Az idei évadban több új, fiatal taggal bővült a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, melynek egyik erőssége tehetségük mellett, éppen a társulat  tagjainak fiatalsága. Két fiatal bábművészt máris láthatott a Nagyérdemű a Bereczki Csilla rendezésében színre vitt, Csomótündér „felnőtt(es)” mese eddigi előadásaiban, a lány szerepében Szilasi Eszter Júliát, és a Csomótündér szerepében Nagy Dórát ismerhette meg a temesvári közönség.
Budapesten születtem és él­tem eddig – mondta Szilasi Eszter Júlia – onnan kerültem a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Bábtagozatára, és há­rom év alapképzést követően szerződtem Temesvárra. Volt ugyan egy kis vargabetű, ugyanis az érettségit követően egy mű­vészeti iskolában tanultam, egy­ben a Bárka Színház stúdiósa voltam, a színművészet mindig ér­dekelt, ezért jelentkeztem a marosvásárhelyi egyetemre, aho­vá felvettek és, íme itt vagyok Te­mesváron.

Kezdettől báb­színésznek készült?
Hatéves koromtól fogva biz­tos, hogy színésznő akartam len­ni. Odahaza sikertelenül pró­bál­koztam, Marosvásárhelyen a szí­nész- és a bábszínész képzésre is jelentkeztem egyszerre, utóbbira vettek fel. A három évi alap­kép­zést követően színész-szakon kí­vánom folytatni a mesteri kép­zést. Nagyon örvendek, hogy ta­lálkozhattam a bábozással, öröm­mel és szeretettel csinálom, de nem ez volt az álmom. Amint azt a nézők láthatták, a mai előadás jó lehetőséget biztosított a színművésznek és a báb­szí­nésznek is egyaránt.

Hogyan „került képbe” Te­mesvár?
Kolléganőmmel, Nagy Dórá­val évek óta együtt dolgozunk, együtt jártunk egyetemre is, mondhatni összeszokott páros va­gyunk, és mindketten el­dön­töttük, hogy mesteri képzés alatt a szakmában akarunk dolgozni, gyakorlatot szerezni, ezért szám­talan színházat kerestünk meg az elhelyezkedés reményével. Ahogy az szokott lenni …. siker­telenül. Erre fel, fordult a kocka, és a temesvári színház keresett meg bennünket, pontosabban Kedves Emőke rendező meg­nézte a vizsgaelőadásunkat, és fel­aján­lotta, hogy nem jönnénk-e Te­mesvárra?

Milyen volt a legelső talál­kozás Temesvárral?
Esetemben egyszerű volt, mert eltévedtem. Este későn, le­merült telefonnal, nulla értékű román nyelvtudással szálltam le valahol a buszról, és indultam el arra, amerre sejtettem a nagy­város központját. És megta­láltam az Operát, azután meg a szín­há­zat is. Aztán meg egyre ked­ve­sebbé vált a város, eleinte szinte minden nap déjá-vu ér­zésem volt, hiszen abszolút is­merősnek tűnt a környezet. Szin­te rögtön megtaláltam a helyem, a társu­lat­ban úgy érzem magam, mintha mindig is ide tartoztam volna. Ez az érzés fokozódott a mostani elő­adást előkészítő próba­folya­mat alatt.

Milyen terveket dédelget a hu­szonegynéhány éves mű­vész­nő?
Mindenképpen első a mesteri képzés, szeretnék minél többet játszani, vélhetően az egyetemen is számtalan feladatom lesz, az évad második felében kerül sor újabb előadásunkra egy buka­resti rendező rendezésében. Nin­csenek rendkívüli terveim, en­gem most ebben a tevé­keny­ségben a jó munka érdekel.
Nagy Dóra is Budapestről, szin­tén marosvásárhelyi „átszál­lással” érkezett Thália szolgá­latába Te­mesvárra. Őt Csomó­tündérként láthattak szín­padon kicsik és nagyok.
Kolléganőméhez hasonló az eddigi életutam, kicsit hosszabb az „előéletem”, mert én a Kolibri Színház stúdiósa voltam, majd Pécsen játszottam egy évadot, apró, pici szerepekben „jutottam szóhoz”, aztán kö­vetkezett Marosvásárhely. Köz­ben elvégeztem egy sminkes tanfolyamot is – most veszem igazán ennek hasznát.

A még magyarnak mond­ható Marosvásárhelyről, mi­lyen volt a „román” Temes­vár­ra érkezni?
Már többször voltam ezelőtt Temesváron, hiszen nagyon sze­retem a mozgást, ha jól szá­molom, háromszor vettem részt a színház őszi workshopján. Ne­kem nehezebben sikerült meg­ked­velnem a várost, hiszen leg­először, amikor Aradról érkezve, leszálltam a temesvári, nehezen minősíthető állapotban levő állomáson, rögtön a szívemhez kaptam: Istenem, hová is ér­keztem? – kiáltottam fel kétség­beesetten. Néhány perc elteltével csak fokozódott kétségbeesésem, amikor megérkezetm a város fő­terére, ahol szó szerint meg­tá­madtak a galambok, én pedig rettegek a galamboktól. Szóval ilyen “kriminális” volt az első „találkozásom” Temesvárral. Aztán tavaly kimentünk kicsit futni a Bega-part központi ré­szén, és szó szerint elvarázsolt a hely, ezzel kissé megenyhültem Temesvár irányába… Három évi folyamatos „próbálkozást” kö­vetően, most, amikor egyre töb­bet ismerek meg belőle, foko­zatosan nyílik ki előttem, meg­ba­rátkoztam ezzel a várossal. Leg­első temesvári napunkon a Begán túli utcákban (az Erzsé­betvárosban – szerk. megj.) sétál­va maximálisan éreztem azt, hogy otthon vagyok, ugyanis az épületek megszólalásig hason­lí­tanak az otthoniakhoz, a zöldellő park a szökőkúttal, a magyar fel­iratok csak fokozták ezt az érzést. Tény, hogy számomra egyre sze­rethetőbbé válik ez a város.

Mindig is a színi pálya vonzotta, színész akart lenni?
Nekem a mindenkori életem részévé vált ez a pálya. Rend­kívül visszahúzódó kislány vol­tam, volt, amikor dadogtam, máskor hadartam… szóval min­den bajom megvolt. Úgy öt­évesen anyukám elvitt egy színi iskolába, ott teljesen felborult a világ, egyszerre hatalmába ke­rített a színészkedés és ez mai napig tart, vagyis nem készültem egy nagy-nagy elhatározás kö­vet­keztében erre a pályára – ez mindig is volt. A bábszínházat meg ennek a kiteljesedésének tekintem, én minden változatát, műfaját szeretem a színháznak. Meggyőződésem, hogy az a jó színész, aki minden műfajban ki tudja és ki meri próbálni magát.

Milyen érzés leginkább gyermekek előtt játszani?
Az egyetemi évek alatt több­ször játszottam-játszottunk gyer­mekeknek, nagyon veszélyes, egy­ben rendkívül hálás feladat. A gyermekek nagyon őszinték, ők nem tudnak végigülni egy elő­adást, ha nem tetszik nekik. Vé­gig mindenre kiterjed a figyel­mük, beleélik magukat a történe­tekbe. Csomótündérként például én folyamatosan kommunikálok a gyermek-nézőkkel, és a da­rab­ban boncolgatott igen időszerű, ám veszélyes téma – a szülők válása – bármikor tartogathat a nézőtérről érkező meglepe­té­se­ket, a sminkemtől esetleg meg­ijed­het egy gyermek – mindezek ellenére minden történetnek foly­tatódnia kell.