Az Új Ezredév Református Egyházközség megalakulása huszonötödik évfordulójának megünneplésére készül. Nt. Gazda István lelkész megalakulása óta gondozza a gyülekezetet és irányítja az Új Ezredév Központ építését. Milyen érzésekkel tekint vissza az utóbbi negyed évszázadra? – kérdeztük a lelkipásztortól.

– Vegyes érzésekkel gondolok az elmúlt huszonöt esztendőre, mert mindenből kijutott nekünk. Rengeteg megpróbáltatáson kellett túltennünk magunkat, de örömökben és szeretetben is volt részünk. (Nt. Gazda István lelkipásztor harmincöt évesen, szintén református lelkipásztor feleségével, nt. Gazdáné Mátyus Melinda tiszteletes asszonnyal és óvódáskorú kisfiával, Tamással érkeztek 1998 nyarán Temesvárra – szerk. megj.) Valószínüleg minden ember életében így van ez, esetünkben viszont a szélsőségek voltak kirívóak. Egyházi berkek irányából végképpen nem vártunk annyi gonoszságot, mint amennyiben érkezésünk idején volt részünk. Visszatekintve ma már tudjuk, hogy a kirekesztésünkre tett megannyi kísérlet nem volt véletlen, hiszen ma már közismert tény, hogy akkoriban a Belvárosi egyházközséget a Securitate irányította lelkipásztorán keresztül. Mi, ugyebár, Tőkés László embereiként érkeztünk Temesvárra, és utólag kiderült az is, hogy a „szolgálatos kolléga” jóindulatúan figyelmeztette a többi kollégát, hogy velünk nem tanácsos szóba állni…. Bizony szomorú szívvel emlékezem a legelső időszakra, amíg konszolidálódott helyzetünk Temesváron. Néhány hónap után megalakult a gyülekezetünk, a presbitérium, használhatóvá tettük a Negruzzi utcai imaházat. Az új gyülekezetben kezdett kibontakozni a közösségi élet, a legelső délutáni istentiszteleteken örültünk, amikor nem hárman-négyen, hanem tucatnyain vettünk részt, de nagyon gyorsan elértük a harmincon felüli részvételt és kialakult egy lelkes, összetartó és mondhatom, hogy  máig együttmunkálkodó közösség. Később bevezettük a délelőtti istentiszteletek rendjét, ami meghozta a várt eredményt és a területileg hozzánk tartozó hívek lassan elkezdtek a gyárvárosi imaházba járni és elkezdték magukénak érezni a közösséget is. El kell mondjam, hogy nagy-nagy szeretetet kaptam a presbitériumtól, bármihez is kellett nyúlnunk, bármilyen munkába fogtunk mindvégig magam mellett éreztem gyülekezet és a presbitérium támogatását. Szinte minden felújítási munkálatot közmunkával végeztünk el, kijavítottuk a tetőt, kicseréltük a padlózatot, vakoltunk, gyülekezeti termet és a vasárnapi iskola számára tantermet alakítottunk ki nagy lelkesedéssel és a közösség példás áldozatvállalásával. Lippán, az üres református parókián táboroztunk a presbiterekkel, ugyanott szerveztünk tábort gyülekezetünk gyermekei számára – rengeteg szép emléket őrzök abból az időszakból. Kettősségben éltünk akkoriban: egyrészt az egyházmegye kirekesztett soraiból, másrészt a gyülekezeti közösség nagy-nagy szeretettel fogadott be bennünket.
– A felsoroltak mellett szaporodott a tennivaló, ugyanis 1999 november 3.-án elkezdődött az Új Ezredév Központ építése…
– Szinte folyamatos volt az építkezés: először az imaházat tettük valamennyire rendbe, majd elkezdődött az igazi építkezés. Ennek az ügyeit is kellett rendezni, ebben nagy segítségemre volt dr. Földváry Attila építő mérnök, egyetemi tanár, aki szívügyének tekintette a templomépítést és vezette a tervezési és a kivitelezési munkafolyamatokat azokban az években. Ami nagy dolog volt, ugyanis építőmérnöki végzettség, tapasztalat, szakértelem hiányában magam nem tudtam volna ezeket végigvinni. Az elmúlt huszonöt-huszonhat év eddigi életemnek szinte fele, ami elengedhetetlenül nyomot hagyott bennem. Például az itteni élet megtanított arra, hogy nem szabad kimondani azt, amit az ember érez, amit gondol, mert – ahogy az meg is történt  nem egyszer, – visszaélnek vele. A viszálykodás évei alatt sokszor feltettem  magamnak a kérdést, bennem van-e a hiba? A mostani helyzet igazolni látszik, hogy nem feltétlenűl és csak az én hibámból alakult ki ez az állapot. Örömmel veszem tudomásul, hogy mára rendeződtek a dolgok, jó viszonyt ápolok és sok esetben sikerrel együttműködünk a kollégákkal.
