Híven tükrözi az általános viszonyokat, hogy a mai napig vitatott kérdés: forradalom vagy államcsíny történt 1989 decemberében? Szintén kérdés, le kell-e számolni azzal a (az évek múltával a felnövekedő nemzedékek tudatában egyre kopottabb) heroikus képpel, mely szerint a népakarat rettenetes, elemi erővel lázadt fel az elnyomó hatalom ellen és a történelem szemetesládájába söpörte a kommunizmust, és helyébe azt az egyáltalán nem hősi, ám egyre inkább igaznak tűnő tételt kell elfogadni, mely szerint ügyes pártaktivisták által szervezett, a hatalom átmentésére irányuló szín­játék nyomán nem rendszerváltásra, csak eszközváltásra ke­rült sor 1989 de­cemberében? Jellem­ző e kérdéskörre, hogy számos forrás 1989. december 16-át tekinti a romániai forradalom kezdőnapjának, és elfelejtődött az, hogy valójában egy nappal ko­rábban, december 15-én zajlott le a te­mesvári református bérpalota előtt az a szimpátiatüntetés, amely élőlánccal próbálta megakadályozni Tőkés László lelkipásztor és családja erőszakos kilakoltatását és deportálását. Arról is kevés szó esik, hogy az egész 1989-es esztendő folyamán a ha­ta­lom által igencsak megpróbált református gyülekezet tagjaihoz csatlakoztak más felekezetűek is, és a magyarok mel­lé felsorakoztak sokan a többségi nemzet tagjai közül is.
Tőkés László és a magyar közösség folyamatos mellőzése, az 1989 december 15-17. közötti és az azt követő né­hány nap alatt történt temesvári forradalmi események – az egész Temesvárt átfogó rendszerellenes lázadás, a népharag erőszakos megfékezésére tett kísérlet a kommunista karhatalom részéről – mindezek jelentőségének csökkentése, a Románia Csillaga kitüntetés körüli méltatlan és rosszízű buzgólkodás, a forradalmári oklevél ma huszonéves birtokosai (kiderült, hogy olyan személyek is kaptak forradalmári oklevelet és az ez­zel járó kiváltságokat, akik 1989-ben cse­csemőkorukat élték!) csak néhány evi­dencia, mely igazolni hivatott a tényt, hogy a ‘89-es eszméket aprópénzre vál­totta a mára megszilárdult új hatalom.

Ahogy azt minden évben teszik a temesvári forradalomról megfeledkezni nem akarók, az igazság keresőiként és a történelmi igazság élő tanúiként, idén is megemlékeztek 1989-ről, ott, ahonnan „indult a diktatúrát megdöntő forradalom. 1989. XII. 15.” – amint azt a református bérpalota falán elhelyezett négynyelvű emléktábla hirdeti. Rövid méltatásában Tőkés László európai parla­men­ti képviselő szóvá is tette a forradalom állandósultnak mondható hivatalos ér­telmezésének kettősségét, a román állami intézmények és a temesvári önkormányzat álságos viszonyulását az akkor történtekhez. Nemcsak az események alattomos „magyartalanítása” fölháborító, hanem az is, hogy a forradalomban való részvételük okán olyan személyek is díszpolgári címet kaphattak Temes­vá­ron, akik 1989 előtt együttműködtek a kom­munista politikai rendőrséggel, a hírhedt Securitatéval. Tőkés László azt is fájlalta, hogy ma már szinte nyoma sincs annak az etnikai és felekezeti összhangnak és egyetértésnek, ami 1989 de­c­­emberében Temesvárott, majd pedig egész Romániában megnyilvánult. A fő­hajtás során az emlékezés koszorúit he­lyezték el Tőkés László európai parlamenti képviselő, Szilágyi Zsolt, az Er­délyi Magyar Nép­párt elnöke és Te­mes megyei szerveztének elnöke, Kása Zsolt, illetve a Temesvári Református Egy­ház­me­gye képviseletében nt. Bódis Ferenc es­peres és Teleki Gábor gondnok.

