Szegről-végről rokon a sétapálcával meg a görbebottal, de semmi köze az úri gesztusokhoz. A mankó masszív segítőtárs, amit hónalj alatt a kartőnél vagy a könyöknél állít szolgálatba a rászoruló ember, de szükség esetén kutyariasztásra, védekezésre is igénybe vehető. Nem minősül fegyvernek, noha nyoma maradhat.
Segítségnyújtásra sajnos jelenleg is nyílik lehetőség, mert a baj hívás nélkül szokott érkezni. És a mankóra, bármiből faragták is, lehet támaszkodni, nem úgy, mint az emberre. Igaz, azok is többfélék. Van köztük érzékeny, melegszívű, önzetlen, és van rideg, számító, akinek kő van a szíve helyén.
Az utóbbi években az intézményesített szociális háló Európa-szerte jól teljesít. Halljuk, olvassuk, hogy nálunk is igyekszik felnőni az elvárásokhoz. A szociális munkások – hivatásosak és önkéntesek – megbecsült emberek, mert legtöbbjük szívügyének tekinti a segítségnyújtást, a rászorulókról való gondoskodást. Ez az a réteg, amely meggyőződésből cselekszik, és megtapasztalta, hogy jónak lenni jó.
A csak megélhetési forrást keresőkre, a muszájból dolgozókra azonban ez a megállapítás nem érvényes. A magánúton, ismerősök által vagy apróhirdetéssel talált segítők megbízhatóságáról mit sem ehet tudni. Nekik megelőlegezik a bizalmat, aztán majd elválik, hogy beválik-e. És ez nem is marad titokban, mert a csalódottak panaszkodnak, sokszor restelkedve vallják be, hogy kijátszották őket. Ezekből tallóztam magam is, és okulás céljából ezúttal (nevek elhallgatásával) közzé is teszek néhányat.
„A rokonszenves középkorú nő, miután szemrevételezte a lakást, meg is dicsérte. Néhány nap múlva már mindennek ismerte a helyét, gyönyörködött a kézimunkákban, a szép asztalneműről pedig megjegyezte: itt csak megsárgul, értékét veszti, minek ez magának? Ilyen korban illusztris vendégeket már úgysem fogad. Nálam jobb helye lenne. Ha akarja, számítsa be a munkámba. Szívesen elvinném.” És el is vitte.
„A jó erőben lévő asszony duzzogva jegyezte meg: csak porfogó ez a sok csentres a vitrinben. Nem győzöm tisztogatni, törölgetni, ami kész időpocsékolás. Egyébként is törékeny portéka a porcelán meg a kristály, nehogy már felszámítsa, ha kár esik bennük! Igazat mondott. Lassacskán meg is fogyatkozott a csentres, de a cserepeit nem mutatta meg.”
„Az évek óta vásárolgatott, cserélgetett bélyegeim egy része eltűnt. Megdöbbenésemet nem is hallgattam el, és igyekeztem a végére járni az esetnek. A nyílt eszű és jó szemű segítőm azonban sértődötten kikérte magának a gyanúsítgatást. Az életkoromra, a feledékenységemre hivatkozva mosta kezeit, majdhogynem a szemembe mondta: szenilis vénember. És elmaradt, rám se nyitotta többé az ajtót.”
Az esetek valósak. A panaszkodók igazát bizonyítani mégsem lehet, nincs rá tanú. A kár minden esetben kettős: anyagi és erkölcsi. Értékes vagy kevésbé értékes tárgyaknak kelt lába olyan lakásból, ahol az ott élők megdolgoztak érte, megőrizték és örömüket lelték benne. Az erkölcsi kárt pedig lehet-e egyáltalán felmérni? A veszteség és az álnokság láttán lefonnyad a mosoly az arcokról.
Szociális háló… Szépen, biztatóan hangzik, de képes-e betakargatni minden rászorulót? Sok az igény. A már csalódott, megrokkant ember tisztában van vele, hogy mankóval sem nő ki újra a lába.
Sipos Erzsébet
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
10 February 2025EUR4.9765 RONHUF1.2296 RONUSD4.8173 RONXAU449.4021 RONIdőjárás