Mátray László 2018-ban összegyűjtötte naplójegyzeteit, Egy ember, aki játszik c. szerette volna publikálni ezeket. A kézirat nem jutott el a nyomdába. Már nem is fog, szerzője örökre eltávozott közülünk. Az őt felidéző búcsúztatók hangsúlyos mondata volt: színházi elfoglaltságai mellett 1972 és 1995 között közel negyed évszázadig vezette Temesvár amatőr diákszínjátszó társulatát, a diákház főiskolások alkotta Thália csoportját. Mivel a Thália léte meghatározó jelentőségű volt nemcsak a temesvári magyar diákság és városunk művelődési életét illetően, de országosan is számos tartott kultúrtörténeti fontossága, kihasználjuk az adódó alkalmat, és Mátray László naplójából a Tháliára vonatkozó részeket összeválogatjuk, hogy hozzá lehessen tenni a megírandó Thália-történethez.
Sajnálhatjuk, hogy – miként a Napló kézirata mutatja – a szerző nem vezette módszeresen feljegyzéseit, ezért sok esetben csak utalásokat, olykor hónapos szünet után lejegyzett sorokat kapunk. De ezek így is fontosak, hiteles részletek. (B.B)
1970. január 16., péntek
Tegnap a Loga líceumban voltam szavalóversenyen. Most látom csak, hogy eddig nem is írtam a fiatalsággal való kapcsolataimról. Tavaly hívtak meg először az irodalmi körükbe, és azóta állandó „háziszínészük” vagyok. Ez már a második szavalóversenyünk együtt; az én régi versenyeim nosztalgiájával ülök be mindig a „zsűri elnöke” pozitúrájába, és lám-lám, mégsem érzem magam tíz évvel öregebbnek.
1972. június 22., csütörtök
A siker újabb sikereket fiadzik, így történt, hogy rövid időn belül átvettem a főiskolások színjátszó csoportja, a Thália vezetését, és sürgősen megrendeztem egy Páskándi-darabot, Az ügy-et. A visszhangból: „ML szellemes, értelmes és korszerű rendezésében, kitűnő színpadi szituációkkal, ügyes jelenetekkel kiegyensúlyozott előadás az együttes művészi érlelődését bizonyította.” (Szabad Szó)
1972. június 30., péntek
Az este találkoztam egypár tháliással, és tervezgettünk a jövőre vonatkozóan. Vannak elképzeléseim… Egyik volt osztálytársam öccsével jöttem össze, aki Váradon egy beat-zenekarban dobolt, és ismer egypár srácot, akik gitároznak és hajlandók lennének szolgálataikat a Tháliánál gyümölcsöztetni. Nem is árt ilyen irányban fellazítani a csoportot, túl komolyak vagyunk ahhoz képest, hogy milyen fiatalok… Na, aztán elfelejtettem írni egy érdekes esetemről a Tháliával. Sok mindenről elmulasztottam írni, a műsorunk részletes meséje is hátra van még, de lassan majd mindent bepótolok…
Az egyik főszereplőm nem egyetemista, hanem szervező nálunk a színházban. Mint ilyent, szeretett igazgatónk nem engedte el egy már beszervezett kolozsvári és vásárhelyi turnéra. Utolsó pillanatban kellett dönteni (éjjel 12-kor jöttek a srácok hozzám, hogy mit csináljunk?), s én úgy döntöttem, hogy elmegyek helyette. Nem kevesebbet kockáztattam, mint a munkaszerződésem felbontását, mert holmi színháztudományi szesszióról mentem el, és ennek jelentőségét külön gyűlésen dolgozták fel, és a város területének elhagyása, bejelentés nélkül. Szóval, elmentem. A vonatban még tanulgattam a szöveget, kétszer összemondtuk a srácokkal, este 6-kor voltunk Vásárhelyen, 8-kor már állt a színpad, kezdhettünk. Halálos izgalmakon mentem át, de valami magasztos, felemelő izgalom volt ez. Előadás közben értesítettek, hogy végül mégis elengedték a srácot, s már útban is van Vásárhely felé, másnap reggel érkezik, a délutáni előadást már ő játszhatja, én, ha akarok, visszajöhetek Temesvárra. Visszajöttem, mert így csökkent a kockázat, és annak a lehetősége, hogy rájönnek a cselre…
1972. szeptember 17., vasárnap
…És egy kis profi–műkedvelés: a Thália. Két egyfelvonásost csináltunk: egy Kincsest (Katonák), és egy Kocsist (átdolgoztam a Játék a hajón–t egyfelvonásossá).