A megemlékezés az Új Ez­red­év Köz­pontban folytatódott, ahol népes részvétel mellett közösségi fórumra és kerek­asztal-be­szél­getésre került sor „1989. For­ra­dalom! Ellenforradalom? Pár­be­­széd. Szabadság. Demok­rá­cia” címmel. A Szabó Gabriella karnagy által vezetett Új Ezredév Kórus, nt. Hermán M. Rebekka és nt. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztorok zenés szolgálatát kö­ve­tően, a házigazda lelkipásztor nt. Gazda István a Szentírás so­rai­val kö­szöntötte a résztvevőket. A Baráti esték keretében megtartott fórum megnyitójában dr. Bodó Barna professzor, politológus méltatta a két esztendeje rendszeresen megtartott rendezvénysorozat kö­zös­ségformáló szerepét, és a ‘89-es kö­zösség hitére és kitartására visszatekintve, illetve a történelmi igazság fo­lyamatos elferdítése közepette az emlékezés szükségességére hívta fel a figyelmet. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Ma­gyar Néppárt elnöke, egykori thá­liás diák és az emlékezetes 1988-as Dsida-est egyik résztvevője te­mesvári diákéveire emlékezve vázolta fel azokat az értékeket, amelyeket a Bega-parti vá­rosban sajátított el. A rendezvény megnyitójában Borbély Imre, a bukaresti parlament volt tagja, a Magyarok Világ­szö­vet­sé­gének sok éven át egyik vezetője, Tőkés László harcostársa a tisztázás szándékával igyekezett rövid áttekintését adni annak, ami 1989-ben és azután történt a rendszerváltás vonatkozásában. Úgy vélte, Romániában több mint másfél évtizede a történelem arcátlan átírása zajlik, melynek az a célja, hogy feledtessék a magyar közösség részvételét az 1989-es temesvári eseményekben és Tőkés László szerepét. Eh­hez különféle ügynökelméleteket és hamis forgatókönyveket gyártanak, amelyeket a hazai és külföldi média se­gítségével hint el és nagyít fel a román nemzetállami propagandagépezet. Borbély szerint a Tőkés László ellenállásából kibontakozott te­mesvári népfelkelés és az ezzel szembeni fegyveres fellépés ér­lelte meg a Te­mes­várra rendet te­rem­teni küldött katonai vezetőkben azt a meggyőződést, hogy in­nen már nincs visszaút. Ezért a hadvezetés és a titkosszolgálat egy része megszervezte azt az ál­lamcsínyt, amely Moszkva kiválasztottját, Ion Iliescut emelte pajzsra. Borbély Imre hangsúlyozta, hogy az államcsíny kitervelőinek szükségük volt Tőkés Lászlóra a puccs külföldi legitimációjához. Ennek fényében 1990-ben még esély lett volna a magyar autonómia elfogadtatására, de a magyarság önszerveződésében az autonómiától rettegő, Iliescuék által Király Károly ellenében preferált Domokos Géza nézetei érvényesültek. A most vasárnap tartott romániai választásokon kirajzolódott erőviszonyok, az „ország térképének bevörösödése” pedig várhatóan tovább gátolják majd a magyar autonómiatörekvéseket. Huszonhét évvel a forradalom után milyen érzésekkel tér vissza Temesvárra? – tette fel a kérdést Tőkés Lászlónak Szilágyi Zsolt, a beszélgetés moderátora. „El­indultunk akkor az ígéret földje felé. Huszonhét év telt el a negyven évi vándorlásból. Most az eltévelyedés állapotában va­gyunk” – élt a bibliai párhuzammal az egykori temesvári lelkész, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében, annak elnökeként is üdvözölte az egybegyűlteket, köztük több egykori hívét és védelmezőjét. Saj­ná­la­tosnak nevezte, hogy akkor nem sikerült gyors és egyenes úton elindulni a közösség céljai felé. „Kár, hogy nem tudtuk ka­ma­toztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Te­mes­vár jelentett – mondotta. – Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani” – utalt Borbély Imre megállapítására. Ám oly hosszú ideje tart az erdélyi magyarság útkeresése, hogy felemás érzésekkel jön Temesvárra is a forradalmi évfordulóra, mert azt ta­pasztalja, hogy a Securitate túlélte a rendszerváltozást, gáttalanul és büntetlenül rágalmazzák az egykori rendszerváltókat, minden lehetséges fórumon és alkalommal. Lépten-nyomon hazaárulónak és a román nép ellenségének kiáltják ki őt magát is. „Maholnap jön értem a fekete autó” – jegyezte meg keserű iróniával Tőkés László.
A továbbiakban Tőkés László méltatta a Temesvár Tár­saság a múlt maradéktalan feltárásáért és a bűnösök elszámoltatásáért kifejtett küzdelmeit, majd kitért az Európai Em­lé­kezet és Lelkiismeret Platform­já­nak áldásos tevékenységére – amelynek egyik védnöke ő, míg Szilágyi Zsolt a vezetőségi tagja –, mellyel a prágai székhelyű szer­­vezet nemzetközi szinten kép­viseli a kommunista múlttal való szembenézés és a törvényes igazságtétel programját. A fórum keretében Neela Winkelmanová, a platform igazgatója a szervezet törekvéseiről és eredményeiről tar­tott rövid beszámolót, majd másnap a Timisoara Társaság konferenciáján tartott előadást.
