Arról már nem is érdemes beszélni, hogy miért késik a 2015-ös támogatások kifizetése, de vannak olyan új fejlemények, melyekre felkaphatják fejüket a gazdák. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO – World Trade Organization) egyre nagyobb nyomást gyakorol az Európai Bizottságra. Azt kérik, számolja fel az unió tagországaiban működő agrárszubvenciós rendszert, és biztosítson egyenlő esélyeket a kívülálló országok termelőinek is. A támogatások megmaradá­sá­nak kérdése a következő négy évben dől el. A kulcspillanat 2020-ban lesz, akkor döntenek arról, hogy az új Közösségi Agrárpolitikába továbbra is belefoglalják-e a szubvenciókat. Mi tagadás, van valami igazság a WTO meglátásában. Sőt, az unió keretén belül is fel le­hetne tenni a kérdést: miért nem egyenlő a tagországokban a támogatások értéke? Miért épp azok kapnak nagyobb támogatást, akik már úgyis magas fejlődési szinten vannak? Miért tartják azokat kedvezőtlen hely­zetben, akik a leginkább rászorulnának? Miért nem az elesettek felzárkózását – legalább az uniós át­lagszinthez – tartják fontosnak?
Ha viszont eltörlik a mezőgazdasági támogatásokat, az uniót alapító országok farmereivel szemben örök hátrányban maradnak a később csatlakozott országok gazdái – köztük a hazaiak is.
Ördögi kör. Ha marad a jelenlegi támogatási rendszer, fokozódik az egyes országok gazdái közötti fejlődésbeli különbség. Ha eltörlik, soha nem fogjuk utolérni nyugati vetélytársainkat.

És mi lett a hektáronkénti 1200 eurós pénzbeli támogatásból, amelyet az EU a legelők és a kaszá­lók feljavítására adott nekünk?
Ebből a pénzből legelői utak, kutak, nyári szállások, kerítések kellett volna készüljenek, fel kellett volna javítania a legelő gyepét, higiénikus pásztor esztenákat kellett volna létre hozni, ahol a sajt készül. De ezekből semmi sem valósult meg, a juhok azóta is szabadon járják azokat föl­deket, amelyek nem a juhos gazdáké, s továbbra is a gyom az úr a legelőinken, s a sajt füstös, piszkos esztenákon készül. B.K.K.