1973. május 15., kedd
Na, szóval decemberben bemutattuk az egyfelvonásosokat, aztán februárban a Katonákkal nyertünk egy 1000 lejes díjat a Szabad Szó műkedvelő–versenyén. A Diáktavasz–fesztiválon sajnos csak egy egyéni díjat kaptunk.
Amíg a színházban csináltuk a Petőfi-műsort, egyúttal a Tháliával is csináltam egyet, ami állítólag jobb volt, mint a színházi. Sajnos arról sem írtak többet, mint erről.
1973. január 7., szerda
Nyolc hónapi sötétség után megint kibányásztam a naplót fiókomból, ahol lakat alatt állt.
Taub János. Elsősorban a megtiszteltetés óriási volt, aztán az a hallatlan, megismételhetetlen lehetőség, hogy egy olyan zseniális ember mellett dolgozhass, amilyen Taub Jancsi. Hiábavaló lenne minden nekigyürkőzés, érzem, hogy leírjam azt, amit érzek és gondolok, amikor visszaemlékszem a próbáira, és általában, minden porcikámat betöltő egyéniségére. Arról nem is beszélve, hogy konkréten, a legtöményebb gyakorlatban mennyit tanultam tőle. Volt olyan nap, hogy amit a délelőtti próbáján felszedtem, azt este a diákokkal már csináltam is.
Egy újabb – ezúttal kétrészes – darabját vettük elő Kincsesnek, a Senecát, ami itt hányódott Rajhonánál. Egy kicsit meghúztam, átírogattam részeket, és megfeszített melóval ügyesen megcsináltuk. Eredeti díszlet-elképzelésemet a srácok szépen megvalósították, én megvarrtam a ruhákat, s.k., sajnos, a kellékeket és a bútorokat a színháztól kellett kölcsönöznünk, bár egyre inkább szeretném magunkat függetleníteni. Például a diákok turnéja. Ahova csak úgy mehettem el, hogy betegszabadságot vettem ki. Persze, rájöttek a turpisságra, mert előzőleg, a hülye fejemmel, elkéreztem. Mindegy, a vásárhelyi előadás mindent megért, a nézőtéren csak ilyen személyiségek ültek, mint Tompa Miklós, Szabó Lajos, Gergely Géza stb. A szerzővel együtt felcipeltek a színpadra, méghozzá kétszer, és általában csodálatos élmény volt. Sajnos, a hivatalos kritika itt sem volt jelen, úgyhogy nem jöhet még felszínre az új Thália reális értéke. Nem baj, ami késik, nem múlik.
… Még csak annyit a Seneca temesvári előadásáról, hogy frenetikus siker volt, és azt hiszem, ennyi színész még nem ült soha a nézőtéren, mióta a Thália megvan. Nem árt feljegyezni. (Mint ahogy Petőfi felírta külön az ellenségeit és külön a pártolóit a kiskunsági képviselőválasztáson.) Szóval, ezek voltak ott, igaz, én hívtam meg őket, nem maguktól jöttek, de nagyon jól esett, hogy eljöttek: Izsó (Johanna), Apu (Kőfalvy István), Pösze (Kiss Erzsébet), Gabi (Koszta Gabriella), Ádám (Rajhona) és Boki (Bokor Ildikó). Plusz a szonorizátorunk, Bobice (Nikolájevics Miklós).
