A gyémántmisés Kóbor György ny. általános helynök jubileumi visszatekintése

Nagy segítség volt ez a szülőknek, mert nem kellett utazásra költeniük és fizetniük a kezelést. A gyermekek pedig megszabadultak a szenvedéstől, és talán ez volt a legnagyobb segítség. Hatezer gyermek fogászati kezelését sikerült így biztosítani. Ez nem hozzávetőleges szám, hiszen minden gyermek születési bizonyítványát bevezették. És ez a hatezer gyermek megtanulta a fogorvosok iránti tiszteletet, szeretetet. Őszönként kis ünnepséget rendeztünk a Caritas épületében, ahol megköszöntük a nagy segítséget és meghívtuk agapéra az orvosokat. Valahányszor egy-egy intézményben jártam, szétnéztem, mi az, ami új és sok mindent találtam. Vajon hogy nézne ez ki nálunk? Így sikerült az első ultrahangos készüléket elhozni Temesvárra a szülészet részére, hogy időben észleljék a magzat esetleges rendellenességeit.

Csak amikor nagy a szükség, akkor mutatkozik meg az igazi segítség
– Földrengés volt 1991-ben Vejte, Gilád és Bánlak területén, és megrongálta a házakat. Az 1989-es változások és az azt követő újjászervezés miatt a település vezetősége nem tudott szakszerűen fellépni. Giládon mintegy 400 ház károsodott a földmozgás miatt. Láttam, hogy a megrepedezett falú házak nem bírják ki a telet, a hó nyomása alatt összedőlhetnek. Ezért az Észak-Rajna-Vesztfáliai Landestagtól kértem támogatást, hogy a leggyorsabban és leggazdaságosabban tudjunk segíteni. A házakat 16 mm-es acélrudakkal erősítettük meg, úgy fogták körül, mint az abroncs a hordót. Fiatal koromban, a vakációkban építkezéseken is dolgoztam, és mindig „nyitott szemmel”. Tudtam, hogy a 16 mmes acélrúd 50 tonnát is elbír. Ilyen nagy nyomás egyik háznál sem keletkezik. A rudak végére menetet hegesztettünk, csavarral, hogy az „abroncson” szükség esetén szorítani lehessen. Egy ház sem dőlt össze. Idővel sikerült megjavítani, újjáépíteni a házakat, de a telet biztonságban élték túl a családok. Továbbá 150 fakunyhót is összeszereltünk, amiket fűteni is lehetett. Szükség esetén ezekben is meghúzhatták magukat a családok, nem ültek kint a hóban. A grazi Caritastól 1500 takarót kértem és kaptam, amit a személyi igazolványuk felmutatásával tudtak átvenni a lakosok. Nem adott túl nagy meleget, de igyekeztünk legalább egy kis bátorságot adni az embereknek. Az élelmet hetente szállítottuk. Azokban a napokban magam is a gépkocsiban aludtam, mert a plébánia falai vastagok voltak ugyan, de földrengés esetén mégsem találtam elég biztonságosnak.