– Minden nehézség, az áldatlan állapot ellenére a legfontosabb célkitűzés, a gyülekezet megerősítése és a templom építése haladt a maga útján…
– Egyszer megkérdezték tőlem: hogyan is mertem, mertük ezt az irdatlan munkát elvállalni? A teljes igazságnak megfelelően válaszoltam azt, hogy egyszerűen nem tudtuk mire is vállalkozunk. Ha tudtuk volna, hogy tulajdonképpen mibe is vágunk bele, kétségeim vannak affelől, hogy igent mondtunk volna Tőkés László püspök úr hívására. Ma már nincs jelentősége ennek, Isten sokszor úgy rendeli el, hogy ne legyünk a tudatában annak, amivel Ő megbíz. Meggyőződésem, hogy Ő ad erőt arra, hogy erőnk felül is teljesítsünk akkor, amikor erre van szükség. Hozzáadja a munkatársakat, esetemben a presbitériumot, gyülekezetet, áldott emlékű dr. Földváry Attila mérnököt, most dr. Boros József építésvezető mérnököt, aki hihetetlen munkát végez éjjel-nappal a templomépítés ügyében. De az ökumenikus épület és a koncertterem felépítését eredményező uniós pályázataink lebonyolításában segítségünkre volt a Szórvány Alapítvány,  Kása Zsolt és Kovács Katalin szakemberek.  Jó érzés beszámolni arról, hogy ebben a csapatban mindenki szívügyének tekinti az építkezést, ezért tudjuk a közös ügy érdekében egymást buzdítani, lelkesíteni. Hatalmas dolog, amit megvalósítottunk. Meggyőződésem, hogy a két említett épületrész uniós forrásból való felépítése jelzés értékű volt a magyar kormány felé, és hozzájárult a templomépület építéséhez szükséges anyagi forrás megszerzéséhez. Bizonyítottuk, hogy nem hagyjuk elveszni ezt az egész tervet, hanem minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy más forrásokból is megszerezzük az anyagi fedezetet az építkezéshez.
– A Zsoltárok könyvéből tudjuk, hogy „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Zsolt.127 1-2” Huszonöt év alatt bizonyos, hogy érezhették a Gondviselés kegyelmét…
– 2004-ig folyamatos volt a munka, több épület alapjait beöntöttük, födémeket is. Amikor elfogyott a pénzünk a mostani bejárattól nézve, a bal oldali, két emeletes „E” jelzésű épület pirosban állt, befedetlenül. Köztudott, hogy a  lehangoló látvány mellett, a befedetlen, félkész épület ki van téve az időjárás viszontagságainak, fokozatosan romlik az állaga. Abban az időben,  a kormányváltás miatt esélyünk sem volt magyarországi támogatáshoz jutni. Egy konferencián találkoztam az akkori gyulai református lelkipásztorral, aki arról tájékoztatott, hogy még 1989-ben gyűjtésbe kezdtek az akkori temesvári lelkész, Tőkés László és gyülekezete megsegítésére. Az  – akkor jelentős –  összeg rendelkezésünkre áll a gyulai egyházközség bankszámláján, használjuk fel legjobb belátásunk szerint – mondta a kolléga. Az összegből sikerült befedni az épületet, úgy, hogy a gyülekezet közmunkával segítette a tetőn dolgozó szakembereket. Meggyőződésem, hogy ilyen véletlenek nincsenek, csak a Gondviselés munkálkodásának tekintem ezt a váratlan segítséget. Hatalmas dolog volt ez.  Nehéz időszak következett, mert évekig állt  a munka. Megfogalmazódott számos  kétség, sokan elcsüggedtek, már nem látták értelmét a központ felépítésének, éppen a presbitérium köréből felmerült a telek átadásának gondolata is. Azzal támasztották alá ezt ez elképzelést, hogy ez az óriási épületkomplexum nem a mi gyülekezetünk méreteire szabott, elég lenne nekünk egy sokkal kisebb, olcsóbban felépíthető templom és parókia, ahol kitűnően meglehetünk. Ráadásul lett is volna érdeklődő a terület iránt.  Felkerestük Tőkés László püspököt is, aki a Magyar Ház példájával ( 2008-ban még remény se volt a Magyar Ház bármilyen módon való visszaszerzésére. 2022 március elsejétől került vissza magyar kézbe a Magyar Ház – szerk. megj.) támasztotta alá érvelését, hangsúlyozva, hogy mindig fájó pontja lenne a közösségnek a  templomközpont ügyének a feladása. Végülis a püspök úr közbenjárásával sikerül anyagi forrást kapni arra, hogy a félkész épületben megfelelő istentiszteleti helyszínt és irodát alakítsunk ki, illetve kiépítsük a fűtési rendszert. Ebben ismételten köszönetet kell mondanom  boldog emlékezetű, néhai Fazekas András presbiterünknek és családjának, aki saját pénzéből fedezte a fűtési rendszer kialakításának költségeit. Ezzel óriási segítséget nyújtott nekünk, hogy berendezkedhessünk az új épületben. Amelyben 2014-ig  tartottuk az istentiszteleteket és a közösségi rendezvényeinket.
– A bejárattól jobbra húzódó új, épület felépítése mérföldkőnek bizonyult a további építkezésre nézve.
