A mandátumelosztás utolsó pillanataiban nyilvánvalóvá vált, hogy Temes megye nem tudta megtartani az RMDSZ-es parlamenti mandátumát. Sajnos ezúttal nem sikerült elegendő szavazatot összegyűjteni. Ennek következményeként az RMDSZ parlamenti frakciója bánsági képviselő nélkül tette le az esküt ezen a héten.
Mindezeken túl köszönetet mondok mindenkinek, akivel az elmúlt négy évben sikerült együttműködni a magyar közösségi élet gyarapításában és az RMDSZ munkájának gazdagabbá tételében. Úgy vélem, hogy a bánsági szórványban ez létfontosságú munka volt, hiszen ezen négy év eredményeként indul majd el az egyetemi szórványkollégium, a temesvári magyar bölcsőde, és működik egyre sikeresebben a Bánsági Vándorszínház. Számomra megtiszteltetés volt a bánságiak képviselőjének lenni, és igyekeztem minden erőmmel, tudásommal a közösségünket szolgálni. Úgy érzem, mindannyian erősebbek lettünk ez idő alatt. Valóban különleges időszakot zárunk. Négy év alatt sikerült sok jó dolgot véghezvinni, sok új embert megismerni és számos kellemes pillanatot megélni. Mindezekért köszönet Önöknek, Nektek.
Különösképp köszönöm mindenkinek, aki ebben a kampányban mellém, mellénk állt és támogatott, sokszor több éves sérelmeket is félre téve. És ismételten köszönöm annak a több mint 8300 bánságinak, aki szavazatával is támogatta a Temes megyei RMDSZ-t.
Köszönöm Önöknek, Nektek az utóbbi négy évet, amit együtt tölthettünk, és köszönöm a támogatást, amit az elmúlt hónapban érezhettem.
Ezekkel a gondolatokkal zárom a „keleti jelentések” sorozatát, és kívánok mindenkinek
ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPET
és
BOLDOG ÚJ ÉVET!