Bevallom, hogy péntek este meglehetősen kíváncsian ültem le a Kós Károly Közösségi Központ szépen gondozott kertjében elhelyezett egyik asztalhoz, igyekezve a mese és a kocsma fogalmát összhangba hozni. Mert a meghívó a temesvári Mesekocsma első rendezvényére szólt. Mesét hallottam eleget sokféle előadásban, Budai Ilonától többször is, jószerével az Esti mese volt sokáig a nap fénypontja, aztán meg hosszú ideig „ment” a Magyar népmesék-sorozat kazettáról. Amikor meg úgy adódott – külön kérésre – költöttem is egy-két mesét. Néha, egy-egy kocsmában is megfordultam, és tapasztalatom szerint az ottani mesék tartalma és érdekessége az, hogy általában, amikor oldódtak a gátlások, úgy hajnal felé jön meg az igazi mesélőkedv, amikor „hazakénemeeeenni…”.
Szóval mindenféle variációkat alkottam a mese és a kocsma témájára.
A valóság viszont felülírt minden elképzelést. Már az időzítés is jónak bizonyult, már éppen lehanyatlóban a nap, egy lerohant héttel mögöttem, jó volt kikapcsolni a sokat látott évszázados diófa alatt. És gondolom minden résztvevő hasonlóképpen érezhetett, mert az első perctől kezdve oldott volt a hangulat. Ezúttal nem a minden közösségi rendezvényen rendszeresen résztvevőket köszönthettem a központ udvarán és kertjében, hanem inkább ritkábban látható temesváriakat. Hamar kiderült, hogy ők is a kíváncsiság hatására jöttek el. És senkinek sem kellett csalódnia, mert a rendezvény a népmese, a civilizált kocsmai hangulat és a borok remek ötvözetének bizonyult úgy, hogy a végére a saját „meséiket” is megoszthatták egymással a spontán módon kialakult asztaltársaságok tagjai.
A rendezvényen részt vett Molnár András megyei RMDSZ elnök is, aki elismerését fejezte ki a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a TEIS tagjainak a Mesekocsma közösségi tér létrehozásáért és reményét fejezte ki aziránt, hogy a most elindított rendezvény sokáig fog alkalmat kínálni a találkozásra, a szórakozásra és egymás történeteinek megosztására. Nem a közösségi platformokon, hanem szemtől szembe, élő szóval.
A rendezvény mesélője Tőtős Hortenzia temesvári születésű most Zala megyében élő, néptáncpedagógus, mesemondó népi kultúránkból merítkező meséi méltán arattak sikert. Ahogy a dél-zalai alsócsingai szőlőhegyen termett Kulik Gergely borász jóvoltából a Mesekocsmában is kóstolt Szürkebarát, Olasz rizling és a többször is Arannyal kitüntetett Blauburgere is osztatlan sikert arattak. A sikeres rendezvény kitűnő hangulatát Szabó Ferenc, Todor Béla és Manga Zoltán zenéje alapozta meg.


24 Jul 2025
Írta admin
0 Hozzászólás