Kerékpárút Újszentes és Temesvár között
Az elképzelés szerint az újszentesi önkormányzat által biztosított, az erdő melletti területen húzódó pálya 3 kilométer hosszú, 3 méter széles lesz, és mindkét irányban lehet majd rajta közlekedni. A megye egy millió lejes keretet biztosít idén a beruházás elindítására, egyelőre a tervezésre írtak ki versenytárgyalást.
Egy millió euró iskolafelújításra
Az Országos Helyreállítási Programból származó forrásból tervezi a Temes Megyei Tanács felújítani a Gh. Atanasiu Iskolacsoport (egykor a Siketnémák Intézete) impozáns, jelenleg igen megviselt állapotban levő épületeit. Az elképzelés szerint a pincétől a padlásig mindent ki- cserélnek és külsőleg szigetelik is az épületeket.
Derűlátó a közlekedésügyi miniszter
Sorin Grindeanu miniszter ismertette meggyőződését, mely szerint 2026-ig Romániában meg fog épülni az Országos Helyreállítási Programba bevett 438 kilométernyi autópálya. Elmondása szerint teljes egészében megépül az A7-es, Moldvát átszelő autópálya, az A1-esen elkészül az ominózus két alagút a nagyvadak zavartalan közlekedése érdekében Temes és Hunyad megyék határán, illetve jó esély mutatkozik az A8-as jelzésű, Erdélyi Autópálya befejezésére is.
Bővítették a Megyei Kórház Sürgősségi Osztályát
Már csak a megfelelő technika beszerzése és beüzemeltetése szükséges, és júliustól beindulhat a tevékenység az ország legkorszerűbb Sürgősségi Osztályán – ismertették a fejlesztéstirányító megyei illetékesek.
Kreatív Lugos
Június 13-17. között szervezik meg a 10 – 16 év közötti lugosi gyermekek és kamaszok számára a Kreatív Lugos rendezvénysorozatot. A résztvevők számos kézműves műhely – gyertyaöntő, kerámia, festészet és mások – keretében érvényesíthetik tehetségüket, illetve több csoportos foglalkozást, játékot szerveznek számukra. Bejelentkezni a rendezvény fészbuk oldalán – @LugojulCreativ – lehet jelezni kitöltve a részvételi nyomtatványt. A rendezvényt támogatja a helyi önkormányzat.
Robbanás egy lugosi lakásban
Egy meghibásodott gázpalackból kiáramló gáz okozta a robbanást egy, a Brazilor utcában levő tömbház első emeleti lakásában. Egy fiatal nő könnyebben sérült, a helyi kórházban ápolják. Szerencsére a robbanást követően nem gyulladt ki a lakás.
Ismét használható a kerékpárút
A múlt heti nagy vihar több fát döntött ki a szerb határ felé húzódó kerékpárútra, illetve több helyen keletkeztek torlaszok a fel- gyülemlett ágak miatt. A katasztrófavédelem bégaszentmihályi egységének munkatársai eltávolították az akadályokat és ismét birtokukba vehetik a kerékpárosok a pályát.


02 Jun 2022
Írta admin
0 Hozzászólás