Munkálatok az 59-es jelzésű országúton
Széphely (Jebel) és Vejte (Voiteg) között egy Fólya (Folea) felé vezető letérő és körforgalom kialakításán dolgoznak, ezért a jelzett szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A járművezetőket fokozott figyelemre kérik. A temesmórai (Moravita) határátkelőhöz vezető 59-es országúton Széphelyen és Dentán is javítják a hidakat, ezért jelzőlámpa irányítja a forgalmat.
Továbbra is nehezen halad a munka
Sorin Grindeanu szállításügyi és infrastruktúrafejlesztési miniszter hétvégén meglátogatta az épülőfélben levő déli körgyűrűszakasz és a Temesszentandrás térségéből induló, az A1-es autópályára vezető útszakasz építőtelepeit. A miniszter sajtótájékoztató keretében fejezte ki elégedetlenségét a munkálatok lassú előrehaladása miatt, akár a kivitelezőkkel kötött szerződés felbontását is kilátásba helyezte. Mindkét beruházás megvalósítása máris legalább egy éves késésben van, és amennyiben a jelenlegi ütemben halad tovább, akár újabb fél évet is késhet – ismertette az elöljáró.
Aláírták a szerződést a hiányzó autópályaszakasz kivitelezésére
Többéves huzavonát követően Bukarestben végre aláírták az A1-es autópálya Lugos-Déva közötti szakaszán a valamivel több mint 10 kilométeres szelvény kivitelezéséről szóló szerződést. Az illető szelvényen két, egyenként 2,13 kilométer hosszúságú alagutat kell megépíteni, amelyek felett lehetőséget teremtenek a nagyvadak vándorlására. Az ominózus autópályaszakasz a legdrágább lesz Európában, ugyanis 1 kilométer megépítése 15 millió euróba kerül. A munkálatok majdnem négy évig fognak tartani.
Kormánytámogatás a Temes megyei önkormányzatoknak
A kormány tartalékalapjából 20 millió lejt osztottak le a Temes megyei önkormányzatoknak. Temesvár és Újszentes kivételével a megyebeli önkormányzatok 100.000 és 800.000 lej értékű támogatást kapnak. A legnagyobb összeget, 800.000 lejt a vejtei, a legkisebbet a lugosi önkormányzat kapja.
Emelt szintű pénzbírság az éjjeli száguldozóknak
Idén eddig több mint ötven járművezetőt bírságoltak meg éjjeli száguldozás, vagy “kaszkadőr mutatványok” miatt. Divattá vált Temesváron, a stadion körüli vagy a város sugárútjain való száguldozás, a járművek csúsztatása, a driftelés. Mindezek nemcsak veszélyesek a forgalomban résztvevőkre nézve, hanem fergeteges zajjal is járnak. Nemrég emelték meg a kiszabható büntetések értékét, de ennek ellenére pár napja három driftelőt is tetten értek a rendőrök és az eddigi 3-500 lej helyett, 2500 lejes pénzbírsággal büntették őket.


20 Oct 2022
Írta admin
0 Hozzászólás