A nyár végének közeledtével kezd feléledni a politikai élet is. Ahogy a természet a hideg hónapokban téli álmát alussza, majd tavasszal újból virágba borul, úgy a politika a meleg hónapokban alussza nyári álmát, és ősszel ismét beindul a „politikai virágzás”. Ez a furcsa jelenség különösképp választási évben látszik igazán.
Idén nem csak attól lesz érdekes az őszi periódus, hogy újraindul a szokásos politikai élet, hanem attól is, hogy decemberben parlamenti választásokra kerül sor, és minden párt főképp erre a kulcsfontosságú pillanatra összpontosít. A nyár végéhez közeledve egyre több hírt hallunk arról, hogy a pártok készülnek a választásokra, kinevezik a jelöltjeiket és elkészítik a választási programjaikat. És hamarosan eljön a kampány ideje is. És persze a választások napja, ami meg fogja határozni az ország jövőjét az elkövetkező négy évben.
Ebből a folyamatból az RMDSZ sem marad ki, hiszen elsődleges célunk az, hogy a romániai magyar közösség számára képviseletet biztosítsunk azokban a testületekben, ahol a rólunk szóló döntéseket meghozzák. Bármennyire is alantasnak tűnik a romániai politikai élet, a demokratikus szabályok arra köteleznek mindenkit, aki a közössége érdekében akar dolgozni, hogy részt vegyen a választásokon, és a képviselet eszközével cselekedjen céljai elérésében. Tavasszal megméretkeztünk a helyhatósági választásokon, és az eredmények, a tisztséget szerzett helyi képviselők négy évig a magyar közösség érdekében fognak dolgozni. Ősszel a választásokon az országos döntéshozatalban, a Parlamentben kell biztosítsuk képviseletünket. Ennek a folyamatnak az első lépése, a jelöltek jelentkezése záródott ezen a héten.
Az utóbbi négy évben engem ért az a megtiszteltetés, hogy képviselhettem a bánsági magyarokat Románia Parlamentjében. Számomra ez nem kiváltság, hanem szolgálat volt, és igyekeztem a legjobb tudásom szerint a bánsági magyarokért dolgozni itthon és Bukarestben. Ezért, az elmúlt négy év eredményeire alapozva és a közösségünk jövőjét szolgáló eddig befejezetlen tervek végrehajtása érdekében, úgy döntöttem, hogy megpályázok egy újabb parlamenti képviselői mandátumot a Temes megyei RMDSZ keretén belül. Megtisztelő számomra, hogy a Temes megyei RMDSZ helyi szervezetei és 600 Temes megyei magyar polgár támogatták jelöltségemet és ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki idejével, munkájával és aláírásával hozzájárult a jelölés leadásához. Ez egyelőre az első lépés, következik a kampány és a választások napja, de meggyőződésem, hogy közösen, összefogással és hittel meg tudjuk tartani a bánsági magyar közösség parlamenti képviseletét.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
13 February 2025EUR4.9773 RONHUF1.2385 RONUSD4.7785 RONXAU448.3005 RONIdőjárás