Egy másik természeti csapás 2005 tavaszán okozott katasztrófát, amikor Csávos mellett, de több más helyen is, átszakadt a Temes folyó gátja, és az árvíz néhány óra alatt elöntötte a vidéket. Torontálkeresztest úgy körbefogta a víz, hogy se ki, se be. Nemsokára, négy óra múlva már a helyszínen voltam. – Emberek, mit és mikor fognak enni? – volt az első kérdésem. – Majd ha lesz mit, akkor! – hangzott a válasz. A gond az volt, hogy a falut csak csónakon lehetett megközelíteni, mert a falu szigetté változott, a víz mélysége néhány helyen elérte a 3 métert más helyen 1,5 métert. Attól kezdve 70 napon át, amíg nem váltak ismét járhatóvá az utak, a csáki Caritas pékségéből naponta 500 frissen sült kenyeret szállítottam kisteherautóval az ott lakóknak. Olyan illata volt! … Az árvíz első napján tiszta ivóvizet kértek a lakosok. Így 25 000 liter ásványvizet is szállítottunk Keresztesre. Attól fogva azon igyekeztünk, hogy ellássuk a legszükségesebbel Keresztest és Fényt. Mivel az állatok is éheztek, több mint 100 tonna gabonát szállítottunk motoros csónakon. Majd a csónakmotort elvitték Orsovára, hogy ott vigyázzák vele a határt a Dunán. Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Landestaghoz fordultam, de az ottani hivatalnok nem értette meg kellően, mit is akarok. A segítség a welsi kórháztól érkezett, kaptunk motort, amit felszerelhettünk egy csónakra. A motor most is itt van a csáki raktárban. Akkor életet mentett, mert mivel a falut nem lehetett más módon megközelíteni, a betegeket sem lehetett orvoshoz szállítani. A gabonának köszönhetően egyetlen anyaállatot sem kellett leölni takarmányhiány miatt. Hiszen, ha levágják a tehenet, honnan lesz később tej, ha levágják a kocát, nem lesz jövőre malac. A megrongált lakóházak helyébe lakókonténereket vittünk Keresztesre, és miután sikerült a házakat megjavítani, ezeket a konténereket visszavittük. Később a csáki Caritas 18 lakókonténert adományozott a Rudolf Walter Alapítványnak, ahol nagy szükség volt lakásra. Ezek most is ott állnak. Mindez adomány volt, a helyieknek nem került pénzébe. Csak amikor nagy a szükség, akkor mutatkozik meg az igazi segítség. Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Landestag megbízottja Rudi Löffelsend volt az esseni Caritas részéről, akivel nagyon sokszor dolgoztunk együtt.

Nem csak a rossz hír terjed gyorsan, hanem a jó is
– Így több külföldi intézmény ajánlotta fel a segítségét. A fő támogatónk az ÉszakRajna-Vesztfália Tartományban lévő oberhauseni Sankt Clemens Hospital, amely Rosenkranz Hans igazgató vezetésével évente 40-50 szállítmányt biztosított a részünkre és ezáltal megkaptuk mindazt, amire nagy szükségünk volt. Mivel a kommunizmus ideje alatt kollektív gazdaságok működtek, a családoknak legfeljebb 15 ár földterületük maradt gazdálkodásra. Az emberek elszoktak a mezőgazdasági munkáktól, a forradalommal pedig leállt minden, nem volt élelem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért segítségért folyamodtam: Johannes Rau Észak-RajnaVesztfália Tartomány miniszterelnöke felkeresett és ajándékozott traktorokat, utánfutókat, mezőgazdasági gépeket, így a csáki Caritas mezőgazdasági társulatot szervezhetett, amely körülbelül 1000 ha földet művelt meg. A tulajdonosok számára 13001400 kg gabona volt az évi járulék, míg más társulatok nagy nehezen adtak 500 kgot. A cél az volt, hogy a családok ismét megszeressék a mezőgazdasági munkát, és így fellendüljön a gazdasági helyzet.
Nem csak a saját problémáink fájtak, figyeltünk a szükségben lévő intézményekre, kórházakra. Így például a caracali kórháznak szállítottunk rendszeresen segélyt és műszereket. Az oravicabányai kórháznak egy nagy felvonót adományoztunk, mivel nem tudták az ágyakat egyik emeletről a másikra vinni csak nagy erőfeszítések árán. Így a felvonó megkönnyítette az életüket. De bárhol jelentkezett szükség, azt néztük, hogy ha lehet, segítsünk azonnal.

