Sokévi tapasztalatgyűjtés után, úgy gondoltuk, hogy a táncosaink „felnőttek” arra, hogy kimerészkedjünk egy nemzetközi fesztiválra. Úgy terveztük, hogy ne legyen túl messze, de érdekes és izgalmas legyen. Tavaly vettük a bátorságot, hogy megvalósítsuk ezt az álmunkat.

Miután kollégáimmal megnéztük a WOFA (World Festival Association) ajánlatait a nagyvilágból, gondolkodtunk, mérlegeltük lehetőségeinket, és Montenegróra esett a választásunk.
Jelentkeztünk, bemutatkozó filmet, szö­veget, képeket küldtünk a tánccsoportról, bizonyítván, hogy elég jók, hogy részt vegyenek egy nemzetközi fesztiválon. És nagy örömmel fogadtuk, hogy jóváhagyták nevezésünket! Attól a perctől tudtunk, hogy nagy esemény elé nézünk. Tudtuk, hogy az ország nyelvét nem beszéljük, és szükség van az angol nyelvtudásunkra, de ettől meg izgalmasabb volt. Terveztünk, mindenki alig várta. A népviselet vasalva, az íratok rendben, vártuk június 27-ét, az indulás napját. Tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk, de nem törődött senki ezzel, az utazás izgalma kerített hatalmába mindenkit.
A helyi önkormányzat biztosította az utaztatásunkat, ezzel is támogatva a tánc­csoport tevékenységeit, hiszen bármerre utazunk visszük Nagyszentmiklós jóhírét.
14 óra utazás után, szerencsésen megér­kez­tünk az Adriai-tenger partján fekvő Budva városába. Találkoztunk Tanjával, akivel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, amióta nekivágtunk ennek a nagy kalandnak. Elvitt a szállásunkra, ahol mindenki kedve szerint elhelyezkedett. Miután mindenki birtokba vette szobáját és megtalálta kedvenc szobatársát, első utunk a tengerhez vitt. Látni azt a csodálatos kék végtelenséget, bátorságot kap az ember, hogy sem­mi sem lehetetlen, ha nagyon akarjuk! Volt, aki már látta a tengert, de volt olyan is, aki először találkozott vele, pici szeme csillogott, és ezért mi felnőttek voltunk a legboldogabbak.
Tudtunk, hogy szép napok várnak ránk, de nem feledkeztünk meg arról, hogy mi a nemzetközi néptáncfesztiválon kell bemutatkoznunk. Megtudtuk, hogy a fesztiválon részt vesznek ukrajnai, litvániai, lengyel­országi, bulgáriai néptánccsoportok. De nekünk volt a legnehezebb dolgunk, hiszen két nemzetet kellett képviselnünk. Folya­matosan hangsúlyoztuk, hogy mi magyar nép­tánccsoport vagyunk Romániából. A gyerekek helyt álltak, büszkén vonultak vé­gig Budva pálmafákkal díszített utcáin népviseletben, mosolyogva, énekelve és integetve.
Mikor a helyszínre érkeztek, egy nagy tér volt elkészítve erre az alkalomra. Az egész esemény angol nyelven zajlott le, hogy mindenkinek érthetőbb legyen, egy bemondó hölgy mutatta sorra be az országokat és a tánccsoportokat. Mikor a Kékibolya következett, „Béla bácsi” mérnöki pontosággal bemérte a színpadot csak any­nyit mondtunk „Érezzék jól magukat, és mutassák meg mire képes egy magyar táncos.” Ezen a fesztiválon szatmári és kalo­csai tánccal mutatkoztunk be. Táncosaink barátkoztak, és fényképezkedtek más ország táncosaival, turistákkal és minden érdeklődővel, aki nézte őket, és kíváncsi volt rájuk.
Büszkék vagyunk a csapatra! Délelőtt hajóúton vettünk részt, csodálatos hegyek veszik körül a tengert, amit, ha egyszer látsz, soha nem felejtesz. Idegenvezetővel sétáltunk az óváros szűk utcáin és csodáltuk a barokk stílusú épületeket, templo­mo­kat. Csodálatos volt, a tengerparti kikötő, a hangulatos vendéglők, ahonnan jóízlésű zene szivárgott ki, barátságos emberek mosolyogtak és integettek.
Miután sikeresen lejárt a fesztivál, és mindenki elrakta viseletét, előkerült a für­dő­ruha, kalap, napszemüveg. Jöhetett a várva várt szórakozás, mindenki önfeledten örült és nevetett! Délelőtt fürdés, délután pihenés, aztán újra fürdés.
Este sétáltunk Budva kivilágított és hangulatos utcáin, ahol a kellemes zeneszó és a tenger morajlása és illata keveredett és amire mindig kellemesen fogunk visszaemlékezni. Az utolsó este a gyerekek nem akartak úgy búcsúzni a várostól, hogy még ne táncoljanak egyet, bevonva a turistákat, akik kíváncsian közelítették meg őket. A ropogós és vidám lépések gyorsan kedvükre lett hiszen, hosszú tapssal búcsúztak el tőlünk. Utolsó utunk a tengerhez veze­tett, hogy búcsúzzunk, és megköszönjük az ott töltött öt csodás napot.
De, mint minden jónak egyszer vége lesz, így voltunk mi is, újra csomagolhattunk, de most hazafelé.
Szerencsésen hazaérkeztunk, és minden gyermek fáradtan, de boldogan ölelte át szüleit.
Köszönettel tartozunk, Nagyszentmiklós önkormányzatának, hogy mindig és mindenben segíti a tánccsoportot, Demeter Zsolt helyi RMDSZ-tanácsosnak, hogy mindig jelen van közöttünk, és lelkesen támogat. Bartók Béla RMDSZ-elnöknek, a tánccsoport vezetőjének, hogy atyai sze­retettel és gondoskodással vezeti már 11 éve a „Kékibolya” néptánccsoportot. Kö­szönjük mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez a kirándulás létrejöjjön!
Lepus Enikő képes tudósítása