– 2014 június 29.-én birtokba vehette a gyülekezet az uniós pályázatból származó forrásból felépített új, épületet, amelyben korszerű istentiszteleti helyszínt, irodát, vendégszobákat és a padlástérben közösségi helyszínt, kiállítótermet hoztunk létre. Közösségi terek létrehozására törekedve az épület alagsorában létrehoztuk a Magyar Klubot, ahol számos rendezvényt szerveztünk nem csak a gyülekezet, hanem a temesvári magyar közösség számára. Időközben az építőiparban lényeges változásokra került sor, kiderült, hogy a tíz-tizenöt évvel azelőtti tervek régi normatívák szerint készültek és elavultak, mindent újra kellett tervezni, ami komoly fejtörést okozott az újratervezéssel megbízott csapatnak. Igazság szerint a templomközpont fokozatos, lépésről lépésre történő felépítése, némi módosításokkal ugyan, de számos jó elképzelés megvalósítására biztosított lehetőséget. Például volt időnk az épületek rendeltetésének eldöntésére: a koncertterem helyén eredetileg könyvtárat terveztünk, de időközben rájöttünk, hogy a fenntarthatóság szempontjából a koncertterem sokkal előnyösebb. Azóta bebizonyosodott a koncertterem hiánypótló jellege, ugyanis a Banatul Filharmóniával közösen és magunk is rengeteg zenei eseményt szerveztünk, és folyamatos az érdeklődés eme kitűnő akusztikával rendelkező termünk iránt. Az épülőfélben levő, reményeink szerint őszire elkészülő,  konferencia-épületben viszont sikerült megfelelő helyet biztosítani a könyvtárnak is. Az alagsori helyiségek közösségi hasznosítására vonatkozó elképzelések is menetközben valósultak meg, raktárhelyiségek helyett kiállítótermet és klubhelyiséget, konyhát alakítottunk ki. A központban három kiállítótermet hoztunk létre, most éppen a Petőfi 200 kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A templomépület alagsorában – a megfelelő módosításokkal, ugyan több iroda, raktárhelyiség mellett, nagyobb rendezvények befogadására egy rendezvénytermet hoztunk létre, amely kívülről külön is megközelíthető. Látván, hogy Temesváron nincs egyetlen magyar vendéglő sem, döntöttük egy vendéglő kialakításáról a konferencia-épület alagsorában. Mindezeket a központ fenntarthatósága érdekében döntöttük el. Amennyiben egy nekifutásra,  pár év alatt, a terveknek megfelelően épült volna fel a templomközpont, a fentebb említett, a fenntarthatóságot szolgáló  helyszínek kialakítására nem, vagy csak részben kerülhetett volna sor.A temesvári népfelkelés 30. évfordulójára, 2019 december 15.-én avatták fel a templomot.
Az építkezés folyamatában ez újabb mérföldkőnek bizonyult. A gyülekezetben is egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a templom építése iránti igény. Akkor már huszonegynéhány éve építkeztünk, kihasználva a lehetőségeket, három épületet felépítettünk, belaktunk, a templomnak meg csak az alapja volt meg. Jogos volt az igény és elvárás a templomépület felépítésére. Az évfordulóra sikerült befejezni a templomépületet és kijelenthetem, hogy a Makovecz-templom csodájára jár a fél világ. Ha rátekintünk a templom Béga felőli fő bejáratára, láthatjuk az tulajdonképpen egy diadalívet alakított ki a zseniális tervező. A diktatúrát megdöntő népfelkelést elindító közösség diadalának, temesvári magyar, református közösség történelmi szerepének a szimbóluma, és emlékeztet a ’89-es gyülekezet helytállására. Nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni a fiatalabb nemzedékeknek. Idén több évfordulós rendezvényt is tervezünk az Új Ezredév Központban.
– Az elmúlt huszonöt év alatt mikor erősödött meg meggyőződése afelől, hogy a helyes úton jár, hogy ez az az út, amelyen járnia kell?
– Több ilyen pillanat is volt. Az első akkor volt, amikor 2008-ban megválasztott lelkészének a gyülekezet. Talán két érvénytelen szavazat mellett egyhangúlag választottak meg, ami óriási lelki elégtételt és megerősítést jelentett nekem. A következő hasonló, megerősítő érzés akkor következett be, amikor sikerrel zártuk az első uniós pályázatunkat és felépítettük a jobboldali épületet. Akkor éreztem bizonnyal, hogy fel fog épülni ez a központ. A templomszentelés pedig a harmadik megerősítő alkalom volt, kimagasló élmény, hiszen addig huszonegy évig,  jószerével csak másutt, vendég lelkipásztorként szolgáltam szószékről.
Mióta felépült a templom, számtalanszor éreztem annak különleges kisugárzását, azt, hogy a hely szelleme magával ragadja és megérinti a szemlélőt. Aki betér,  érzékelheti igazán Makovecz Imre építőművészetének lényegét: összekötni az eget a földdel, hogy az ember Isten közelébe kerüljön.

Makkai Zoltán