A Temesvár Társaság kerek­asztal-beszélgetéssel emlékezett az 1989-es decemberi temesvári forradalomra. A találkozó fő té­mái között volt az 1989. december 15-e és 1990. június 15-e kö­zötti időszak bűntetteinek feltárása és a kommunizmus emberiesség elleni bűneinek elítélése. A be­szélgetésben, helyi civil szervezetek, egyetemi oktatók mellett, részt vettek az Európai Em­lékezet és Lelkiismeret Plat­form­ájának képviselői (Neela Winkelmann ügyvezető igazgató és Szilágyi Zsolt elnökségi tag) valamint Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, Teodor Mărieș, az 1989. December 21-e Egyesület elnöke. Utóbbi ismertette a Temesvár Társasággal közös javaslatot a forradalom dossziéi és a kommunizmus bűneinek kivizsgálásával felruházott speciális ügyészségi főosztály létrehozására. A nemzetközi konferencia keretében tolmácsolta Szilágyi Zsolt Tőkés Lászlónak az emlékkonferencia szervezőihez és részvevőihez intézett levelét.
A forradalomra emlékező rendezvények sorában – egyházi szertartások, főhajtások a forradalom ártatlan áldozatainak em­léktáblái előtt, koszorúzások, ki­ál­lítások, szabadtéri emlékkon­certek, közösségi gyertyagyújtások és mások – a Helyi Tanács ünnepi ülése a mai temesváriakat képviselő tisztségviselők, városi elölárók a forradalom hősei előtti főhajtásként épült be a megemlékezések sorába. Sajnos az idei rendezvény sem volt mentes a for­radalmi szervezetek képviselőinek egymást vádoló hangsokodásaitól. Volt, aki főtéri szoborállítási kérelmének elutasítását sé­relmezte, másvalaki volt szekusoknak titulálta Temesvár dísz­pol­gárainak nagyobb részét, egye­sek a Forradalom Múzeu­má­nak létrehozása mellett hangoskodtak, mások a sajtót vádolták meg félretájékoztatással… Végül a helyi tanács megemlékező ülésén Nicolae Robu egy, a forradalmi szervezetekkel való kapcsolattartást és a felvetett gondok megoldására tett javaslatok közvetítését ellátó személyi tanácsos kinevezését ígérte. Dicséretes kitartással és a jó ügyhöz méltó buzgalommal emlékeznek meg a forradalom eseményeire – idén hu­szonhetedik alkalommal – a te­mesvári sportbarátokat tömörítő drukker csoportok. Idén is a szokott módon, a Mária téri történelmi helyszíntől a belvárosi temető Hősök parcellájáig vonultak több­százan „Cinkos, aki felejt” és „A hősök nem halnak meg” feliratos molinókkal vonulva ke­resztül a városon. A Memorialul Revolutiei forradalmi szervezet székhelyén csatlakozott a felvonulókhoz Traian Orban elnök is, aki megosztotta meggyőződését mely szerint a forradalom eseményeit, történetét a fiatalabb nemzedékhez tartozó mai temesváriaknak az áldozatok előtti kötelessége a helyi és az országos köztudatban tartani. A belvárosi temetőben közösen gyújtottak gyertyát az áldozatok emlékére.

A vasárnapi istentiszteletet követően helyezték el a kegyelet koszorúit a belvárosi református templom falán levő emléktáblánál Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, nt. Fazakas Csaba lelkipásztor és Kabai József főgondnok a Belvárosi Református Egyházközség, illetve Makkai Barbara Tünde vasárnapi iskolai vezető az Új Ez­redév Református Egyházközség képviseletében. Az ünnepi főhajtás keretében, nt. Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntését követően, Halász Ferenc elevenítette fel a magyar közösség és a hazai társadalom számára sorsfordító 1989-es esztendő főbb eseményeit, hangsúlyozva, hogy mindannyiunk kötelessége a ‘89-es for­ra­dalmi gyülekezet szellemi örökségét továbbvinni.

Hagyományt betartva, de­cem­ber 20-án délben megszólaltak Temesvár szirénái, arra emlékeztetve, hogy huszonhét évvel ezelőtt ebben az órában állt le a munka a temesvári gyárakban és a pártaktivisták, gyári szekusok tiltása ellenére a munkások tömegesen vonultak ki a főtérre, ahol százezres tömeg tüntetett. 2016. december 20-án délben huszonegy hívás futott be a 112-es sürgősségi központba, és a betelefonálók arról érdeklődtek milyen katasztrófa történt Temesváron?