1973. július 30., hétfő
Amit a Tháliával zargatások nélkül csinálok: a totum-factumság. Nem feladat-halmozás ez, meg mit tudom én, mi, hanem nagyon is egészséges egyközpontúság az alkotásban. Nagyban ezt csinálja egy Ciulei, amikor rendez, díszletet tervez, játszik, és közben igazgató is. Nem is lehet ezt másképp – jól – csinálni. A legjobb alkotótárs sem tudja megvalósítani az elképzeléseimet; amit én akarok, azt csak én tudom kivetíteni a színpadi megvalósítás összes síkjaira. Ezért van például az, hogy még a technikai dolgokat is magam csinálom inkább, minthogy érdektelen egyénekre bízzam.
1974. július 7., vasárnap
A diákokkal megcsináljuk Páskándi 8 tudomány-népszerűsítő párbeszédét (Ludmilla, avagy a hegynek nincs apukája?) beat-zenével. Két óra felszabadult komédiázás. Óriási elégtétel: színvonalasan nevettetni igényes közönséget. Egyik temesvári barátnőm apja, Hadobás István mutat egy saját drámát. Elolvasom, sok jót nem mondok neki, de az első felvonásban van némi spiritusz. Átdolgozom. Megcsináljuk. Jön a fesztivál. És bizonyítunk. Mi vagyunk a fesztivál Hamupipőkéje. Négy temesvári együttes közül egyedül mi hozunk haza díjat. A nagy vásárhelyiek előtt olvasnak fel a díjkiosztásnál. 1972-ben Illyés Gyula Az éden elvesztése című oratóriummal égett le a Thália, még csak meg sem dicsérték. És akkor Temesváron volt a fesztivál. És Illyés Gyula-szöveg volt. Nem Hadobás! Na, mindegy.
Május 31.-én 31 éves lettem. Az egész Thália itt volt. (Hogy fértek be?) Törley pezsgőt hoztak és millió rózsát. Gyönyörű születésnap volt. Éreztem, hogy tartozom valakikhez. Most is dolgozom az itt maradottakkal, előkészítjük az őszi debreceni vendégjátékunkat. Bomba lenne, ha sikerülne. Írtam a tavaly, hogy: nem jöhet még felszínre az új Thália reális értéke. Nem baj. Ami késik, nem múlik.
És így is lett. Felszínre jött. Végre. És átmehetünk ősszel Debrecenbe! És ha még a hazai magyar sajtó is észrevenné végre, hogy kitüntettek az országos fesztiválon!
1975. június 7., szombat
A tháliásokkal ősszel két rövid jelenetet csináltunk, hozzácsaptuk a Medvetánchoz, így is alig lett egész estét betöltő előadás. A második félévben elrúgtuk az eddigi elvünket – hogy csak hazai magyar drámát játszunk –, és elővettük azt a Molière-előadást, amit a színházban akartam megcsinálni, annak idején. Azt a merész és divatos címet adtuk neki, hogy Play Molière. Rekord idő alatt mutattuk be, március 17.-én, mert turnézni is kellett vele, voltam velük egy napig Vásárhelyen, meg a diáktavasz-fesztiválon is részt kellett venni. Meg is nyertük a nagy Laureat-ot. Gergely Géza aztán kitámadt A Hétben, amiért eltértünk az elvünktől. Na, nekem se kellett több, neki a papírnak, s egy olyan választ rittyentettem, hogy még így, meghúzva, ahogy megjelent, még így is porzott!
Persze, megvolt a nagy születésnap, ma egy hete; a tavaly óta a tháliásaim hagyományosan eljönnek felköszönteni, nem is tudom, hogy férnek be annyian ebbe a 14 négyzetméterbe, amekkora a lakásunk. Most főleg arról folyt a duma, hogyan veszi majd át Boki a csoportot. (Mátray rendezői tanfolyamra készült. – BB)
1977. június 15., péntek
A Tháliával szép dolgokat csináltam: Dumitru Solomon csodálatos drámáját, a Diogenészt. Nyáron lefordítottam, és ősszel nekifogtunk. Bemutató után lementünk Bukarestbe, ahol a szerző is megnézte az előadást, és csodás dolgokat írt be utána az egyik könyvébe nekem. Másnap felhívott az irodájába, a Scînteia-házba, és elbeszélgettünk.
