Temesváron is! A Bokrétából kinőtt fiatalok fellépése egyszerre késztették a nézőket a néhány évvel ezelőtti szép emlékek felidézésre, ugyanakkor megmutatták ama magasra helyezett képzeletbeli lécet, azt a szintet, ahová reményeink szerint felnőnek a mai bokrétások is. Az előadás második részében a Kisbokréta rábaközi, a Nagybokréta somogyi eszközös táncot, a Morzsa-Bokréta és Kisbokréta Galga menti lakodalmas összeállítást, majd a három táncosnemzedékből erre az alkalomra verbúválódott volt és jelenlegi Nagybokréta táncosai, minden nemzedék kedvelt táncát, a színpompás és rendkívül gazdag mozgásvilágú, fergeteges szilágysági táncot mutatták be, megérdemelt tapsot aratva. A színvonalas műsort Szabó Abigél, az újszentesi Őszirózsa népdalvetélkedő díjazottja, és Szabó Dóra népdalcsokra, a Morzsa, a Kisbokréta és a Bokréta citerásainak fellépése színesítette.
