Temesváron, az ÚJ EZREDÉV központban tartott idén Szórványtalálkozót a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ). A Szórványtalálkozó célja összehívni a szórványban működő középiskolás diáktanácsok képviselőit, az ismerkedés mellett, a kapcsolatépítés, a sajátos gondok megbeszélése és a jó tapasztalatok megosztása érdekében. Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke tartotta a találkozó első képzését, amely a fiatalok társadalmi elhelyezkedéséről, az általuk betöltött szerepekről, az életkorukra jellemző a nehézségek természetességéről szólt. Az előadó hangsúlyozta, hogy a középiskolás Diáktanácsok tagjai, akik aktívan részt vesznek a programokon, a rendezvények szervezésében és lebonyolításában olyan tapasztalatokat sajátítanak el, amelyek a továbbiakban segítségükre lehetnek a pályaválasztásban, az egyetemi tanulmányiak során és az életben is. A Délvidéki vendégelőadó beszélt a térség magyar szórványközösségeinek sajátos gondjairól is, és kiderült, hogy sok esetben azonos gondokkal küzdenek a magyar szórványközösségek Délvidéken és a Bánságban is. ,,Merjetek kiállni és bátornak lenni” – fogalmazta meg előadásának végső buzdítását Kiss Nándor. Ezt követően Ferenc Kende és Incze Gáspár kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdaságtudományi Kar, Menedzsment szakának hallgatói ,,Vita-képzést” tartottak. Az interaktívan indított képzés a kulturált vélemény ütköztetések, a viták civilizált módon való lebonyolításának módozatait mutatta be. A résztvevők meggyőződhettek arról, hogy az ötletek, elképzelések vagy a „zűrös” ügyek megbeszélése, megvitatása elősegíti akár az otthoni diáktanácsuk hatékonyabb működését. A tanultakat a nap végén egy hivatalos, megrendezett vitában alkalmazhatták a diákok. A kultúra sem hiányzott a hétvégén: a szórványtalálkozó résztvevői meghallgathatták a kolozsvári Türk Erich orgonaművész koncertjét, aki több barokk-kori szerző műveit szólaltatta meg a templom kitűnő orgonáján. A temesvári diákok mellett a résztvevők Arad, Brassó, Bukarest és Hunyad megyékből érkeztek.
A MAKOSZ kolozsvári központi vezetőségével együtt, a helyszíni szervezést a Temesvári Diákönkormányzat önkéntes csapata biztosította, akik példásan végezték el a rájuk bízott feladatokat. Köszönetet mondunk ezúton is támogatóinknak: a Bartók Béla Alapítványnak, az Új Ezredév Központnak, a Quick Lunch cégnek a finom falatokért, a Fornetti cégnek, Farkas Imre volt DÖK-elnöknek, volt temesvári alpolgármesternek, Kuglis Andrásnak és mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
Makkai Gergő,
DÖK-elnök, helyi szervező
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
2 June 2023EUR4.9633 RONHUF1.3373 RONUSD4.6099 RONXAU293.6078 RONIdőjárás