… Közben a diákokkal a Romeót csináltuk. Sajnos kevésbé lelkes gárdával, mint az előzőek voltak, s mikor ráálltunk a Megéneklünk Románia-fesztiválra készülő Anavi-darabra, a Romeo szép lassan abbamaradt.
… A diákokkal megyünk Szárhegyre táborozni nyáron, előadásokat tartunk a környéken. Én is fellépek velük, van egy Petőfi-Ady-estem, ők zenélnek benne, és éneklik a saját szerzeményeiket.
1977. július 27., szerda
Itt vagyunk a TAT-ban, vagyis a Thália Alkotó Táborban. Kellemes hely, szép idő, mi kell még a boldogsághoz? Az, hogy dolgozhassunk. Az is megvan. Holnap este lesz az első előadásunk Csíkszeredában, és én nagyon meg vagyok illetődve előtte. Most ugyan megszállt valami nagy-nagy nyugalom, mondhatni áhítat, olyan a hangulat is, a srácaim elmentek falu-nézőbe a plébánossal; egyedül vagyok, csend van, és ahogy Ady mondja: „békés, szent falusi hatalmak ülnek…a szívemre.”… Nincs okom aggodalomra, az előadás áll, a dalok jók, fiatalosak, úgy érzem, jó formában vagyok. Csíkszeredában meghallgattam Latinovits Ady-lemezét, okultam és inspirálódtam belőle: megváltoztattam az előadás végét, optimistábbra hangoltam.
Nagy, zajos sikerünk volt, ismételnünk kellett, közben pedig pattanásig feszült, értő figyelem kísérte működésünket. Másnap Gyergyóban, ha lehet, még nagyobb siker, most már kétszer kellett ismételnünk. Tegnap Csomafalván esküvő egy kicsit elvonta a közönségünket, de az a negyven ember viszont a távolmaradottak helyett is lelkesedett. Ma két előadásunk lesz, egy Alfaluban és egy Remetén, kivételes alkalmak, mert ma van 128 éve, hogy Petőfi elesett, és ezt nyilván beleépítem az előadásba, úgy, hogy egy percre felállítom a közönséget.
1978. december 30., szombat
Szóval, a Thália. Már az sem a régi. Szárhegy óta rá sem lehet ismerni. Egy ember aljassága meg tud fertőzni egy egész közösséget! Addig nem is lesz rendes meló, míg ez a szarházi Temesváron van. Az történt ugyanis, hogy Szárhegyen ő kezelte a pénzügyeinket. Mikor már túl sok volt az eltérés a bevételek és az elszámolások közt, kérdőre vontam, mire ő megsértődött, de nem tudta tisztázni magát. Végül egy sikeres táborozás után deficittel kellett elszámolnunk a Diákházzal… Az évfordulóra is odadugta az orrát, megrontotta a hangulatot, bár az már eleve sem volt valami fényes. Az igazság az, hogy kevesen jöttek el a régi tagok közül, nem is igen mertünk nagy port verni, így is örültünk, hogy engedélyezték az ünneplést, a színházét például lefújták.
1979. március 3., szombat
Ma este lépnek fel a srácaim a diákfesztivál helyi szakaszán, a finisben sikerült kikínlódni egy izgalmas színpadképet, és egy elfogadható vázlatát egy jövendő előadásnak. Reméltem, hogy lesz egy szabad hónapom, ami alatt megcsinálom rendesen, erre benyomtak egy genny színházi buliba, igaz, egyelőre az estéim szabadok maradtak, talán a hónap vége felé lesz nagy zsúfoltság.
1979. április 23., hétfő
A tháliások bemutatták – én éppen Resicán voltam – az Oláh Pista „micsodáját”, nem sokan értették, de mindegy, fő, hogy letudtuk, vége. Most viszont megint fő a fejünk, hogy mi legyen a következő, én a Mockinpott-ot szeretném, de nem biztos, hogy az lesz.
1979. szeptember 18., kedd
Megjelent az Igaz Szóban Varga Gabi cikke a 10 éves Tháliáról. A tháliásokkal is Bunyócki (Bulyovszky Loránd – BB.) barátom foglalkozik, amíg felszabadulok, szerencsére kéznél van.
