Ezen a héten kezdetét vette a Parlament őszi ülésszaka, és az új kezdettel egyszerre ismét felszínre kerültek azok a „nagy témák”, amelyek a nyári vakáció (szabad fordításban: uborkaszezon) alatt háttérbe szorultak. Ismét dübörögnek a hírcsatornák a régióátszervezés, a decentralizáció, a nagy befektetések és Verespatak kapcsán. Valójában még semmi konkré­tu­mot nem láttunk ezekből, de ez nem jelenti azt, hogy nem indulhat be ismét a nyilatkozatháború, és ter­mé­szetesen a vele járó hajsza a közvéleménykutatások szá­zalékai után. Kivételt képez Verespatak, ahol létezik egy konkrét törvénytervezet, amit a kormány dolgozott ki, és legújabb hírek szerint, negatív véleményezést kapott az Igazságügyi minisztériumtól.
Az egyetlen konkrét javaslat mind a régióátszer­ve­zés­re, mind a decentralizációra az RMDSZ részéről ér­kezett. Már az előző mandátumban a kollégák benyúj­tot­ták a mi, 16 régiót javasló elképzelésünket, a tavaszi ülésszak alatt pedig iktattunk egy törvénytervezetet, amely közel húsz dekoncentrált intézményt helyezne át a megyei ta­ná­csok felügyelete alá. Ám ezek jelenleg épp egy fiók tar­talmát gazdagítják valahol, nincs politikai akarat e té­mák valós vitájára. Egyelőre a politikai re­to­rika szint­jén maradunk, zsonglőrködünk a megyékkel és az intéz­mé­nyekkel, ami sajnos nagy hatással van a min­dennapi élet­re. Bizonytalanságot szül, hogy nem tudjuk hány száz kilométert kell majd utazni a különféle hi­va­ta­lokig, hogy szinte csak importból származó zöld­séget le­­het ven­ni a piacokon, hogy a szirénázó men­tő­autó csak het­vennel tud menni a megyei utakon. És vajmi ke­vés haj­lan­dóság látható arra, hogy kimoz­dul­junk erről a re­­to­ri­kai, elméleti síkról. Ez pedig sajnos nem a nép­sze­rű­ségi százalék, hanem a mindennapi élet rovására megy.