Menekülteket csempésző furgonok ütköztek Ausztriában
A két jármű karamboljában 37-en sérültek meg. Több menekült elszaladt a baleset helyszínéről. Az elöl haladó jármű nekicsapódott egy fának, majd felborult és a tetején állt meg. A helyi rendőrség közlése szerint a két járműben összesen 90 menekültet szállítottak, akik közül heten súlyosan, és 30-an könnyebben sérültek meg. A sérültek közül 21-et kellett kórházba szállítani.
Mielőbb meg kell vizsgálni, hogy Románia mennyire van felkészülve a bevándorlók tekintetében – Az egyre nagyobb méreteket öltő európai menekülthullámról, illetve Románia felkészültségéről egyeztetett kedden, augusztus 25-én Bukarestben Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke Bogdan Aurescu külügyminiszterrel és az elnöki hivatal tanácsosaival. „Aggodalommal követjük azt, ami a szerb, a magyar és a macedón határon történik, ekkora méretű menekültáradattal Európa még egyszer sem szembesült. Éppen ezért, sürgősen meg kell vizsgálnunk, hogy Románia mennyire van felkészülve a bevándorlók tekintetében, mi az ország álláspontja az európai uniós tárgyalások, illetve a kötelező kvóták kapcsán” – nyilatkozta Borbély László. Elmondta, a képviselőház külügyi, nemzetbiztonsági és a schengeni csatlakozás feltételeivel foglalkozó bizottságok képviselői szeptember 8-án találkoznak ismét a Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium képviselőivel annak érdekében, hogy a román állam intézményei mihamarabb össze tudják hangolni tevékenységeiket ez ügyben. „Az első konzultációra már júniusban sor került, de azóta sajnos súlyosbodott a helyzet. Az elnöki hivatalnak konkrét álláspontot és stratégiát kell megfogalmaznia, hiszen tájékoztatni kell mind a közvéleményt, mind pedig a hivatalokat, hogy egységes álláspontot képviselve nézhessenek szembe a Romániára eső feladatokkal” – hangsúlyozta a külügyi bizottság elnöke.
Keményen elítélte Merkel a menekültgyűlöletet – A német kancellár kemény szavakkal ítélte el a hétvégi szászországi menekültellenes zavargásokat és a menekültek felé irányuló gyűlöletet – derül ki az MTI tudósításából. Angela Merkel szerint visszataszító a szélsőjobboldaliak és neonácik gyűlölködése és szégyenletes, ahogy polgárok, még gyerekes családok is nyíltan támogatják őket. A kancellár álláspontja szerint azok, akik úgy cselekednek, mint a heidenaui gyűlölködők, kiírják magukat a németek értékközösségéből. „Németország nem engedi, hogy gyűlölettől fröcsögő rigmusokkal fogadják vagy ordibáló részegek fenyegessék a menekülteket, akiknek nehéz élethelyzetéről mindenkinek el kellene gondolkodnia” – tolmácsolta Merkel szavait a német kormányszóvivő. A Drezda melletti Heidenauban 600 menekültnek rendeztek be szállást egy üresen álló áruházban. Az ez ellen tüntető csoportok péntek és szombat éjjel is összecsaptak a rohamrendőrökkel, a zavargásokban több mint 30 rendőr megsebesült. A német alkancellár, Sigmar Gabriel hétfőn helyszíni látogatásán azt mondta, a jogállam minden eszközével fel kell lépni a rendőrökre rárontó, menekülteket fenyegető emberek ellen. „Nálunk ezeket csőcseléknek nevezik” – mondta az alkancellár, hozzátéve, hogy az egész társadalomnak van dolga az ügyben, mert a szélsőjobboldaliak tartják magukat „az igazi Németország” képviselőinek.
Több ezer ember áttörte a rendőrkordont a macedón-görög határon – Még az elmúlt szombaton történt, hogy Görögországból érkező több ezer menekült áttörte a rendőrkordont és bejutott Macedóniába noha feltartóztatásukra a rendőrök villanógránátokkal is próbálták.
Sajnos nem maradnak nálunk a menekültek – Kettősség jelzi a magyarok viszonyát a menekültekkel kapcsolatban, egy befogadó ország vagyunk Gyurcsány szerint, ugyanakkor félünk az idegenektől. „Ezek a menekültek sajnos nem nálunk akarnak maradni”, reagált Gyurcsány Orbán azon kijelentésére, miszerint ha a baloldal maradt volna hatalmon, már menekülttáborrá változott volna az ország.
Nagyszabású akció kezdődött az olasz partok közelében a tengeren bajba jutott menekültek kimentése érdekében. A drámai mentőakció során az olasz parti őrség és a tengerészet több mint 1200 menekültet kimentett, több százan azonban még szombaton este is a Földközi-tengeren hánykódó hajókon tartózkodtak. A menekülteket szállító hajók Líbiából indultak útnak. A parti őrség azt jelentette, hogy a 14 felfújható csónakon, illetve 4 kisméretű halászhajó fedélzetén becslések szerint 2000-3000 ember tartózkodik. A pontos szám azonban nem ismert. A hatóságok szerint valamennyi hajó zsúfolásig volt menekültekkel. A mentésben az olasz parti őrség és a tengerészet legalább hét hajója, továbbá a norvég tengerészet egyik hajója vesz részt. Olasz hírforrások szerint már háromezer menekültet mentettek ki a Földközi-tengerből. Becslések szerint ebben az évben eddig mintegy kétezer-ötszáz menekült vesztette életét a rendkívül veszélyes tengeri átkelés során.
Összecsaptak bevándorlók a rendőrökkel Milánóban. Több száz bevándorló tiltakozott a rossz lakhatási körülményeik miatt, és mert lassan állítják ki a munkavállalási engedélyüket.
Átvágták a pengedrótokat – Az M1 tudósítója szerint migránsok átvágták a drótot, ruhákat, hálózsákokat dobtak át rajta, hogy ne sértse meg őket a penge, amikor átmásznak alatta vagy rajta. A Röszke melletti vasútvonalnál, ahol nincs kifeszítve drót, folyamatosan érkeznek a bevándorlók a síneken gyalogolva. Itt egész nap rendőrök vannak, akik egy gyűjtőpontra irányítják őket.
Közben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) huszonöt nyomozót vezényelt Csongrád megyébe, hogy segítsék az ottani rendőrök munkáját. Elsősorban az illegális határátlépőket szeretnék feltartóztatni és az embercsempészetet megfékezni.
A magyar kerítés egy bohózat – Az ARD a Világtükör című külpolitikai magazinműsorban a Kétfarkú Kutya Párt „ellenplakátkampányáról” számolt be. Az összeállítás szerint a plakátokon megmutatkozó humor és „retorikai csipkelődés” azt a célt szolgálja, hogy felfedje Orbán Viktor politikájának támadását az emberi jogok ellen. A Süddeutsche Zeitung hétfői számában arról ír, hogy a kerítés, mellyel Magyarország távol akarja tartani a menekülteket, „egy bohózat”, aminek az egyetlen hatása az, hogy több embercsempész és több sebesült van. Ugyanakkor a kerítés Magyarország Európával szembeni tiltakozását is megtestesíti.