1979. december 29., szombat
Most, persze, úgy illenék, hogy mérleget készítsen az ember… Volt egy viszonylag sikeres Thália-bemutatóm is, a Mockinpott, de, persze, én avval sem voltam megelégedve.
1980. november 7., péntek
A Tháliánál végre találtunk egy Csurka-egyfelvonásost, nekiugrottunk. Nem túl nagy lelkesedéssel, dehát ezt is csinálni kell.
1981. március 5., csütörtök
A második szereposztás is bemutatkozott a Csurkában, megvolt a zónadöntő, és bejutottunk az országos döntőbe. Április3-5 közt lesz Iași-ban. Az Obertent elvetettük, lényegében három szerep van benne, s a srácok meg 15-en vannak. Megpróbáljuk a Páskándit elfogadtatni, de április előtt érdemben nem tudunk dolgozni, teljesen át kell hogy gyúrjuk a Kelemennét, így is minden alkalommal javítottunk rajta, nem volt két egyforma előadásunk belőle.
1981. május 25., hétfő
Ja, a srácaim nem hoztak díjat Iasi-ból, de nem volt egy nemzetiségi díj sem. A Páskándit nem engedélyezték, úgyhogy megcsináltam a Missa Solemnist 8 emberrel, zenével, mellé tettük a Kelemennét, és lett egy jó kis mozgáskompozíció-előadásunk. Plusz egy váradi srác tartott egy előadó estet a 202-es teremben, azt is meg kellett csinálni. Úgyhogy három bemutatónk volt ebben a tanévben.
1982. január 12., kedd
A Tháliánál is rendben mennek a dolgok; amíg én Algernonoztam, az egyik értelmes srác megcsinálta a többiekkel Egyed Péter egyik könyvét, a Búcsúkoncertet. Most egy kicsit rendbe teszem, mellé újítom a Missát, és 18-án még egyszer bemutatjuk. Itt volt Péter is a bemutatón, el akarja vinni Kolozsvárra meg Bukarestbe az előadást. Most jön a szesszió, utána megint vakáció, aztán szeretném elkezdeni Deák Tamás darabját, Az estélyt, most van rá elég női szereplőm.
1982. április 4., szombat
A srácaim első díjat nyertek a Missával a Mărțișor Studențesc fesztiválon, és részt vettek az Operában tartott gálaesten. Magasan kitűntek a sok sablonos montázs közül, az újság megint profi szintet emlegetett.
1982. október 13., szerda
Nem is írtam a Deák Tamás-bemutatónkról. Végre összegyűlt annyi szép és tehetséges lányom, hogy meg mertem csinálni Az estélyt. Küldtünk egy lapot a bemutató után Deák Tamásnak Pestre, ahol őt épp akkor operálták a szívével. Jól eshetett neki, és lábadozás közben írt egy epilógust a darabhoz, amit a Tháliának ajánlott, meg fog jelenni az Igaz Szóban. Különben Szatmár is elővette Az estélyt, és már be is mutatták, a mi epilógusunkkal együtt. Nos, ezt fogjuk felújítani novemberben, de addig is csinálunk egy Juhász Ferenc-poémát.
1982. november 14., vasárnap
Tháliáséknál gyarapodtunk öt új taggal: váltott lovakkal próbáljuk hol Az estélyt, hol a Juhász Ferencet, sőt, a Missát is felújítottuk.
1982. december 10., péntek
Tegnap eljátszottam a Herceget Az estélyben a tháliásokkal Aradon. Szép élmény volt, még vasárnap is eljátszom Temesváron.
1982. december 30., csütörtök
Elment ez az év is, a Tháliánál sokat dolgoztam, még játszottam is végül. Meg a „régi dicsőségünk” gyümölcsei is beéregettek, az Évkönyv-cikk is megjelent.