Aki nem álmodik, az nem fog semmihez
Az idősek otthona lelkipásztori gondozását 1964-ben kezdtem Aradon, ahol a repülőtér közelében volt a nagy idősotthon. Azután heti két-három alkalommal felkerestem az idősek otthonát Csákon is, és láttam, hogy mi minden bántja őket. Elhatároztam, hogy ha sikerül, indítunk egy olyan idősotthont, ahol elsősorban keresztény szellemben gondozzuk a lakókat, mert nem csak a testnek van szüksége gondozásra, hanem a léleknek is. A welsi kórházból hívtam irgalmas nővéreket, akik vállalták azt, hogy ha felépül az idősek otthona, akkor szívesen segítenek bemutatni a módszert, hogyan kell őket gondozni. Észak-RajnaVesztfália Tartományban, Moers városban, Düsseldorf mellett találtam egy olyan idősotthont, ami megszűnt, mert a helyén hatalmas, modern épületet emeltek. Ez az otthon modulokból állt, így hat barátommal óvatosan szét tudtam szedni és elszállítottam Csákra. Több mint 30 teherkocsival hoztam el az anyagot. Mindent leszereltünk, majd Csákon sikerült mindent össze is szerelni, így egy 60 személyes otthont építettünk fel. Szeptemberben lesz 25 éve, hogy az otthon működik, nagy-nagy áldással, örömére azoknak, akik gondozás nélkül maradtak volna. Mint általános helynök gyakran haladtam át a városon, sietve a hivatalba, és láttam, mennyi szenvedés éri az utcagyerekeket. Úgy gondoltam, hogy nagy segítség volna ezeket a gyerekeket befogadni, gondozni, nevelni, visszaadni őket a becsületes életnek. 1999. őszén sikerült egy szép épületet szerezni az esseni Fürstin-FranziskaChristine-Stiftung Alapítvány segítségével és berendezni egy gyermekotthont 12 gyermek részére, ahol összesen 60 gyermeket neveltünk az évek alatt tisztaságban, fegyelemben, jó ellátásban és állandó vidám hangulatban. Mindenük megvolt, főleg a szeretet, amivel nem fukarkodtunk. Lehetőség szerint ott voltam velük sok-sok kiránduláson is. A nyári vakációban Szurdokon nyaraltak. Dr. Becski Ilona két bungalót állított fel és rendezett be a szegény gyermekek részére. Nagy élmény volt, mert a doktornő nem csak ételt adott nekik, nem csak a tisztaságról gondoskodott, hanem nevelte is őket, hogyan lehet szerényen, gyakorlati módon létezni a mai világban. Egy fecske nem csinál nyarat – ez ősi igazság. Szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól azt tanultam: segíts magadon, Isten is megsegít. Természetes, hogy sokkal több pozitív dolgot sikerült megvalósítani, mint amit itt sietve megemlítek. Például jól működő pékséget, jól működő olajprést, asztalosműhelyt, javítóműhelyt és sok minden egyebet a csáki Caritas égisze alatt. Ehhez minden igyekezetem ellenére túl kevés volt az erőm, de hála Istennek mindig akadtak segítő emberek. Egyik közülük a tiszteletre méltó obádi ortodox plébános, Doț Ioan, akivel 33 éve működünk együtt. Reggelenként 7-kor találkozunk, majd megbeszéljük a programot, a terveinket. Nagyon hálás vagyok neki, hozzám képest 20 évvel fiatalabb, és kérem a jó Istent, adjon neki erőt, hogy maradjon ilyen jó lelkülettel a rászorulók iránt. Úgy gondolom, hogy nagynagy adomány, hogy olyan emberekkel találkozhattam, akik mellénk álltak. Most azoktól kérek bocsánatot, akik e sorokat olvassák, hogy nem sikerült mindent tökéletesen teljesíteni. Aki nem álmodik, az nem fog semmihez. Álmaim sokszor teljesültek, máskor pedig nem, de gondolom, hogy azok öröme, akik részesültek a segítségben már pótolta azt a fájdalmat, amit a sikertelenség okozott. Bocsánatot kérek mindazoktól, akik talán nem kapták meg azt a figyelmet és tiszteletet, amit elvártak, de az ember ereje véges. Ember tervez, Isten végez. Mindent összevetve mondhatom el barátaimnak, akik közül nagyon sokan már az örökkévalóságban vannak, hogy nyugodtan tekinthetünk ezekre az időkre, mert nem éltünk hiába. Isten áldjon meg továbbra is minden jószándékú, igyekvő embert.
Pappá szentelésekor Kóbor György a következő jelmondatot választotta: Hiszek a szeretet végső győzelmében. Utóbb mondta el, akkor még nem tudta, hogy ez Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök hitvallásában szerepel. Ezt a hitet adták át neki a szülei, később a tanárai, és ezt a hitet adja tovább em. Vikárius úr a mai napig mindazoknak, akikkel találkozik. Gyémántmiséje alkalmából kívánjuk, hogy a Jóisten tartsa meg még sokáig őt szeretetében. Ad multos annos! Sipos Enikő