Sokszor történik meg velünk munka­he­lyün­kön, lakhelyünkön, még akár családon belül is, hogy hosszú ideig hangoztatunk egy véleményt, egy ötletet, de süket fülekre találunk, nem figyelnek ránk. Sőt, megtörténik az is, hogy pontosan ötleteink mi­att haragszanak ránk, nem kedvelnek, rosszabb eset­ben még félnek is az új felfogásoktól és azok követ­kez­mé­nyeitől. És megtörténik az is, hogy egy idő után va­laki más ugyanazzal az ötlettel, ugyanazzal az elkép­ze­léssel rukkol elő, úgy adja el, mintha a saját ötlete lenne, és ha megvan hozzá a kellő ereje, meg is valósítja azt.
Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy az RMDSZ is így jár a decentralizáció ötletével. Huszonhárom éve hangoz­tatjuk a központosított állam leépítésének szükséges­sé­gét, a szubszidiaritás elvét és a helyi közösségek döntési erejének fontosságát. És sokszor, sok helyzetben, ebből gond adódott: a múlt rendszer berögződései tovább éltek a hazai politikai életben, és számos konfliktusra adott okot az a puszta tény, hogy az RMDSZ javasolta a decentralizációt. Ezzel szemben a jelenlegi kormány­többség az adminisztráció reformátorának dicsfényében tetszelegve mondogatja, hogy milyen történelmi cse­lekedetet visz végbe azáltal, hogy átad néhány jelenleg központilag irányított intézményt a helyi közigazgatás­nak. Csak zárójelben mondom, hogy arról még nem volt szó, hogy a fenntartáshoz és működéshez szükséges anyagi keretet milyen mértékben adnák át. Mindenképp hasznos és szükséges lépés a decentralizáció, de nem kellene úgy tenni, mintha feltalálták volna a spa­nyol­viaszt.