1983. május 4., szerda
Győzelem a diákszínjátszók országos döntőjén, Kolozsváron! Sajnos, nem lehettem ott, mert április 16-án voltam egy újabb Korunk Galéria-megnyitón. Ha így is tudtak nyerni, ez azt jelenti, hogy életképes, összeforrt társaság. Kilenc éve nyertünk utoljára országos díjat. Most a Missa Solemnisszel vettünk részt (áruljam már el, hogy ez nem a Beethoven Missa Solemnise, hanem Szilágyi Domokos csodálatos poémája), amit immár 11 éve csinálok, először a színházban profikkal, és most vagy három év óta a tháliásokkal, mindig fel- és megújítva, sok mozgással, kábé 15 emberrel és a Tangerine Dream zenéjével (Stratosfear). Még nem találkoztam a gyermekkel, de úgy hallom, mindenkit a hátuk mögé utaltak. Nagyon kellett már ez az első díj, kezdtek elszemtelenedni körülöttünk a különböző kis- és nagyokosok. – Igaz, az első díjból második lett, de ez nem von le semmit az értékéből. Részt vettünk a díjnyertesek itthoni gálaestjén is, a kolozsvárin is ott voltak.
Most vasárnap indulok Gyergyóba a gyerekekkel, remélem, ott majd mindent kikapcsolok.
1983. december 30., péntek
Nem volt baj a kikapcsolással, csak közönségünk nem nagyon volt, így aztán deficittel jöttünk haza. Azóta behoztuk a lemaradást; megrendeztük a 15 éves évfordulónkat, egy napon öt előadást tartottunk, régi és mai tagok részvételével, rengeteg régi tag érkezett, remek volt a hangulat.
1984. december 23., vasárnap
A diákokkal csináltunk egy jópofa gyermek-műsort, amit sokszor lehet játszani, játsszuk is, mert kisteremben tartjuk. Közben dolgoztunk a Halál árnyékán is (Szilágyi Domokos), de a turné miatt nem lett kész. Valami darab kéne!
1985. december 30., hétfő
A tháliások Iași-ban első díjat nyertek a gyermekműsorunkkal.
1986. április 22., kedd
A Thália márciusi bemutatója a három egyfelvonásossal. Mintha mi sem történt volna, a helyi sajtó hallgat.
1986. június 8., vasárnap
A Thália még tartott egy bemutatót májusban, Shakespeare-gyakorlatok címmel.
1986. július 6., vasárnap
Amiről máris megjelent egy szép kritika az Utunkban, Anavi tollából. A Hétben is várjuk a cikket a három egyfelvonásosról, az Új Élet képeket ígért a Halál árnyékáról.
1987. január 2., péntek
Azért az ide kívánkozik, hogy a diákfesztivál zónadöntőjén Olga Tudorache volt a zsűri elnöke, és a Thália Halál árnyékaelőadására 11-est adott! Ez többet jelentett számomra, mint egy esetleges aranyérem a tavasszal sorra kerülő országos döntőn. A Shakespeare-gyakorlatokat is felújítottuk, új szereplőkkel, és ez a két felújítás volt lényegében az egyetlen szakmai elégtételem.
1987. december 14., csütörtök
Az eredménynek számít, hogy a Tháliával két bemutatónk volt decemberben: egy újabb gyerekműsor, és hat szín a Tragédiából.
1990. december 31.
A Thália regenerálódott, volt egy remek előadásunk: P. Neruda és az I.C., elmentek vele országos turnéra is, egy váradi maszek szervező-iroda szervezésében. Az egyik lap, a Fiatal Fórum off-Temesvárként ünnepli az előadást…
1991. december 30., hétfő
Az a baj, hogy nincs kedvem a munkához; a diákok sem a régiek már, ott is megváltozott a légkör, semmi se jó nekik, dolgozni nem szeretnek, csak szórakozni. Hát, mindezek ellenére azért bizakodom, és megpróbálom megtalálni az ellenmérget minderre.
1992. december 23., szerda
Meg egy Thália-bemutató: Szilágyi Domokos: Liána, avagy Szakáll és szerelem.
1996. február 18., vasárnap
Sajnos, a Thália teljesen bedöglött, nem az én hibámból, komolytalan, lusta, link társaság.